Közélet 2014. október 31. 10:45

Szeretnénk minél kevesebb panasszal működni

Képgaléria
Szeretnénk minél kevesebb panasszal működni
A régi-új alpolgármesternek elsősorban a városüzemeltetéssel kapcsolatos feladatok megoldása lesz a feladata. Balla László felügyeli, illetve koordinálja azoknak az intézményeknek a munkáját, amelyek a városüzemeltetéshez kapcsolódnak. Emellett fontos feladata lesz az elkövetkező öt évben megvalósuló beruházások gondozása.

Remélem jól meg tudom oldani a feladatomat, hiszen van gazdasági tapasztalatom és a városvezetésben is részt vettem négy évig. Biztos vagyok abban, hogy meg tudjuk oldani a ránk váró feladatokat, hiszen ehhez rendelkezésre áll egy komoly testületi szándék, támogatottság is – mondta Balla László a rá váró munkáról beszélgetve.


- A városüzemeltetésben a VSZKSZ-nek van és vélhetően lesz is a legnagyobb szerepe.

- Ez így van. Az elmúlt két hétben már beszéltünk a jelenlegi üzemeltetővel és jeleztük neki azokat a problémákat, amiket meg kell oldani. Tisztáztuk, hogy melyek azok a területek, amelyek jól működtek és folytatásra érdemesek, és hol kell változtatni az eddigi munkán. Konkrét feladatok is szóba jöttek. Őszidőben vagyunk, hullanak a falevelek összegyűjtésük egy hónapig is eltart. Azt kértük a vezetéstől, hogy körülményeskedés nélkül, folyamatosan végezzék a falevelek gyűjtését. Napok kérdése és benne leszünk a télben, amikor a hóeltakarítás ad feladatot. A város útjait rendben kell tartani akkor is, ha nagyobb havazás köszönt ránk. Ennek megoldásához az eddigi gyakorlaton változtatásra lesz szükség.

- Új vezetés, új stílus?

- Szép szóval szeretnénk – a szó nemes értelmében – rendet tartani és követelni. Elvárjuk a városüzemeltető szervek vezetőinek, dolgozóinak igyekezetét, a feladatok megoldására való törekvést. Megadjuk mindenkinek a lehetőséget arra, hogy az elvárásoknak megfelelően végezze a munkát. A feladatokat azonban egyértelművé tesszük. Tudjuk, hogy a hóeltakarításhoz és egyéb munkálatokhoz is megfelelő eszközök kellenek. Ezek beszerzésében mindenképpen segítséget nyújtunk. Lehet, hogy nem a legmodernebb és legdrágább gépeket vesszük meg, de lecseréljük az elöregedett, 20-30 éves éves eszközöket, működőképessé tesszük a gépparkot.

- A városüzemeltetés az a terület, amely minden félegyházit érint. Éppen ezért itt lehet a legtöbb észrevételre, panaszra számítani.

- A polgármester úr egyértelművé tette a városháza hivatalnokai számára, hogy mi szolgáltatók vagyunk. Tehát azokat a bejelentéseket, jelzéseket, amelyek jóindulatúak és a közösség érdekében történnek, személyesen is ellenőrzöm. Ügyelünk arra, hogy komolyan vegyenek minden bejelentést és gyors intézkedés történjen. Szeretnénk minél kevesebb panasszal működni az elkövetkező években.

H. S.
 

Kövessen minket a Facebookon is!