Öt pontot szereztek a sakkozók
Két és fél hónapos téli szünetet követően február 2-án tartottak újabb fordulót az NBII-es sakkcsapatbajnokság Tóth László csoportjában. A félegyházi Honvéd együttese a 6. fordulóban a kecskeméti TÁKISZ SE-t látta vendégül.
A félegyháziak közül a második táblán Kovács Zoltán, míg az ötödik táblán Balogh Ferenc egyaránt győzni tudott. Mellettük Szekeres Sebestyén, Kelemen Sándor, Nagy József, Bor Ferenc, Seres László és Bankós Henrietta ért el fél pontot.
Az együttes összesen öt pontot szerzett, míg a vendégek hét egységet gyűjtöttek.
A félegyháziak a bajnokságban 23 és fél ponttal a tizenegyedik, egyben az utolsó előtti helyet foglalják el a táblázaton.
A csapat tagjai legközelebb, február 16-án a listavezető Karcagi SE otthonában ülnek asztalhoz.