Kitekintő 2014. február 7. 06:26

Lezsák: tudatos, átgondolt politika részesei vagyunk

Képgaléria
Lezsák: tudatos, átgondolt politika részesei vagyunk
Az elmúlt négy esztendő története bizonyítja, hogy tudatos, átgondolt politika részesei vagyunk – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke február 6-án, csütörtökön Szankon, a rezsicsökkentésről tartott lakossági fórumon.

Az Országgyűlés alelnöke a Bács-Kiskun megyei településen hangsúlyozta: a 2010-es választások előtt „tudatos, nemzetépítő politika” előkészületei történtek meg, ami megfelelő alapot jelentett az elmúlt négy év kormányzati munkájához.  A Fidesz választókerületi elnöke, országgyűlési képviselőjelöltje emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltozás utáni hetedik választásra készül az ország.

Lezsák Sándor idézte Orbán Viktort, aki 2010-ben utasítást adott arra, hogy készítsék elő a rezsidíjak befagyasztását és későbbi csökkentését.

Szükségesnek nevezte a rezsifórumok megtartását, mert meg kell győzni mindenkit arról, hogy nem történhet még egyszer az, ami 2002 és 2010 között, amikor 15 alkalommal emelték a különböző energiaárakat a közüzemi szolgáltatók – mondta.

„A közüzem a közösség szolgálata, mint ilyen nem nyerészkedhet, ami profitot termel, azt a fejlesztésekre kell fordítani” – fogalmazott.

Lezsák Sándor szólt arról, hogy a rezsicsökkentés egy folyamat, nem lehet meghatározni, hogy annak hány szakasza lesz. Nem lehet tudni, hogy mikor érjük el az optimális szintet – fűzte hozzá.

Közlése szerint „egy másik világ, egy új rendszer kezdődik Magyarországon”, ennek rendezőelve az új alaptörvény.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a csütörtöki nap politikai eseményeiről beszélt előadása kezdetén.

„Simon Gábor lemondott pártbeli tisztségeiről, parlamenti mandátumáról, egy dologról nem mondott le, arról a 240 millió forintról, amit egy bankban elhelyezett” – utalt a MSZP elnökhelyettesének döntésére.

Fontos lépésnek nevezte, hogy a parlament megszavazta a rezsicsökkentés harmadik ütemét. Budai Gyula hangsúlyozta: lesz negyedik üteme is a rezsicsökkentésnek, ma még nem lehet tudni, hogy hány lépés lesz.

Álláspontja szerint ma még mindig magasak Magyarországon a rezsiköltségek. Kitért arra, 2010-ben az „önmagát menedzsernek nevező Bajnai” és kormánya 9,5 százalékos költségvetési hiányt, IMF-hitelt, 11 százalék feletti munkanélküliséget hagyott maga után.

Budai Gyula az ország alapvető érdekének nevezte az ország energiafüggőségének csökkentését. Paks-2 építésével kapcsolatban hangsúlyozta: nem lehet megkerülni, azt bátran meg meri vitatni.

MTI


Fotó: Szász András

Kövessen minket a Facebookon is!