Kunszállás 2022. március 23. 17:00

Útátadás Kunszálláson

Képgaléria
Útátadás Kunszálláson
Mindkét irányból megújult a Kunszállásra vezető 5401-es bekötőút. A település jobb megközelíthetősége hozzájárul a helyi gazdaság, foglalkoztatottság és idegenforgalom élénküléséhez – fogalmazott Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a felújított út ünnepélyes átadásán. Mint fogalmazott: évtizedes útkarbantartási lemaradást kell ledolgozni.

Az államtitkár az elmondta, 2010 óta több mint 6500 kilométeren állítottak helyre főként mellékutakat az ország minden részében. A Magyar Közút 2021-ben megindított beruházásaiban mintegy 480 szakasz újul meg összesen 1276 kilométeren, ami évtizedes útfelújítási rekordnak számít. A fejlesztések összértéke meghaladja a 220 milliárd forintot, a ráfordítások felét a kistelepülési életminőség emelését célzó Magyar Falu Program biztosította.

Almási Roland Márk polgármester megnyitójában arról beszélt, hogy Kunszállás méretéhez képest  kiemelkedő gazdasági potenciállal bír, hiszen többek között a faluban működik az ország egyik vezető gabonamalma, illetve az egyik legnagyobb pékipari vállalkozás és rajtuk kívül mintegy 170 kisebb-nagyobb egyéni és társas vállalkozás. Az általuk befizetett iparűzési adónak köszönhetően pedig komolyabb fejlesztési célok valósulhatnak meg a településen. A polgármester hangsúlyozta, a most elkészült útfelújítással a kunszállásiak évtizedes álma vált valóra. Az M5-ös autópálya-csomópont pedig új távlatokat nyithat meg.

Lezsák Sándor a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy az országban még nagyon sok halmozottan hátrányos helyzetű település van, Kunszállás azonban előnyös helyzetű település. Sőt, ha az autópálya-lehajtó megépül, akkor halmozottan előnyös helyzetű település lesz. Mert adott minden ahhoz, hogy valóban kivirágozzon, hogy a népességmegtartó képessége erős legyen, hogy vonzerő legyen – írta a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Facebook-oldala.

Fotó: Vincze József
             

Kövessen minket a Facebookon is!