Helyi hírek 2021. szeptember 17. 10:00

Franciaországi élményekkel gazdagodtak városuk fiataljai

Képgaléria
Franciaországi élményekkel gazdagodtak városuk fiataljai
11 magyar fiatal utazhatott augusztusban Franciaországba az Erasmus+ programnak köszönhetően. A résztvevő fiatalok közül 2 fő Pécs környékéről érkezett, 1 fő kecskeméti, 1 fő tiszaalpári, a többiek Kiskunfélegyházáról indultak a francia útra.

Az izlandi Erasmus + Nemzeti Iroda támogatta a pályázatukat 2019-ben, ennek értelmében 33 fő ifjúsági csere keretében találkozhatott egymással. Erre 2020-ban hazánkban, Velencén került sor, 2021-ben Franciaországban történt a találkozás. A cél az egymástól tanulás, az együtt fejlődés volt.

Kárpáti Rita, a Natura Hungarica Alapítvány elnöke, a fiatalok kísérője elmondta, hogy a tavalyi Velencei-tavi találkozás is óriási élmény volt a fiataloknak. A barátságok, amik akkor szövődtek, az idei francia út után tovább mélyültek. Ahogy megfogalmazták: testileg és lelkileg is megújulva, élményekkel gazdagon tértek haza.

A kiutazás a vírushelyzet miatt némi bonyodalmat okozott (Franciaország nem fogadja el az orosz oltóanyagot) ezért negatív teszttel utazhattak be csak a Szputnyikkal oltottak is. Dél-Franciaország volt az úti cél, amelyben erdei szállás is volt, Nimes-ben is eltöltöttek néhány napot, majd Párizs és Montpellier látnivalóit is megismerték. Végigkóstolták a helyi gasztronómiai különlegességeket, többek között a békacombot és a csigát is. Bevallották, hogy olykor reggeli után némi hiányérzetük volt, akadt, hogy kevésnek bizonyult a francia adag. A résztvevő diákok lelkesen meséltek az élménygazdag kirándulásokról, a tréningfeladatokról, ahol szó esett klímaváltozásról, környezetvédelemről, feminizmusról, oktatási rendszerekről és számtalan érdekes témáról az izlandi és francia résztvevőkkel. A kiadós séták mellett kajaktúrán is részt vettek, szerveztek magyar-estet, ahol a magyar ABC tanításával és néhány szavunk helyesírásával (például: egészségbiztosítás) próbálták vonzóbbá tenni a nyelvünket a külföldiek számára.

Az ott tartózkodás során az angol volt a munkanyelv, de néhány diák, aki a magyar csapatból beszélt francia nyelven, ők is sok új ismerettel gazdagodtak.

Megtapasztalták a francia tüntetések légkörét (mint megtudták, a franciák gyakorlatilag hetente tüntetnek valamiért), hiszen ottlétükkor is éppen zajlott egy az egyik városban, majd átélték a tömeg sodrását és lendületét egy ilyen eseményen.

Sokat nevettek, játszottak, rengeteg kulturális élménnyel gazdagodtak, akadt olyan, aki életében most utazott először repülőn és olyan is, aki most fürdőzött először tengerben. Összességében nagyon tartalmas, felejthetetlen hatások érték a fiatalokat, amely során önismeretük is sokat fejlődött.

Z. A.

   

Kövessen minket a Facebookon is!