Közélet 2014. október 31. 12:15 Forrás: MTI

Orbán: Nem lesz internetadó ebben a formában

Orbán: Nem lesz internetadó ebben a formában
Az emberek megkérdőjelezik a távközlési adó kiterjesztésének ésszerűségét, ezért az ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.




A kormányfő indoklásul azt mondta: azért nem vezethető be az új adótípus ebben a formában, mert kialakult "egy félelmeket előhívő vízió", amely kezelhetetlenné teszi a vitát, vagyis "a vita félrecsúszott", "nincs meg a közös alap"; hiszen az emberek internetadót látnak, miközben a kormány egy technikai módosítással a távközlési adót akarta kiterjeszteni - mert "a távközlés áthúzódik az internetre" -, ráadásul ezt is a szolgáltatóknak kellett volna fizetniük. Az emberek azonban megkérdőjelezik az egész ésszerűségét, "ilyen körülmények között nem lehet bevezetni semmit sem" - fogalmazott Orbán Viktor .

Hangsúlyozta: a kormánynak el kell fogadnia, hogy az ésszerűség mércéjével meg kell mérni minden intézkedést, és ha az embereknek nemcsak hogy nem tetszik egy lépés, hanem ésszerűtlennek is tartják azt, akkor nem szabad megtenni. "Nem vagyunk kommunisták, nem az emberek ellen kormányzunk, hanem az emberekkel közösen kormányzunk" - mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor közölte egyúttal, hogy január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről, mert "választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy az interneten keletkező hatalmas extra profit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon, és bevonni a költségvetésbe". A konzultáció vége 2015 első negyedévének, félévének végére várható - fűzte hozzá.

A kormányfő a rádióműsorban kiemelte, továbbra is cél, hogy legkésőbb 2020-ra minden magyar lakásban elérhető legyen a szélessávú internet, az erről szóló megállapodásokat a szolgáltatókkal már megkötötték. Ez egy több száz milliárd forintos projekt, és "ezzel Európa élmezőnyébe fog Magyarország kerülni" - közölte a miniszterelnök. A Fidesz még a vasárnap esti tüntetés után közölte, azt javasolják, havonta maximum 700 forint legyen az adó mértéke. Eredetileg gigabájtonként 150 forintos terhet rótt volna az internethasználatra a Varga Mihály vezette minisztérium, ami több ezer forinttal növelte volna meg a havi díjat. Ez akár 200 milliárd forintos bevételt jelenthetett volna a költségvetésnek, a gazdasági tárca azonban csak 20-25 milliárdot szeretne.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az adó a szolgáltakat fogja terhelni, a szakértők azonban biztosak abban, hogy a felhasználókat fogják megfizetni az adót. A Magyar Telekom árfolyama közel 5 százalékot erősödött azt követően, hogy Orbán Viktor bejelentette, az internetadót ebben a formában nem lehet bevezetni.

Fotó: MTVA
 

Kövessen minket a Facebookon is!