Sport 2022. január 26. 18:00

Növekvő taglétszám az Astra-nál

Növekvő taglétszám az Astra-nál
Az Astra kiskunfélegyházi alközpontja 2011-ben, több mint 10 éve kezdte el működését városunkban. Az akkor induló utánpótlás korosztályos csapatiból kikerülve két játékos jelenleg is U19-es magyar válogatott Siber Glória és Siber Szófia személyében. A lányok jelenleg Angliában, az AFC Wimbledon női csapat felnőtt egyesületében készülnek a válogatott mérkőzésekre, Czinege Eszter pedig Félegyházáról felkerülve ettől az évtől az Astra kiemelt bajnokságban szereplő U19-es csapatát erősíti.



A tavalyi évben a félegyházi Astra leány U17-es futsalcsapata az országos bajnokság 3. helyezését érte el. A szintén félegyházi lányokból felálló U19-es leány csapata pedig az országos bajnokság délkeleti csoportjában 43 ponttal a 2. helyen végzett.



A korosztályos csapatoknál a munka nem állt meg, sőt, a taglétszám folyamatosan növekszik. A hazai rendezésű EB-nek, a magyar válogatott jó szereplésének is köszönhetően a labdarúgás egyre népszerűbb a gyerekek körében. Az U7-es, U9-es korosztály az előző félévben Magony János irányítása alatt teljesen újraszerveződött. Az edzéseken elsődleges szempont a gyerekekkel megszerettetni az edzésre járást, illetve az olyan technikai alapok elsajátítása, mint a labda vezetése, átvétele, kapura lövés. Magony János a továbbiakban nem tudta vállalni az edzői feladatokat, munkáját ezúton is szeretnénk megköszönni. Feladatának ellátását Szűcs Ferenc vette át a tavaszi félévre.



Az U11-es, U-13-as csapatuk Vízhányó Albin vezetésével készülnek a korosztályos versenyekre. Az U11-ben nevelkedő játékosok a Bozsik-tornákon, az U13-ban szereplők pedig 3 másik egyesülettel bajnoki rendszerben versenyeznek. U13 korosztályig játszhatnak fiúk és lányok egy csapatban az U15 korosztály, már külön leány bajnokságban szerepel, ahol 10 éves kortól léphetnek pályára a játékosok. Az Astra félegyházi U15 csapata a megyei leány bajnokság rendszeres szereplője évek óta. Az U15-ből kiöregedő játékosoknak az országos bajnokságban szereplő U19-es csapat kínál játéklehetőséget Abonyi Péter vezetőedző irányítása alatt. Ebben az évben a leány regionális U19 közép-keleti csoportban versenyeznek, olyan csapatok mellett, mint az Újpest, a Vasas, a Honvéd, a BVSC, a Soroksár, a Kecskemét és a Szolnok.



Külön öröm számunkra, hogy a női NB1-es felnőtt csapatunk vezetőedzői feladatait az év elejétől a félegyházi kötődésű Csernik Kornél vette át, munkájához ezúton is sok sikert kívánunk!
              

Kövessen minket a Facebookon is!