Kunszállás 2021. november 11. 16:00

Évről évre vonzóbb Kunszállás

Évről évre vonzóbb Kunszállás
Több helyszínen, több mint 120 millió forint értékben folynak beruházások Kunszálláson. Épül már a régen várt bölcsőde, a gyerekeknek sportpálya és játszótér készül, felújították a temető kerítését és a község második legforgalmasabb útját is.

Borítókép: Az utolsó simításokat végzik a szakemberek az iskola udvarán készülő multifunkcionális sportpályán
Fotó: Vajda Piroska


A fejlesztésekről Almási Roland Márk polgármesterrel beszélgetett a megyei hírportál munkatársa.

Az útidő jelentős megnövekedésére számíthat az, aki Kiskunfélegyháza irányából Kunszállásra vagy Fülöpjakabra tart. Gőzerővel dolgoznak ugyanis a kivitelezők az út felújításán. Az 5-ös számú főút irányából Kunszállásra vezető bekötőút rekonstrukciója már szinte teljesen elkészült, arra alig kell forgalmi korlátozásra számítani. Jelenleg a félegyházi bekötő és az autópálya-felhajtó közötti szakaszon dolgoznak a szakemberek. Ha az időjárás engedi, akkor még idén befejezik a munkálatokat – mondta Almási Roland Márk. A polgármester szerint szerencsés helyzetben van a falu, hiszen hamarosan kiváló minőségű utakon lehet megközelíteni a települést. Ráadásul a közel­jövőben több környékbeli út is megújul, ami nagy előrelépést jelent nemcsak Kunszállásnak, hanem az egész térségnek.

Szintén nagy előrelépés a falu életében, hogy végre elkezdődött a bölcsőde építése. A beruházásra a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében 70 millió forintot nyert a település, de az önkormányzatnak várhatóan további 15 millió forinttal kell kiegészítenie a költségvetést. Ebből az összegből az óvodával szemben egy 114 négyzetméteres, nyolc gyermek befogadására alkalmas minibölcsődét és hozzá játszóudvart építenek. A polgármester elmondta, jó ütemben halad a munka, szeretnék idén tető alá hozni az épületet. A falu új intézménye szeptembertől várja majd a kicsiket. Van is igény a bölcsődei ellátásra, Kunszállás ugyanis abban a szerencsés helyzetben van, hogy folyamatosan nő a lakosság száma. Tavaly harminc kisgyermek született a faluban.

A település népszerűségét jelzi az is, hogy sok az új betelepülő család, és az újonnan kijelölt építési telkek többsége is elkelt már. Sőt a megüresedő házak is gyorsan elkelnek – árulta el a polgármester. Azt is elmondta, hogy három, a Magyar Falu Program által finanszírozott fejlesztésen is dolgoznak. A közelmúltban befejeződött a falu központjában található Móra Ferenc utca felújítása. Tizenötmillió forintot nyertek erre. Ebből új aszfaltréteget kapott az út és új parkolókat is kialakítottak, csapadékvíz-elvezető árkokat építettek és a járdát is rendbe tették. Ez azért volt nagyon indokolt, mert a főutca mellett ez a legforgalmasabb utcája a falunak. Környezetében található az iskola, a pékség, az ABC, a buszváró és a templom is. Hárommillió forintot nyertek a temető kerítésének felújítására. Így a korábbi drótkerítés helyett a sírkerthez méltó beton- és kovácsoltvas elemekből álló kerítés épült a bejárati részen.

Szintén a Magyar Falu Program keretében épül a kunszállási gyerekek nagy örömére egy teljesen új kalandvár a futballpálya melletti játszótéren.

A korábbi elavult fa játékelemek helyett modern, biztonságos multifunkciós játszótér készül, amit a napokban birtokba is vehetnek a legkisebbek. A település vezetője arról is beszámolt, hogy további játszópontokat szeretnének kialakítani a településen, hogy minden korosztály igényét kielégítsék.

Végezetül arról tájékoztatta a hírportált a polgármester, hogy az iskola udvarán napokon belül elkészül egy multifunkcionális sportpálya az óvodás és az alsó tagozatos gyerekek számára. Erre a Magyar Falu Program keretében, azon belül is az Irány a pálya programban 15 millió forint támogatást kapott a település.
            

Kövessen minket a Facebookon is!