Kitekintő 2021. október 31. 12:00

Ali bácsi terepasztala

Ali bácsi terepasztala
Dr. Réthy Aladár, Szabadszállás nyugalmazott körzeti orvosa gyermekkorában elektromérnöknek készült, de a családi tradíciót követve mégis az orvosi pályát választotta. Álmát azonban sosem nem adta fel. Mérnöki pontosággal építette meg a mintegy 6 méteres terepasztalát, amelynek minden apró mozzanatát az általa kiépített elektronikai kapcsolások irányítanak.




5 pályáján, 85 mozdony és a 130 kocsi folyamatos körforgásban zakatol. Precíz kivitelű apró jelenetek – egy ifjú pár keringője, egy bajba került túrázó megmentése, valamint egy munkában lévő kéményseprő – a bizonyítékai annak, hogy dr. Réthy Aladár egykori álma a vasútpálya építésében vált valóra.


Hároméves korában kapta az első kisvasutat és már ekkor érezte, hogy a vonatok élete meghatározó szereplői lesznek. A terepasztalt 1972-ben kezdte el építeni és azóta feleségével folyamatosan fejlesztik, szépítik.


Mivel a terepasztal az egész nappalit elfoglalja, ezért évközben felfüggesztve pihen a lakásban. Az év egy adott szakaszában azonban újra épül ez a csoda, ekkor Ali bácsi és családja örömét leli az asztal minden apró részletében – számolt be a megyei önkormányzat Facebook-oldala.
        

Kövessen minket a Facebookon is!