Ferenc pápa: Isten, áldd meg a magyart!

Borítókép: MTI – Bruzák Noémi

Magyarság és kereszténység ezer éve együtt az úton

A NEK záróeseményének előestéjén ünnepi szentmisét mutatott be a budapesti Kossuth-téren Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek.



Erdő Péter bíboros szentbeszédében a gondviselő Isten különös ajándékának nevezte, hogy az eucharisztikus kongresszus lezárása előtt a hívek együtt ünnepelhetnek – ahogy fogalmazott – a Nemzet főterén. Kiemelte, hogy a Parlament épületében egyszerre van jelen a Szent Korona és „legbecsesebb ereklyénk, a Szent Jobb”.

Köszönetet mondott Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkának a mise előtt elmondott szavaiért és azért „az értékes és szimbolikus jelentésben gazdag tettért, hogy eljött közénk és szólt hozzánk”. Erdő Péter felidézte, hogy 2000-ben, ugyancsak Budapesten, az ortodox egyház számára is szentté avatta I. Szent István királyunkat, arra emlékeztetve, hogy annak halálakor, 1038-ban „még egységben volt a keleti és a nyugati kereszténység”. Amely egység – folytatta a bíboros – magának Krisztusnak az akarata, „hiszen Ő azért imádkozott, hogy tanítványai egyek legyenek, és így elhiggye a világ, hogy az Atya küldte őt. (Vö. Jn 17,21). Mai világunknak égetően szüksége van az egységes kereszténység tanúságtételére.”

Az evangéliumot idézve azt mondta: az Üdvözítő a kereszt fájáról bízta édesanyja gondjaira János apostolt, a szeretett tanítványt, az ő személyében pedig az egész Egyházat. „Ezért tiszteljük Szűz Máriát, mint az egyház édesanyját” – mondta, kiemelve, hogy ugyanakkor nemcsak az egyház egész közösségének, de az egyes népeknek is szükségük van a Szűzanya pártfogására. Erdő Péter így folytatta: halála előtt Szent István király örökös nélkül maradt „megrendült könyörgéssel, oltalmát és védelmét kérve” ajánlotta Szűz Máriának ajánlotta koronáját. Előre láthatta, hogy az „európai népek közösségébe még alig beilleszkedett magyarságot végveszély fenyegeti ezen a széljárta vidéken, amelyet sokan a népek országútjának tekintettek”.

Erdő Péter kijelentette: a Szűzanya elfogadta a felajánlást és azóta, „immár ezer éve magyarság és kereszténység együtt járja a történelem útját minden kísértésen és nehézségen át, mindig megújulva és újjászületve, még olyan helyzetekben is, amikor emberileg már nem látszott semmi remény”.

A bíboros beszélt a remény jeléről, amelyet Krisztus keresztje, megváltó szeretete és feltámadása jelent a számunkra. A téren álló missziós keresztről – amely a budapesti városmisszió és az eucharisztikus kongresszus jelképe – elmondta, hogy abba belefoglalták a magyar és magyar kötődésű szentek és boldogok ereklyéit a Kárpát-medencéből és a közeli régiókból: Szent István és Szent Gellért korától napjainkig. A szentek mutatják meg nekünk, hogy hogyan tudjuk mai életünkben Krisztus jelenlétét hordozni ezerféle helyzetben, találékony és áldozatot vállaló szeretettel – magyarázta a Missziós kereszt jelentőségét Erdő Péter.

A bíboros beszélt a NEK hírnökeiről is: ismert tudósokról, művészekről, nagy és híres egyéniségekről, akik személyesen is elmentek a katolikus közösségekhez, hogy tanúságot tegyenek hitükről, életükről „és meghívjanak mindenkit a budapesti nagy találkozóra”. Tisztelet és hála illeti őket személyes helytállásukért és azért, hogy vállalták Krisztushoz tartozásukat a világ előtt – emelte ki.

Mi pedig – folytatta gondolatmenetét – meríthetünk ihletet a szentek és tanúságtevők életéből, de vannak konkrét lehetőségeink is a cselekvésre. Felidézte a közös étkezést sok száz rászorulóval a kongresszus nyitómiséje előtti napon, és említette önkéntesek ezreit is, akik kiveszik a részüket a kongresszus munkájából. De – folytatta a sort – erről a szeretetről tesznek tanúságot a ministránsok is, akiknek országos találkozóját ezen a szentmisén tartották.

A bíboros beszédében visszaemlékezett egy sok évtizeddel ezelőtti esetre, amikor egy szombat esti szentmise után három fiatal ment be hozzá a sekrestyébe: rácsodálkoztak arra, amit ott láttak. Hárman háromfélét kérdeztek: Mi ez? Minek ez az egész? Miért van ez? „Az első kérdésre nem lehetett igazán felelni. Minden meghatározás gyengének és halványnak tűnik, vagy olyan elméleti, hogy a kívülálló nem tud vele mit kezdeni. A második kérdés valójában nem is kérdés, hanem válasz: Nincs szükség az egészre. Meg kell szüntetni. El kell törölni! Csak a harmadik kérdésre lehetett válaszolni.”

„Azért történt, amit ma este átéltünk – vont párhuzamot a jelennel a bíboros –, mert atyáink és őseink a hitben ott, Jeruzsálemben együtt voltak a Názáreti Jézussal. Uruknak és Mesterüknek mondták őt. Ő pedig az utolsó estén, mielőtt elfogták, elítélték és keresztre feszítették, együtt evett tanítványaival. Kenyeret vett a kezébe és azt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem. Ugyanígy kezébe vette vacsora után a borral telt kelyhet és azt mondta: Igyatok ebből mindnyájan! Ez az én vérem kelyhe, az új szövetségé, amely értetek kiontatik a bűnök bocsánatára.”

Így folytatta: „Ezért égnek a gyertyák, ezért hangzanak el újra és újra a szavak családi otthonokban, fényes templomokban, börtönökben és munkatáborokban, titokban és nyilvánosan. Mi, papok pedig ezért vagyunk. Ezért indulunk ma a szentmise után az Oltáriszentséggel gyertyás körmenetre, hogy elmondjuk a városnak és a világnak Krisztus jelenlétének csodáját és kérjük az ő áldását mindannyiunkra” – zárta beszédét a Kossuth-téri szentmisén Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek.

A szentmise keretében, az áldozás utáni könyörgést követően eucharisztikus gyertyás körmenet indult – élén az Oltáriszentséggel – a Hősök-terére, ahol a megérkezést követően Erdő Péter adta a záróáldást, amelyet kivetítőkön is követhettek a jelenlévők.

Fotó: Magyar Kurír


Egy a hitünk, a világban a testvériség a legfontosabb

Szeptember 11-én, szombaton, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) hetedik napján, ragyogó napsütésben rendezték meg a Margit-szigeten a Katolikus Társadalmi Napot (KATTÁRS) és a NEK családi napját.



A rendezvény délelőttjén a megjelenteket – akik között több főpásztor is jelen volt – Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke, valamint a Gorove házaspár, László és Kriszta, a Családok Jézusban Közösség magyarországi szervezetének vezetői köszöntötték.

Székely János nagy örömmel és szeretettel köszöntötte a megjelenteket, külön is Herczegh Anitát, Áder János köztársasági elnök feleségét. A főpásztor személyes hangvételben kezdte beszédét. Szülei itt, a Margit-szigeten döntötték el, hogy összeházasodnak. Séta közben, váratlanul kérte meg az édesapja az édesanyja kezét, aki hatalmas örömmel mondott igent. Ezután leültek egy padra, órákon keresztül beszélgettek, tervezték a jövőjüket. Életük talán leggyönyörűbb percei voltak ezek. Ezt követően amikor csak tehették, minden évben visszajöttek ide, leültek ugyanarra a padra, és egymást átkarolva adtak hálát az életükért, szerelmükért, családjukért. Székely Jánosnak és három testvérének az édesanyjuk többször elmondta: nem érti, hogy egyesek miért tekintenek úgy a házasságra, a családra, mint valami börtönre vagy kórházra. „Ő soha nem így látta a házasságot; jobban szerette édesapámat, mint saját magát, az ő örömének jobban örült, mint a saját maga örömének; és ez már az udvarlás legeleje óta így volt.”



A püspök kiemelte: a mai napon a házasságot, a családot ünnepeljük. Azt a titkot, amit Jézus nem korlátoz, amiből nem elvesz, hanem amihez hozzáad, amit gazdagít, megajándékoz.

Krisztusban maga a valóság legmélye tárult fel. Isten és az ember titka, egy hatalmas, életadó forrás, ahogyan a kongresszus mottója is mondja: „Minden forrásom belőled fakad.”

Krisztus arra tanít minket, hogy szeretetre születtünk, hogy az életünket ajándékká tegyük. Akkor lesz valaki boldog, ha ajándékba adja az életét a másiknak.



Krisztusban tárult fel az Isten titka, aki szeretet, önátadás, örök szülés és örök születés.

Székely János idézte II. János Pált, aki 1978. október 22-én, pápai beiktatásán elmondott beszédében így fogalmazott: „Ne féljetek! Nyissátok ki, tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt! A társadalmi élet, a kultúra, a tudomány széles világának kapuit. Krisztus tudja, hogy mi lakik az emberben, egyedül ő tudja!” A szombathelyi főpásztor hozzátette: ne féljünk megnyitni a családunkat, a társadalmat Krisztus előtt! Az általa adott eszmény a házasságról nem börtön, hanem boldogság.

Az eucharisztia hatalmas forrása a házasságnak, megtanít bennünket arra, hogy házasságban élni azt is jelenti: áldozni, hogy a társam oltár is, akin keresztül az életemet odaadom, ajándékká teszem.

A házastársak egy test, egy lélek, együtt dobban a szívük, ahogyan az áldozásban egyek vagyunk Krisztussal, az ő testével, lelkével. Milyen fontos lenne, hogy a nyugati ember megértse: a szabadság nem önkény, nem a pillanatnyi szeszélyeink teljesítése. A szabadság természetes célja a jó, az érték. Az éppen hogy csak megfogant kicsi magzat az édesanyja szíve alatt, a magatehetetlen öreg ember, a sérült személy, mindannyian Isten remekművei vagyunk. Minden ember végtelen érték.

A kereszténység megtermékenyítő forrás, amelyből élet fakad, és addig van jövőnk, míg ebből táplálkozunk, életünket erre alapozzuk. Ez a forrás gazdagította olyan csodálatosan hazánkat, Európát és az egész világot. Legyen ez az eucharisztikus kongresszus egy döntés mindannyiunk számára, hogy még inkább, mint eddig, Krisztusra építsünk! Engedjük őt be a családunkba, a társadalom, az emberi élet minden területére! Krisztus az élet forrása a család és a társadalom számára, nem elvesz tőlünk, hanem gazdagít. Merítsünk bőségesen, örömmel ebből a forrásból! – biztatott Székely János.



Gorove László köszöntőjében felidézte, hogy 2019 húsvétján a Családok Jézusban Közösség együtt ünnepelte a szent három napot, Fábry Kornél atya lelkivezetésével. Ő akkor már mint a NEK titkárságának főtitkára javában szervezte az eucharisztikus kongresszust. Gorove László felvetette neki, mit szólna ahhoz, ha a rendezvény keretében megszerveznének egy családi napot. Kornél atya örömmel fogadta a kezdeményezést. A Családok Jézusban Közösség vezetője, utalva a jelen lévő, csaknem száz szerzetesi és civil szervezetre, illetve a családi mozgalmakra, valamint a rengeteg emberre – felnőttre és gyermekre egyaránt –, elmondta: amikor az ötlet megszületett benne, nem gondolta volna, hogy ilyen nagy és csodálatos rendezvény nő ki ebből. Ez is bizonyítja, hogy merni kell gondolni, lépni, még ha kicsit is, a többit hozzáteszi az Isten.

Gorove László felesége, Kriszta megszólítva a hallgatóságot hozzátette: „Nézzétek körül, milyen színes a mi egyházunk, szép napot mindenkinek!”



A sátrak között járkálva, nézelődve észrevettem, a Roma Szakkollégiumok Egyesület pavilonjánál az önkéntesek egy fotót adnak az odalátogatóknak. A képen szorosan egymás mellett ül két fiúcska, kezükben gitár. Egyikük cigány fiú, a másikuk nem cigány. Az első, ami eszünkbe jut: testvériség. Bár karácsony még messze van, Ady Endre verssora is bevillan: „Karácsonyi rege / Ha valóra válna, / Igazi boldogság / Szállna a világra.”

Oroszné Obbágy Rita, a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs megbízottja kérdésemre elmondta, hogy a két gitározó fiú boldogan énekel együtt. „Nekünk nagyon erős törekvésünk, hogy ezt társadalmi szinten így valósítsuk meg, érezzük jól magunkat egymás társaságában, tudjunk együtt imádkozni, dolgozni, együtt munkálkodni az Isten kertjében. Valósuljon meg ez a mindennapi életben, a munkahelyünkön is, mert sokkal fontosabb lefordítani a gyakorlatban ezeket a magasztos gondolatokat, aprópénzre váltani, és a hétköznapokban is szeretni egymást, nem csak mondani, beszélni róla.”



Azzal kapcsolatban, hogy az eucharisztikus kongresszus keretében Székely János püspök a Szűzanya oltalmába ajánlotta a magyarországi romákat, az egyik szentmisén pedig bemutatták Oláh Patrik Gergő La Devleske című lovári miséjét, Oroszné Obbágy Rita elmondta: nem mindegy az, hogyan, hol és mikor szól a cigányokról valami. Ezen a kongresszuson úgy szólt róluk néhány esemény, hogy az közelebb viszi a cigányságot és a nem cigányságot egymáshoz.

A Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs megbízottja arról is beszélt, hogy a cigány embereket sok hátrányos megkülönböztetés éri a mindennapokban. Alig tapasztalják meg a társadalom részéről a feltétel nélküli szeretetet, elfogadást. Kérdés, hogy képesek vagyunk-e lelkiismeret-vizsgálatra, mi magunk elfogadunk-e mindenki mást. Az biztos, hogy a cigányság Krisztustól tapasztalja meg a feltétel nélküli elfogadást. Linda Dillow keresztény író egyik könyvében olvashatjuk: az emberi kapcsolatokban nagyon gyakran előfordul, hogy az egyik becsapja vagy megcsalja a másikat; az Isten és az ember kapcsolatában ez csak az egyik részéről fordulhat elő, és az nem az Isten. Ezért a cigánypasztorációban is elsődleges feladatuk az, hogy Istenhez, Jézus Krisztushoz vigyék közelebb az embert.



Rövid beszélgetést folytattam egy Székelyföldről érkezett, kétgyermekes házaspárral, Tímár Sándorral és Molnár Máriával is. Tímár Sándor kifejtette: nehéz világban élünk, amelyben szükségünk van az olyan szilárd támpontra, mint amit az eucharisztikus kongresszus nyújtott.

Az ember megtapasztalja egyrészt a magyar kereszténység erejét, tisztalelkűségét. Másrészt átélheti a katolicizmus egyetemességét is, hiszen a világ minden tájáról érkeztek zarándokok. Egy a hitünk, a világban a testvériség a legfontosabb.

Egyazon Atya gyermekei vagyunk, Krisztus mindnyájunkat megváltott. Jó lenne ezt tudatosítanunk, különösen ma, amikor az ember látja az „iszapbirkózást” a társadalomban, a politikában, de sajnos a családok szintjén is. Ami pedig a legfontosabb, hogy az élő Jézussal találkozzunk az eucharisztiában – tette hozzá Sándor. – Ennek a jelentősége felfoghatatlan. Ha ezt megéljük, minden problémát megoldhatunk.



Molnár Mária kiemelte, ez a hét megerősítette a saját katolikus hitében, és ő is vallja: a keresztény hit alapja az Oltáriszentség, a benne jelen lévő Jézus Krisztussal. „Merjünk mindig rá hagyatkozni, keressük a belőle sugárzó szeretetet, szépséget, figyeljünk erre, és vigyük tovább, adjuk át másoknak!” – biztatott.

Szerző: Bodnár Dániel
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír


A fiatalok vízumot kérnek

Béchara Boutros Raï libanoni bíboros: A kereszténység jelenléte, hatása az iszlámra nagyon fontos, a szabadság és az emberi jogok biztosításának záloga.



Béchara Boutros Raï libanoni bíboros országa helyzetéről azt mondta: „Nem a háborúk következményeit kellene orvosolni, hanem meg kellene előzni a háborúkat. Nem szabad utat adni a nemzetközi hatalmaknak, hogy háborúba kezdjenek mindenütt, ahol csak akarnak. Irak és Szíria nagyon magas gazdasági és társadalmi színvonalon élt korábban, és ez mind összeomlott. Miért? A demokrácia jelszavával legalább ötven évre vetették vissza a fejlődésüket. A demokráciát a népnek kell megteremtenie, a nagyhatalmaknak engedniük kellene, hogy a népek megteremtsék a saját demokráciájukat, megtartsák a választásokat, ehelyett a nemzetközi politika közbelép, és rombol. Nekünk fel kell emelnünk a hangunkat azok ellen, akik háborút csinálnak, és elűzik a népet a házaikból.

Mi a bűnük ezeknek az ártatlanoknak, amiért elűzték őket a földjükről? Vissza kell adni a méltóságukat! Mi úgy gondoljuk, hogy a méltóságukat a saját nemzetük körében kell visszakapniuk. Ezt mondjuk a mi kedves szíriai barátainknak, akik Libanonban élnek most: menjenek haza a népükhöz, a kultúrájukhoz, a történelmükhöz. A népeket nem a földterület teszi néppé, hanem a kultúrájuk, amit megteremtettek. Nem azért mondjuk a szíriaiaknak, hogy menjenek haza, mert gyűlöljük őket, hiszen befogadtuk őket, de nagyon nagy teher van rajtunk, nem bírjuk tovább. Nem tarthat el a négymillió lakos kétmillió menekültet 12 ezer négyzetméternyi területen, ebben a kicsiny országban, ami csupa hegy-völgy és tenger, ahol a világon a legnagyobb a népsűrűség. Megfulladunk.

Nem elég azt mondani, milyen befogadó Libanon. Azt mondjuk hát a nemzetközi közösségnek, segítsék ezeket a népeket visszatérni a hazájukba, ahogyan lerombolták a hazájukat, most építsék is újjá. Ez Libanonra érvényes, minden országban más a helyzet, minden országnak mások az érdekei.”

A teljes interjú itt olvasható.


Megérkezett Ferenc pápa

Ferenc pápa Erdő Péter bíboros, prímás és Áder János köztársasági elnök meghívásának eleget téve látogatott el hazánkba.



Ferenc pápa szeptember 12-én, vasárnap reggel 7:45-kor a pápai gép fedélzetén landolt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol Erdő Péter bíboros, prímás, Michael August Blume SVD apostoli nuncius, Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere fogadta.

Hagyományához híven az utazása előtti napokban, szeptember 10-én este felkereste a római Santa Maria Maggiore-bazilikában lévő Salus Populi Romani Mária-ikont, hogy a Szűzanya segítségét és védelmét kérje útjához, és imádkozzon a meglátogatott nemzetekért.

A Szentatya szeptember 12-15. közötti, 34. apostoli látogatása során először Budapestre érkezett, ahol az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét celebrálta, a Statio Orbist, majd pedig Szlovákiába, a Felvidékre látogatott.

Ferenc pápa személyében huszonegy év elteltével vesz részt katolikus egyházfő nemzetközi eucharisztikus kongresszuson.

Ferenc pápa három éven belül már második alkalommal látogat el hozzánk; mi, magyarok legutóbb 2019. június 1-jén ünnepelhettünk vele szentmisét Csíksomlyón. Magyarországra legutóbb 25 éve látogatott pápa Szent II. János Pál személyében, aki 1996. szeptember 6-án és 7-én Pannonhalmára és Győrbe látogatott.

Ferenc pápa gépe vasárnap kora reggel 6 órakor szállt fel a római Fiumicino nemzetközi repülőtéren.
A Szentatya a repülőgép fedélzetén köszöntötte az újságírókat. Elmondta, hogy ez a búcsúzások útja, ugyanis Guido Marini az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén tölti be utoljára a pápai szertartásmester tisztségét, mivel kinevezték püspöknek.



Ferenc pápa kifejezte: nagyon örül annak, hogy újra utazhat, és tudja, hogy sokan várják.

A hivatalos köszöntők után a Szentatya találkozott Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel és a katolikus püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban. Ezután Ferenc pápa fogadta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának és a zsidó közösségeknek a képviselőit.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje, amelyet Ferenc pápa celebrál, 11 óra 30 perckor kezdődött a Hősök terén.

Ezt követően a Szentatya a délután folyamán Pozsonyba utazot. Háromnapos szlovákiai látogatása során egyházi és világi vezetőkkel, a roma és a zsidó közösség tagjaival találkozik. Ferenc pápa felkeresi útja során Kassa, valamint Eperjes városát, és szeptember 15-én szentmisét tart a sasvári (Šaštín) pálos kegyhelyen.

Ferenc pápa részletes budapesti programja:

7:45 – érkezés a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre

7:45 – hivatalos köszöntő a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

8:45 – találkozó Magyarország köztársasági elnökével és miniszterelnökével a Szépművészeti Múzeumban

9:15 – találkozó a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban; a Szentatya beszédet mond

10:00 – találkozó a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának képviselővel és Magyarország zsidó közösségeivel a Szépművészeti Múzeumban; a Szentatya beszédet mond

11:30 – szentmise a Hősök terén; a Szentatya ünnepi homíliája és Úrangyala imádsága

14:30 – búcsúceremónia a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

14:40 – indulás repülővel Pozsonyba

A Szentatya idén eddig csak egy apostoli utat tett, de március 5. és 8. közötti látogatása Irakban történelmi jelentőségű volt. Ferenc pápa programját tekintve mostani apostoli útján is fiatalokat megszégyenítő tempót diktál (ellátogat Budapestre, Pozsonyba, Eperjesre, Kassára és a sasvári kegyhelyre), annak ellenére, hogy alig két hónapja, július 4-én a római Gemelli-klinikán tervezett vastagbélműtétet végeztek el rajta.

Imádkozzunk együtt a Szentatyáért, magyar nemzetünkért és az apostoli út során meglátogatott népekért!

Fotó: Vatican News
Kuzmányi István/Magyar Kurír


Ferenc pápa találkozója az egyházak képviselőivel

„Testvériségre kell nevelnünk az embereket” – mondta Ferenc pápa szeptember 12-én Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának képviselővel és Magyarország zsidó közösségeivel tartott találkozón.

Ferenc pápa a találkozón elhangzott beszédét tejes terjedelmében közöljük.

Kedves testvérek!

Boldog vagyok, hogy találkozhatom veletek. A szavaitok, amelyekért most köszönetet mondok, és a jelenlétetek egymás mellett azt tanúsítják, hogy vágyjátok az egységet. Egy olyan útról vallanak, amely néha meredek és a múltban ugyancsak rögös volt, de amelyen együtt jártok bátran és jóakarattal, egymást támogatva, a Magasságbeli tekintetétől kísérve, aki megáldja a testvéreket, akik együtt laknak (vö. Zsolt 133,1).

Látlak titeket, testvéreim a Krisztusba vetett hitben, és áldom a közös utat, amelyen jártok. Gondolatban most a pannonhalmi apátságra tekintek, az országnak erre a lüktető szellemi központjára, ahol három hónappal ezelőtt együtt gondolkoztatok és együtt imádkoztatok. Ha együtt és egymásért imádkozunk, ha együtt tesszük a dolgunkat a szeretetszolgálat terén ezért a világért, amelyet annyira szeret az Isten (vö. Jn 3,16): ez a legkézzelfoghatóbb út a teljes egység felé.

Látlak titeket is, testvéreim Ábrahám atyánk hitében. Nagyra értékelem azt az elkötelezettséget, amellyel hozzájárultatok a múltbeli válaszfalak lebontásához. Zsidók és keresztények, már nem az idegent, hanem a barátot akarjuk látni egymásban, nem az ellenfelet, hanem a testvért. A tekintetnek ezt a megváltozását megáldja az Isten, ez a megtérés, amelyből új kezdet lesz, a megtisztulás, amely megújítja az életet. A Rosh Hashanah és a Yom Kippur ünnepe, amelyek erre az időszakra esnek, és amelyekhez a legjobb kívánságaimat fejezem ki nektek, kegyelmi alkalmak, az ezekhez a szellemi meghívásokhoz való csatlakozás megújítására. Az atyák Istene mindig nyit új utakat: ahogyan a sivatagot az Ígéret Földjére vezető úttá alakította, úgy szeretne bennünket is elvinni a békétlenség és a közöny pusztájából a közösség vágyott hazájába.

Nem véletlen, hogy azok, akiket az Írásokban az Úr különleges módon szólít meg követésére, mindig el kell hogy induljanak, és felderítetlen helyeken, ismeretlen vidékeken járnak. Gondoljunk Ábrahámra, aki elhagyta otthonát, rokonságát és hazáját. Aki Istent követi, annak valamit maga mögött kell hagynia.

Mi arra kaptunk meghívást, hogy hagyjuk magunk mögött egymás múltbeli meg nem értését, a ragaszkodást a magunk igazához a másik rovására, és induljunk el a megígért béke irányába, mivel Isten tervei mindenkor a békéről szólnak és sohasem a csapásokról (vö. Jer 29,11).

Szeretném felidézni előttetek a Lánchíd képét, amely összeköti ennek a városnak a két részét. Nem olvasztja őket eggyé, de összekapcsolja őket. Ilyeneknek kell lenniük a kapcsolatoknak miközöttünk.

Mindig, ha valaki be akarta kebelezni a másikat, az nem építő volt, hanem romboló, ahogyan az is, aki ki akarta rekeszteni a másikat, ahelyett, hogy befogadta volna. Hányszor megtörtént ez a történelem során! Őrködnünk és imádkoznunk kell, hogy ez soha többé ne következzen be. Azon kell együtt dolgozni, hogy a testvériségre neveljük az embereket, hogy a gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt. Itt az antiszemitizmus veszélyére gondolok, amely még mindig itt lappang Európában és másutt. Ezt a gyújtózsinórt ki kell oltani. A legjobb mód, ahogyan hatástalaníthatjuk az, ha együtt dolgozunk előre vivő ügyeken és építjük a testvériséget.

A Lánchíd ebben is tanítást ad nekünk: hatalmas láncok tartják, amelyeket láncszemek alkotnak. Mi vagyunk ezek a láncszemek, és minden egyes láncszem fontos.

Ezért nem élhetünk többé a gyanakodásban és a tudatlanságban, egymástól távol, egyet nem értésben.

A híd két partot köt össze. Ebben az értelemben felidézi számunkra az Írások egyik alapvető fogalmát, a szövetséget. A szövetség Istene azt kéri tőlünk, hogy ne éljünk többé elszigeteltségben és a részérdekeknek megfelelően. Nem akar olyan szövetséget, amely mások kárára volna, hanem olyan embereket és olyan közösségeket szeretne, amelyek az egység hídjai mindenki felé. Ebben az országban nektek, akik a többséget alkotó vallásokat képviselitek, az a feladatotok, hogy olyanok legyenek a körülmények, hogy mindenkinek a vallásszabadságát tiszteletben tartsák és segítsék.

Példát kell adnotok mindenki felé: senki ne mondhassa, hogy Isten embereinek az ajkáról megosztó szavakat hallott, csak a nyitottság és a béke üzenetét. Ezt a világot túl sok konfliktus gyötri, és ez a legjobb tanúság, amit azoknak kell tenniük, akik abban a kegyelemben részesültetek, hogy ismerik a szövetség és a béke Istenét.

A Lánchíd ennek a városnak nemcsak a legismertebb, de a legrégibb hídja is egyben. Sok nemzedék haladt már át rajta. Arra hív bennünket, hogy a múltra is emlékezzünk.

Vannak a múltban szenvedések, sötét árnyak, értetlenségek, üldözések, ám ha eljutunk a gyökerekig, azt látjuk, hogy a közös szellemi kincsünk sokkal nagyobb ezeknél.

Erre alapozva építhetünk együtt egy másféle jövőt. Megindultan gondolok számos olyan személyre, akik Isten barátai voltak és az ő fényét sugározták a világ sötét éjszakájában. Sokuk közül hadd idézzem fel itt Radnóti Miklósnak, a nagy költőnek az alakját, akinek ragyogó pályáját kettétörte az elvakult gyűlölet, amellyel őt zsidó származása miatt eleinte tanítani nem engedték, majd elragadták a családjától.

Egy koncentrációs táborba zárva, az emberiség e legsötétebb és legaljasabb szakadékában, tovább írta költeményeit egészen haláláig. A Bori notesz az egyetlen olyan versgyűjteménye, amely túlélte a Soát. Arról tanúskodik számunkra, mekkora erővel hitt a szeretet melegében, egy fagyos lágerben élve, és hogy a hite fénye képes volt bevilágítani a gyűlölet sötétjét.

A költő, akinek lelkét láncra verve fojtogatták, egy magasabb rendű szabadságban találta meg a bátorságot, hogy leírja: „…fogoly vagyok. Mindent, amit remélek fölmértem…” (Levél a hitveshez).

És feltett egy olyan kérdést, amely hozzánk is elér: „Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?” (Első ecloga). A mi hangunknak, kedves testvérek, azt a szót kell visszhangoznia, amelyet az ég adott nekünk, a remény és a béke visszhangjává kell lennie. Ha nem is hallgatnak ránk, vagy félreértenek, soha ne cáfoljuk meg tetteinkkel azt a kinyilatkoztatást, amelynek tanúi vagyunk.

Végül, a koncentrációs tábor sivár magányában, amikor ráébredt már, hogy élete véget ér, Radnóti ezt írta: „Gyökér vagyok magam is most… Virág voltam, gyökér lettem” (Gyökér). Mi is arra kaptunk meghívást, hogy gyökérré váljunk. Gyakran a gyümölcsöket keressük, az eredményeket, a sikereket. Ám Ő, aki Szavát ugyanúgy gyümölcsözővé teszi a földön, mint ahogy az eső szelídségével kikelti a csírát a földből (vö. Iz 55,10), emlékeztet rá, hogy hitünk útja csak magokat jelent, olyan magokat, amelyekből gyökér lesz a föld alatt, mely táplálja az emlékezést és a jövendő hajt ki belőle. Ezt várja tőlünk atyáink Istene, mivel – ahogyan egy másik költő írta – „Isten máshol vár, ott vár mindennek a mélyén. Odalenn. Ott, ahol a gyökerek vannak” (R. M. Rilke: Wladimir, a felhők festője).

Csak akkor jutunk fel a magasba, ha a gyökereink a mélyben vannak.

A Magasságbeli és mások meghallgatásába belegyökerezve segíteni tudunk kortársainknak, hogy elfogadják és szeressék egymást. Csak akkor fog hinni nekünk a világ, ha a béke gyökereivé és az egység csíráivá válunk, mivel azt várják tőlünk, hogy belőlünk szökkenjen szárba a reménység. Köszönöm, és jó utat!

Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tizenkét tagegyháza nevében köszöntötte Ferenc pápát. A püspök azt fogalmazta meg, hogy minden Eucharisztia hálaadás Isten előtt Jézus Krisztusért, akit azért küldött a világba, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. „Ez az ajándék kötelez bennünket, hogy mi is megajándékozzuk egymást ezzel az isteni szeretettel, hogy vigyázzunk egymásra, értelmes, szép életet éljünk, óvjuk a lakott földet, imádkozzunk és cselekedjünk egymásért, hogy értelmes, szép életet életet éljünk, hogy mindannyiunk élete kiteljesedhessen – az Isten dicsőségére és a másik ember javára.

Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának beszédét Radnóti Zoltan főrabbi, a MAZSIHISZ rabbi testületenenek elnöke olvasta fel a találkozón. A főrabbi azt fogalmazta meg, hogy a két, évezredes tanításokkal, máig érvényes üzenetekkel bíró vallás, „a zsidóság és a kereszténység közös hitbeli öröksége, mindannyiónk számára szent hagyománya az ellentétekkel terhelt múlt ellenére is bevilágítja a jelent, s jelzőfényül szolgál az emberiség közös jövője számára”. A főrabbi kiemelte annak értékét, hogy az elmúlt évtizedekben milyen tettünk azért, zsidók és keresztények, hogy a bennünket elválasztó, vészterhes múlttal megterhelt falak leomolhassanak. Mindannyian annak a tudásából táplálkozunk, hogy milyen idegennek, üldözöttnek lenni, hazától, szeretteinktől messze kényszerülni, bizonytalanságban élni. „De azt is tudjuk: akiknek szívében jelen van Isten szeretete és félelme, meglátják a másikban az isteni szikrát, tisztelik az embert, Isten képmását, és igaz szeretettel fordulnak embertársuk felé.”

A rabbi azt kívánta, ahogy a folyamatos tanulási folyamat, melyben „bölcsebbek, belátóbbak, s talán türelmesebbek is” leszünk, megnyit minket, és a jövőben zsidók és keresztények egymás iránti tiszteletben, embertársi megértésben s igaz testvéri szeretetetben élünk.

Forrás: Magyar Kurír
Fotó: Merényi Zita


Egységben Krisztus körül

A magyar főpásztor az ökumenizmus, Kelet és Nyugat közti párbeszéd fontossága mellett tiszteletreméltó Mindszenty Józsefről is beszélt Ferenc pápához intézett köszöntőjében.



Erdő Péter a Hősök-terén elmondott vasárnapi beszéde elején megköszönte Ferenc pápának, hogy elfogadta meghívását, és személyesen celebrálta az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét, a Statio orbist.

A magyar bíboros emlékeztetett, hogy Szent XXIII. János pápa ideje óta nevezik az eucharisztikus kongresszusokat és főként ezek záró szentmiséit Statio orbisnak, vagyis „olyan eucharisztikus ünnepnek, amely látható formában is megjeleníti az egyetlen nagy közösség létrejöttét az Úr asztala körül”. Kiemelte, a mai szentmise „nagyon erős szimbólum, amely kifejezi egységünket Krisztus körül, Szent Péter utódának vezetésével”, valamint egyházi méltóságokkal és hívekkel. Az ökumenizmusra utalva az esztergomi érsek külön örömét fejezte ki, hogy jelen volt I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka is.

A nem keresztények – így a zsidóság – képviselőinek, valamint más vallásúak, világnézetűek jelenléte pedig Erdő Péter számára azt mutatja, „az egyház hivatása az emberek között, hogy Krisztus küldötte legyen a nemzetek számára”. A bíboros utalt az eucharisztikus kongresszus jelmondatára is – mint fogalmazott: maga Jézus Krisztus az élő vizek forrása, aki beteljesíti a zsoltár eszkatologikus ígéretét: „Minden forrásom belőled fakad”. Rámutatott: „Krisztus a mi tanúságtételünk és igehirdetésünk által szeretne eljutni az emberekhez, a mi szeretetszolgálatunk által akar eljutni a szegényekhez, betegekhez, üldözöttekhez, a nyelvük, etnikai vagy nemzeti hovatartozásuk miatt terhet hordozókhoz és minden olyan emberhez, akinek az élete a világ szemében nem értelmes és nem értékes, és aki kétségbeesetten keresi útját”.



A magyar főpásztor beszédében Budapestet a hidak városának nevezte, ennek megfelelően úgy fogalmazott: „hivatásunknak érezzük, hogy híd legyünk Kelet és Nyugat között, a különböző kulturális és vallási világok, a nemzetek között”. A Szentatya budapesti szentmiséjét követő hivatalos szlovákiai útjára utalva felelevenítette, hogy15 éve írták alá a megbékélés és barátság dokumentumát a magyar és a szlovák Püspöki Konferencia tagjai, „amiből testvériség és kölcsönös együttműködés bontakozott ki”.

Erdő Péter emlékeztetett a Missziós kereszt több ezer kilométeres, Magyarországot és a környező országokat érintő útjára. A régió boldogjainak és szentjeinek ereklyéire utalva azt mondta, „ma is megélhetjük az életszentséget az elmúlt évszázad nagy vértanúinak és hitvallóinak nyomában”. A magyar főpásztor megemlékezett a mai napon Varsóban boldoggá avatott Stefan Wyszyński bíborosról, majd hozzáfűzte: „nagy szeretettel őrizzük Isten tiszteletreméltó szolgája, Mindszenty József bíboros emlékét, aki a Krisztus iránti töretlen hűség példáját nyújtotta Egyházának és népének” – hozta fel a boldoggá avatás előtt álló magyar főpap életútját is.

A magyar főpásztor a Missziós kereszt másolatát ajándékozta Ferenc pápának, végül felkérte az egyházfőt a Statio orbis szentmise celebrálására „az egész egyház nevében és az egész egyházért”, hogy „betölthessük küldetésünket a világban és a világért”– zárta beszédét Erdő Péter bíboros.


Lépjünk hátra egyet!

Ferenc pápa szerint Jézus követésére három lépésben juthatunk el: Jézus hirdetése, döntés Jézussal, Jézus követése.



A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti Hősök-terén celebrált záró szentmiséjén, a Statio Orbison Ferenc pápa Szent Márk evangéliumából Jézusnak Fülöp Cezáreájában feltett kérdését idézte: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” (Mk 8,29). A Szentatya rámutatott, a kérdés fordulatot hozott a tanítványok számára a Mester követésében. Bár jól ismerték Jézust, közel álltak hozzá, mégis, nem úgy gondolkodtak még, mint o – mondta a katolikus egyházfő. „Hiányzott még a döntő lépés, amely elvezet Jézus csodálásából Jézus követésére” – mondta, majd hozzáfűzte: „Az Úr ma is rászegezi a tekintetét mindannyiunkra és személyesen felteszi nekünk a kérdést: »Ki vagyok én valójában a te számodra?« Ki vagyok a te számodra?” Ferenc pápa rámutat, ez a kérdés nem csupán egy pontos választ vár el a katekizmus alapján, hanem személyes, életünkkel adható választ, amelyből megszületik meg a tanítványi kapcsolat megújítása. Kiemelte, ez három lépésben megy végbe a tanítványoknál, de a mai kor embere is megteheti ezeket: Jézus hirdetése, döntés Jézussal, Jézus követése.

1. Jézus hirdetése

A jézusi kérdésre Péter válaszolt: „A Messiás vagy”. Ám meglepő módon Jézus „a lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek”. Miért ez a szigorú tiltás? A Szentatya szerint ennek pontos oka az, hogy ha kimondjuk, Jézus a Krisztus, a Messiás, pontos a megfogalmazás, de nem teljes. „Mindig fenyeget a veszély, hogy az emberek és nem Isten elképzelése szerinti Messiást hirdetünk” – mutatott rá Ferenc pápa, hozzáfűzve: ettől a pillanattól kezdve kezdi el felfedni Jézus húsvéti identitását, azt, amelyet az eucharisztiában fedezhetünk fel. Elmagyarázza, hogy küldetésének csúcspontja valóban a feltámadás dicsősége lesz, ehhez azonban át kell mennie a megalázó kereszthalálon, vagyis hogy „Isten bölcsessége szerint fog mindez lezajlani”, amely, ahogyan Szent Pál apostol mondja a korintusiaknak írt első levelében: „nem ezé a világé és nem is e világ fejedelmeié” – mondta a főpásztor. A pápa kiemelte, hogy Jézus hallgatást parancsol messiási identitásával kapcsolatban, de nem teszi ezt a rá váró kereszt vonatkozásában. Sőt, ahogy az evangélista feljegyzi – mondta homíliájában Ferenc pápa –, Jézus elkezdi „nyíltan” tanítani, hogy „az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad”.

Az egyházfő szerint Jézusnak ez a megdöbbentő bejelentése az embereket is meghökkentheti. „Mi is szeretnénk egy olyan Messiást, aki hatalommal rendelkezik és nem egy keresztre feszített szolgát. Az eucharisztia azért van előttünk, hogy emlékeztessen bennünket, kicsoda Isten” – szögezte le. Hozzátette, ezt az emlékeztetést nem szavakkal teszi, hanem „kézzelfoghatóan, megmutatva, hogy Isten a megtört kenyér, a keresztre szegezett és másokért odaajándékozott szeretet”. aláhúzta, az Úr mindig ott marad, egy kenyér egyszerű formájában, és engedi, hogy megtörjük, szétosszuk és megegyük. „Szolgává lesz azért, hogy üdvözítsen bennünket, meghal azért, hogy nekünk életünk legyen”.

2. A döntés Jézussal

A szentbeszéd elején említett három lépés közül a másodikat Ferenc pápa úgy vezette fel, hogy Jézus kérdésére Péter tipikusan emberi reakcióval válaszol: amikor felsejlik a kereszt, a fájdalom perspektívája, az ember fellázad, Péter is megbotránkozik a Mester szavain, és igyekszik lebeszélni róla, hogy ezen az úton haladjon tovább. „A kereszt sohasem divatos, napjainkban sem, de régen sem volt az. Ugyanakkor benső gyógyulást hoz” – húzta alá a Szentatya, kifejtve: a kereszt előtt üdvös küzdelem játszódik le bennünk, amint „az Isten szerinti gondolkodás” összeütközik az „emberi gondolkodással”. A kettő közti különbséget az egyházfő úgy mutatta be, hogy az egyik oldalon ott van Isten logikája, amely az alázatos szeretet. „Isten útja távol áll minden kényszertől, magamutogatástól és diadalittasságtól, mindig a másik javát keresi, egészen önmaga feláldozásáig” – mondta. A másik oldalon viszont – mutatott rá – ott van az „emberi gondolkodás”, a világ logikája, amely ragaszkodik a megbecsüléshez és az előjogokhoz, a kedvező megítélést és a sikert keresi. „Itt az számít, ki mennyire fontos és erős, mi vonzza több ember figyelmét és hogy tud előnyt szerezni a többi emberrel szemben” – emelte ki.

Ahogy Péterrel, úgy velünk is megeshet, hogy „félretesszük” az Urat, a szívünknek egyik sarkába, de közben vallásosnak és jónak tartjuk magunkat, tovább járjuk a magunk szabta utat és nem engedünk Jézus logikájának – mondta Ferenc pápa, aki szerint viszont Jézus velünk van ebben a belső küzdelemben, mert „azt szeretné, ha az apostolokkal együtt az ő oldalára állnánk”. Leszögezte, nem abban áll a különbség, hogy ki vallásos és ki nem, hanem „a lényegi különbség a valódi Isten és az énünk istene között van. Mennyire messze áll Ő, aki csendben uralkodik a kereszten, attól a hamis istentől, akitől elvárjuk, hogy erővel uralkodjon és elhallgattassa ellenségeinket! Mennyire más Krisztus, aki egyedül a szeretettel áll elénk, mint e világ hatalmas, győzedelmes és ajnározott messiásai!” Jézus azt várja, hogy megtisztítsuk vallásosságunkat a keresztje előtt, az eucharisztia előtt, ezért Ferenc pápa a szentségimádás fontosságára hívta fel a figyelmet.

„Engedjük, hogy Jézus, az Élő Kenyér kigyógyítson a bezárkózásból, megnyisson az osztozásra, feloldja merevségeinket és magunkba zárkózásunkat, hogy megszabadítson abból a bénító szolgaságból, amikor csak saját képünket védjük, és elvezessen oda, ahova ő akar!” – szólított fel a Szentatya.

3. Jézus nyomában járni

„Távozz előlem, sátán!” – így téríti észhez Jézus Pétert egy erőteljes, szigorú paranccsal – idézte az egyházfő, ugyanakkor hozzátette, hogy parancsa mellett ott van Ő maga, és kegyelmével segít megtenni, amit kér. Péter elfogadja a kegyelmet és „tesz egy lépést hátra” – emlékeztetett a pápa. A keresztény útja azzal veszi kezdetét, hogy hátralépünk egyet, s ez megszabadít attól, hogy a középpontban legyünk – hangsúlyozta. Felidézte, Péter is felismerte, hogy a középpont nem az ő Jézusa, hanem az igazi Jézus. „Bár elbotlik még később is, de megbocsátásról megbocsátásra egyre jobban felismeri az Isten arcát. És így eljut a Krisztus iránti terméketlen csodálattól addig, hogy valóban követi Krisztust” – ismertette az első pápa lelki fejlődését utódja.

Jézus nyomában járni azt jelenti, hogy járjuk az élet útját azzal a jézusi bizalommal, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk, és ugyanazon az úton járunk, mint Mesterünk, aki szolgálni jött és nem azért, hogy neki szolgáljanak – hangsúlyozta homíliájában Ferenc pápa. Jézus nyomában járni azt jelenti, hogy „minden nap odalépünk testvéreinkhez. Az eucharisztia indít erre bennünket, hogy érezzük: egy test vagyunk, amelyet megtörnek a többiekért” – mondta, utalva az Oltáriszentségre, egyúttal arra kérte a híveket, engedjék, hogy a Jézussal az eucharisztiában történő találkozás átalakítsa őket, ahogyan átalakította a nagy és bátor szenteket – emlékeztetett Ferenc pápa, kiemelve Szent István királyt és Árpád-házi Szent Erzsébetet. Azt kérte, a hívek se elégedjenek meg kevéssel: „ne érjük be egy olyan hittel, amely csak a szertartásokból és az ismétlésekből él. Nyíljunk meg a megfeszített és feltámadt Isten botrányos újdonságára, aki megtört kenyérként életét adja a világért. Akkor örömben fogunk élni és örömet viszünk mindenhová” – ígérte Róma püspöke.

Ferenc pápa azt is kérte, a most véget ért Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus legyen egy kiindulópont, hogy Jézus nyomában járjunk, hogy előre nézzünk, hogy befogadjuk a kegyelem átformáló ajándékát, és hogy minden nap feltegyük magunknak a kérdést: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” – zárta szentbeszédét Ferenc pápa.

Képgaléria


Piero Marini: „Nem uralkodnunk kell, hanem szolgálnunk”

Szolidaritásra, a teremtés védelmére és ökumenizmusra hívott Marini érsek.



Piero Marini érsek a Statio orbis szentmisén arra kérte a híveket, hogy visszatérve hétköznapi életükbe „másokkal osztozzanak, másokat gyógyítsanak, felemeljenek és segítsenek”.

A keresztény közösség itt, a Szentatya jelenlétének is köszönhetően megmutatja valódi arcát – mondta a Hősök-terén elhangzott beszédében Piero Marini érsek. Ez a valódi arc – fűzte hozzá a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke – a befogadás és a nyíltság a kitárt karú édesanya képében, hogy befogadjon minden férfit és nőt, minden népből és nemzetből.

„Hordozd körül tekintetedet és lásd – lelkendezik a próféta –: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. (…) ide özönlik a nemzetek kincse” – idézte Izajás prófétát Marini érsek. Hozzátette: „Mindnyájan eljöttünk ide, az oltár köré, különböző kultúráinkkal és hagyományainkkal, mindazokkal a különféle módokkal, ahogy emberségünket megéljük, hogy megújítsuk a hit és a testvéri közösség egyszerű és erős gesztusát.”

Az érsek emlékeztetett Ferenc pápa első apostoli buzdítására, az Evangelii Gaudiumra, amelyben megfogalmazta a nyitott kapu egyházának álmát. Mint Marini érsek fogalmazott, „most ez a szent gyülekezet, miután magához vette az élet kenyerét és ivott a kehelyből, lassanként feloszlik, hogy eljusson mindenhová, mint a magok a barázdákba, és új utakat nyitnak, amelyek Isten országa titokzatos szövetét alkotják”. Arra hívta a híveket, hogy visszatérve otthonaikba, iskoláikba, hivatalaikba, a kereskedelembe, a szabadidő eltöltésének helyszíneire „másokkal osztozzanak, másokat gyógyítsanak, felemeljenek és segítsenek, a béke szavaival és a kiengesztelődés tetteivel forduljanak embertársaikhoz.”

Marini érsek úgy vélte, a Szentlélek, „ismét bátorságot csepegtet belénk, hogy Jézus módjára odaálljunk a világ elé”. Hangsúlyozta, hogy Jézushoz hasonlóan „nem uralkodnunk kell, hanem szolgálnunk, nem a világ nagyjaihoz tartozunk, hanem az Isten országa kicsiny fiaihoz, nem vagyunk a dolgok urai, csak zarándokok”!



Az Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának vezetője hangsúlyozta: „Ezek az eucharisztikus napok, amelyeket itt, Budapesten átélhettünk, megmutatták az újdonságnak és a megtérésnek ezt az útját, hiszen Krisztus húsvéti titkának ünneplése nemcsak a hívek szívét kell, hogy felvidámítsa, hanem meg kell érintenie a világot is, amelyben élünk és dolgozunk. Az üdvösség, amely az eucharisztiából fakad ezáltal eucharisztikus kultúrává válik.” Ez pedig – fejtette ki Marini érsek –mindenkit képes arra indítani, hogy „lépjenek oda az Úr szegényeihez, helyezzék előtérbe a közjót, terjesszék a társadalmi békét, őrizzék és gondozzák a teremtett világot, legyenek nagylelkűek az ökumenikus párbeszédben, és osztozzanak a nehézségekben”. Ezekben a jelekben ünnepeljük Jézus emlékezetét, aki „odaadta önmagát értünk, abban a bizonyosságban, hogy Isten szeretete, amely megtestesült Krisztusban, erősebb a rossznál, az erőszaknál és a halálnál”.

A vatikáni érsek szerint ez a gondolkodásmód képes átalakítani minden keresztény közösséget, hogy „a világ életéért megtört kenyérré változzon”, követve Megváltónk példáját, aki teljesen átadta önmagát – mint fogalmazott – „így vállalhatjuk magunkra az eucharisztia következetességét, amely nem választja el Krisztus testét a Főtől, vagyis a szentségi közösséget vallja Krisztus és testének tagjai között”.

Piero Marini érsek végül köszönetet mondott Ferenc pápának, hogy a hívekkel együtt ünnepelte az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét, felhívva a figyelmet az egyház életének és küldetésének forrására és csúcspontjára: az eucharisztia misztériumára. Azt kívánta, hogy a budapesti Statio orbis szentmiséből „élő víz fakadjon, amely képes meggyógyítani a keresztény közösségeket szerte a világon”.


Áldás és imádság

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson a zárószentmise után, Ferenc pápa vezette az Úrangyala imádságot. Köszönetét fejezte ki Magyarországnak és isten áldását kérte a magyar emberekre.



Kedves Testvérek!

Az eucharisztia jelentése: „hálaadás”, és ennek a szentmisének a végén, amely bezárja a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust és budapesti látogatásomat, szeretnék szívből köszönetet mondani.

Köszönöm a nagy magyar keresztény családnak, amelyet szeretnék magamhoz ölelni különböző rítusaival, történelmével, a katolikus és más felekezetekhez tartozó testvérekkel, akik valamennyien a teljes egység irányába haladunk.

Ennek kapcsán szívből köszöntöm Bartholomaiosz pátriárkát, testvéremet, aki megtisztel bennünket jelenlétével.

Külön köszönet szeretett püspök testvéreimnek, a papoknak, a szerzeteseknek és szerzetesnőknek és mindnyájatoknak, kedves hívek!

Külön köszönet mindazoknak, akik annyit fáradoztak ennek az eucharisztikus kongresszusnak és ennek a napnak a megvalósításán. Amikor újfent hálámat fejezem ki az engem fogadó állami és vallási vezetőknek, szeretném kimondani: „köszönöm” nektek, Magyarország, magyar nép!

A himnusz, amely végigkísérte a kongresszust, így szól hozzátok: „A kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa, most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga”. Ezt kívánom nektek: legyen a kereszt számotokra a híd a múlt és a jövő között.

A vallásos érzés ennek a gyökereihez olyannyira kötődő nemzetnek az éltető nedve. De a földbe szúrt kereszt nemcsak arra indít bennünket, hogy jól gyökerezzünk meg, hanem a magasba is nyúlik, és kitárja karjait mindenki felé. Arra hív, hogy ragaszkodjunk gyökereinkhez, de ne elégedjünk meg ezzel; hogy merítsünk a forrásból és adjunk inni mindazoknak, akik szomjaznak a mi korunkban.

Azt kívánom nektek, hogy legyetek ilyenek: megalapozottak és nyitottak, mélyen gyökerezők és másokat tisztelők. Isten éltessen!

A Missziós kereszt, ennek a kongresszusnak a szimbóluma ösztönözzön arra benneteket, hogy életetekkel hirdessétek az evangéliumot, amely megszabadít; annak jó hírét, hogy Isten végtelenül gyöngéden szeret minden embert. A mai szeretetre éhes világban ez az a táplálék, amelyre minden ember vágyik.

Ma nem messze innen, Varsóban avatják boldoggá az evangélium két tanúját: Stefan Wyszyński bíborost és Elżbieta Czackát, a Kereszt Szolgálóleányai Ferences Nővérek társaságának alapítóját. Két olyan személyt, akik közelről megismerték a keresztet: Lengyelország prímását, akit letartóztattak és elzártak, aki mindig bátor főpásztor volt Krisztus szíve szerint, az ember szabadságának és méltóságának szószólója; és Elżbieta nővért, aki igen fiatalon elvesztette látását, és egész életét teljesen a vakok szolgálatára szentelte.

A két új boldog példája bátorítson minket arra, hogy a sötétséget fényre változtassuk a szeretet erejével.

Végezetül imádkozzuk el az Úrangyala imádságot azon a napon, amikor Szűz Mária nevét ünnepeljük. Régen ti, magyarok tiszteletből nem mondtátok ki Mária nevét, hanem úgy szólítottátok meg, mint a királynét. A „Boldogasszony, régi nagy pátrónátok” kísérjen és áldjon meg benneteket! Áldásom innen, ebből a nagy városból szeretne mindenkit elérni, főként a gyermekeket és a fiatalokat, az időseket és a betegeket, a szegényeket és a kirekesztetteket.

Veletek és értetek mondom: Isten, áldd meg a magyart!

Forrás: Magyar Kurír
Fotó: Ambrus Marcsi
        

Kövessen minket a Facebookon is!