Változnak a kötelező biztosítás szabályai, jól járnak az autósok
Borítókép: illusztráció
Fotó: MTI – Mihádák Zoltán
A jogszabály védelmet biztosít a balesetek károsultjainak függetlenül attól, hogy Európán belül hol szenvednek balesetet. A 689 szavazattal, három ellenszavazat és négy tartózkodás mellett elfogadott szabályok célja, hogy a jelenlegi gépjármű-felelősségbiztosítási irányelv kiskapuit bezárja – írta a Napi.hu. értesüléseire hivatkozva az Origo.
A jogszabály garantálja, hogy a balesetet szenvedők akkor is hozzájussanak a nekik járó összeghez, ha biztósítócég időközben csődbe megy.
A kártörténeti igazolások harmonizációjának köszönhetően a biztosított ezentúl nem kerül hátrányos helyzetbe, ha más tagállamba költözik. A biztosítást keresők pedig új, ingyenesen használható és független felek által működtetett ár-összehasonlító eszközök segítségével vethetik majd össze a különböző díjakat és biztosításokat.