Közélet 2014. november 6. 07:30

Szakmai alapok és költséghatékonyság

Szakmai alapok és költséghatékonyság
Ma, azaz november 6-án, csütörtökön tartja első rendes ülését a félegyházi képviselő-testület. A városatyák az október 22-i alakuló ülésen határoztak többek között a bizottsági struktúráról, ezúttal megalkotják egyebek mellet a képviselők és nem képviselő bizottsági tagok, a bizottsági elnökök, valamint a tanácsnokok tiszteletdíjáról szóló önkormányzati rendeletet, döntenek az önkormányzat tulajdonában lévő egyes földterületek saját hasznosításáról, néhány önkormányzati épület halaszthatatlan állagmegóvásáról, megvitatják a város közbeszerzési szabályzatát és a 2014-es költségvetési rendelet módosítását. Csányi József polgármestert arról kérdeztük, hogy milyen szervezeti struktúra alapjai teremtődnek most meg

– Én magam szeretnék minél inkább a gazdaságfejlesztésre összpontosítani, Balla László elsősorban a városüzemeltetéssel és a beruházásokkal kapcsolatos feladatokat koordinálja a következő öt évben. Mindenképpen nagyobb figyelmet érdemel a város kulturális élete, az értékes civil kezdeményezések. Rosta Ferenc személyében olyan – elsősorban takarékossági okokból társadalmi megbízatású - alpolgármester került e terület élére, akinek a neve garancia a látványos fejlődésre. Ugyancsak erősíteni szeretnénk az önkormányzati szerepvállalást a kiskunfélegyházi sport tehetségek felkarolásában, a tömegsport fellendítésében, egy egészségesebb generáció felnövekedésében. Ezeknek a céloknak az elérése lesz Szamosi Endre feladata. A testületi munkát a jövőben négy bizottság segíti. Ezeket a grémiumokat nagyon erős szakmai bázissal, két-két külső taggal erősítettük meg. Ettől azt várjuk, hogy már az önkormányzati döntések előkészítése a lehető legszélesebb körű társadalmi összefogásra épüljön. Meggyőződésem, hogy a szakmai alapon meghozott döntések költséghatékonyak is lesznek.

– Hogyan jelenik meg a költséghatékonyság az alapok lerakásánál?

– A jogszabály a polgármesteri illetmény megállapításánál nem ad lehetőséget mérlegelésre, azt – a települési lakosságszám alapján – a helyettes államtitkár illetményének 80 százalékában állapítja meg. A költségtérítés összege szintén jogszabályban meghatározott. Itt jegyzem meg: bár felsőfokon beszélem az angol nyelvet, nyelvvizsga pótlékot nem veszek fel. Az alpolgármesteri illetményt a polgármester bérének 70-90 százaléka között határozhatja meg a képviselő-testület. Nálunk ez a köztes, 80 százalék lett. A társadalmi megbízatású alpolgármester – ugyancsak a jogszabály rendelkezése szerint – ennek az összegnek a felét kapja.  A bizottsági elnökök és tagok illetményét helyi önkormányzati rendelet szabályozza. E téren megőriztük az eddigi gyakorlatot, nem növeltük meg a tiszteletdíj összegét. Összességében az a célunk, hogy az új struktúrából adódóan bizonyos területek az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kapjanak és szakmai alapon költséghatékonnyá váljanak.

T. T.

(A fotó az alakuló ülésen készült. Kürti László felvétele)

 

Kövessen minket a Facebookon is!