Program 2021. szeptember 29. 10:00

II. Rákóczi Ferenc hamvai Félegyházán (1906)

II. Rákóczi Ferenc hamvai Félegyházán (1906)
II. Rákóczi Ferenc az 1703-ban kirobbant szabadságharc bukása után száműzetésbe vonult, ott is halt meg 1735-ben. 1904. április 18-án Ferenc József uralkodó – engedve a magyarok régi óhajának és belátva, hogy Rákóczi hamvainak hazahozatala nem jár politikai kockázattal – beleegyezését adta, hogy a fejedelem és egykori bujdosó társainak földi maradványait hivatalos és ünnepélyes ceremónia keretében Magyarországra szállítsák.

A vonat 1906. október 27-én érkezett a magyar országhatárhoz, a hamvakat szállító vasúti szerelvényt mindenütt ünneplő tömeg fogadta. Szerte az országban, különösen a Rákóczi-kultuszhoz kötődő településeken emlékmáglyák, úgynevezett Rákóczi-tüzek gyúltak. A Szeged-Budapest útvonalon éjjel haladt át a vonat, 1 óra és reggel 8 óra 20 perc között, ezen az útvonalon, Kiskunfélegyházán is megállt a vonat hajnali 4 óra 10 perckor.

Ebből az alkalomból várnak mindenkit egy ismeretterjesztő zenés előadásra október 10-én, vasárnap 18 órakor a Szent István Templomba.

Közreműködik:

Dr. Kőfalviné dr. Ónodi Márta – előadás

Dr. Kőfalvi Tamás – felolvasás

Fazekas Tamás – ének, orgona

Dr. Francia László – tárogató

Dr. Tóth Ákos – tárogató

Adományaikkal a közösségi ház berendezés vásárlását támogatják.
    

Kövessen minket a Facebookon is!