Kultúra 2014. február 4. 06:59

Kiteljesedő Móra-kutatás

Képgaléria
Kiteljesedő Móra-kutatás
Két év kutatómunka eredményeként készítette el Kapus Béláné a félegyházi Mórák családfáját. A családfát január 30-án a városi könyvtárban mutatta be a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület Irodalmi Szekciójának vezetője. A családfa mellékletét képezi „A mórai talentumból örököltek” című kiadványnak, amelyet márciusban ismerhetnek meg az olvasók.

- Régóta dédelgetett álmom volt egy olyan könyv szerkesztése, amely azoknak a Móráknak állít emléket, akik Móra Mártonék után, örököltek a mórai talentumból. Ehhez föl kellett kutatni a családfát -  mondta el Kapus Béláné a bemutató apropóján. Négy olyan személyről tudtunk, akik írtak; K. Tóth Lenkéről, Móra Lászlóról, Móra Magdáról és Vészits Andreáról, aki ugyan nem írt, de a humán műveltséget örökölte. A családfa felkutatása után 18 személy került be ebbe a körbe. Ők a humán műveltség valamely ágát örökölték.

- Az elmúlt évtizedekben nagyon sok helytörténész foglalkozott Félegyházán Móra-kutatással. Munkája során sok újdonsággal találkozott?

- Igen. Móra Ferenc családjáról nagyon sokat tudtunk, de Móra Istvánéról már keveset.  Tapasztaltam, hogy a családtagok is nagyon keveset tudnak egymásról. Móra Istvánnak két gyereke volt és az egyes ágak képviselőinek fogalma sem volt már egymásról. Itt ismerkedtek meg, amikor tavaly találkoztak egymással és kérdezgették, hogy „te ki vagy”? Legtöbben a családfa kutatás apropóján fedezték fel az együvé tartozást. Nagyon nehéz volt a nyomukra jutni is. Rengeteg e-mail, levelezés, személyes megkeresés kellett ahhoz, hogy összeálljon a családfa.

- A családfát, amelyet most bemutattak „A mórai talentumból örököltek” című kiadványnak a része. A kötetet márciusban ismerhetik meg az olvasók. Hogyan sikerült összeválogatni a szerzői gárdát?

- A Móra Ferenc Közművelődési Egyesül Irodalmi Szekciójának tagjai írták. A könyv indul a családi legendáriummal, ami Móra Mártonról és Juhász Annáról, a családalapításról szól. Bemutatjuk a második generációt, Móra Istvánt és Ferencet. Utána jönnek az ő leszármazottaik közül azok ,akik, valamilyen módon örököltek a talentumból. Móra József, László, Panka és K. Tóth Lenke.  Ezt követően az olvasó megismerkedhet a negyedik, ötödik és hatodik generációval is. A könyv kiemelkedő értéke a képanyag, amelyeket a helytörténeti gyűjteményeinken kívül a családtagok féltve őrzött kincseiből válogathattunk össze.

Hájas Sándor

Kövessen minket a Facebookon is!