Helyi hírek 2022. november 13. 08:00

Petőfi-kultuszát őrző fiatalok találkoztak Kiskunfélegyházán

Képgaléria
Petőfi-kultuszát őrző fiatalok találkoztak Kiskunfélegyházán
November 12-én tartotta „A Mi Petőfink” diáktalálkozót a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület a Petőfi-emlékév kapcsán. Nemcsak a diákok és pedagógusaik találkozhattak egymással, hanem kihirdették annak a versenynek is az eredményét, amelyben a Bács-Kiskun megye Petőfi emlékhelyei, Petőfi iskolái 10 perces videofilmekben mutatták be településeiket, illetve iskolájuk Petőfi-kultuszát. Ezeket, a megyéből hét, a határon túlról két helyről korábban beküldött pályaműveket értékelte a szakavatott zsűri.

A vendégek elsőként Balázs Árpád megzenésítésében hallhatták Petőfi Sándor – Szülőföldemen című művét a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar előadásában, majd a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola növendékei által csendült fel a Félegyházi fanfár.

Csányi József polgármester köszöntötte a megjelent vendégeket városunkban. „Aki valóban félegyházi, abban Petőfi szelleme valamilyen szinten él.” Ezzel a gondolattal összefoglalta, hogy miért is kötődünk mindannyian a költőhöz. Kitért arra, hogy a Petőfi szülővárosát övező viták ugyan még mindig nem csendesednek, annak ellenére, hogy erről korábban maga a költő nyilatkozott, ugyanakkor a teremben helyet foglaló diákokat, nevelőiket, és minden megjelentet összeköti ez a szellemiség, és a későbbiekben megtekintett pályamunkák ezt hűen tükrözik is.

A polgármester után
Kállainé Vereb Mária, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület ügyvezető elnöke  köszöntötte a jelenlévőket, aki elmondta, hogy a szakmai zsűri megközelítőleg milyen szempontok alapján értékelte a beérkezett pályaműveket. Ez után érkezett el a délelőtt egyik legizgalmasabb pontja, a zsűri értékelése. Elsőként a zsűrielnök, Kissné dr. Kovács Adrienne méltatta a filmeket. Véleménye szerint egytől-egyig színvonalas és a filmet készítő diákok Petőfihez való hozzáállását maximálisan tükröző alkotásokat láthattak. Fontosnak tartotta továbbá kiemelni, hogy milyen nagyszerű dolog, hogy a diákok ilyen sok energiát fektettek abba, hogy igényes és hiteles munkát adjanak ki a kezükből. Hideg János zsűritag értékelésében kiemelte, hogy a filmezés, mint műfaj és az irodalom szerves egészet alkotott a beküldött kisfilmekben. A vizuális kultúra fontossága napjainkban egyáltalán nem elhanyagolható. Gajdics Dávid filmes szakemberként egy teljesen más oldalról értékelt. Ő a művek szakmai hátterét vette figyelembe, és kiemelte, hogy mire kell egy ilyen anyag elkészítésénél különösen odafigyelni. Így tehát, a zsűrizés során nemcsak az irodalmi pontosságot, a Petőfi-kultusz sajátosságait, a diákok Petőfihez fűződő viszonyát, de a filmezés szakmaiságát is értékelték.

Végül Kállainé Vereb Mária és Rosta Ferenc alpolgármester átadta az emlékplaketteket, emléklapokat és elismeréseket az intézmények vezetőinek, tanárainak és egyenként bemutatta a résztvevő diákokat is. Ezt követően levetítették az elkészült pályaműveket.

Zárszóként Tóth Gyuláné, az Országos Petőfi Sándor Társaság elnökségi tagja gratulált a fiataloknak.

A délután folytatásaként a Széljáró Balladás Együttes Petőfi-műsorát, valamint Juhász István, Kiskunfélegyháza díszpolgárának Petőfi diákkorából összeállított előadását hallgathatták meg a résztvevők a Hattyúházban.

Végezetül egy Petőfi-séta és koszorúzás zárta a napot a Petőfi-szobornál, a Petőfi Emlékháznál és a Hattyúháznál, ahol ismertetőt mondott Fekete Beatrix és Kállainé Vereb Mária.

Díjazottak


A Mi Petőfi diáktalálkozón jól szerepelt Bács-Kiskun megyei diákcsoportok:

7. A Dunavecsei Petőfi Sándor Általános Iskola diákcsoportja
Ajándékuk: emléklap, Máté István – Lantos Györgyi által  készített Petőfi-plakett az iskola részére, névre szóló emléklap a diákok részére, Petőfi ajándékkönyvcsomag, Petőfi nyomattal ellátott    ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk számára és az iskola számára.

6. Kiskőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola diákcsoportja
Ajándékuk: emléklap, Petőfi-plakett az iskola részére, névre szóló emléklap a diákok részére, Petőfi ajándékkönyvcsomag, Petőfi nyomattal ellátott ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk számára és az iskola számára.

A Petőfi diáktalálkozón jól szerepeltek

5. Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola diákcsoportja
Ajándékuk: emléklap, Petőfi-plakett az iskola részére, névre szóló emléklap a diákok részére, Petőfi ajándékkönyvcsomag, Petőfi nyomattal ellátott ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk számára és az iskola számára.

4. A Kecskeméti Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola diákcsoportja
Ajándékuk: emléklap, Petőfi-plakett az iskola részére, névre szóló emléklap a diákok részére, Petőfi ajándékkönyvcsomag, Petőfi nyomattal ellátott ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk számára és az iskola számára.

A Petőfi diáktalálkozón kiválóan szerepeltek

III. A Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola diákcsoportja
Ajándék: oklevél,  Petőfi-emlékplakett, egy Kiskunfélegyháza grafika az iskola részére, névre szóló emléklap a diákok részére,  Petőfi-ajándékkönyvcsomag, Petőfi nyomattal ellátott ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk  és az iskola részére.

II.A Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Általános Iskola diákcsoportja
Ajándék: oklevél,  Petőfi-emlékplakett, egy Kiskunfélegyháza grafika az iskola részére, névre szóló emléklap a diákok részére,  Petőfi-ajándékkönyvcsomag, Petőfi nyomattal ellátott ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk  és az iskola részére.

I. A Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium diákcsoportja
Ajándék: oklevél,  Petőfi-emlékplakett, egy Kiskunfélegyháza grafika az iskola részére, névre szóló emléklap a diákok részére,  Petőfi-ajándékkönyvcsomag, Petőfi nyomattal ellátott ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk  és az iskola részére.

A meghívott vendégek közül eredményesen szerepelt

2. A Segesvári Főgimnázium Magyar Tagozat diákcsoportja
A díjakat október 27-én átadták Tóth Tivadar tanárnak, mert nem tudtak eljönni a diákok.

Kiválóan szerepelt

1. A Koltói Petőfi Sándor Általános Iskola diákcsoportja
Ajándékuk: emléklap, Petőfi-plakett az iskola részére, emléklap a diákok részére, Petőfi-könyv és ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk részére.

T. L.

Fotó: Fantoly Márton
           

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Petőfi-emlékévek