Kitekintő 2023. január 9. 16:00

Visszavonul a nemzet rozmárja

Visszavonul a nemzet rozmárja
Tapolca szilveszteri fürdésén a jövőben is ott lesz, amíg csak hívják, azonban a nyílt vízi fürdőzésektől visszavonul idén Schirilla György.

Borítókép: MTI – Komka Péter

A Sokszínű vidék oldala is megírta, amit a „nemzet rozmárja” a veol.hu-nak adott interjújában nyilatkozott, miszerint 2023 elején végre megjelenik az évek óta várt gyermek mesekönyve, amelyet várhatóan tavasszal a városban is bemutat.

– Jövőre egy nagy búcsúúszást tervezek a fővárosban, de aztán visszavonulok. Egyrészt 62 éves vagyok, másrészt egyre melegebb a Duna, a korábbi jeges helyett ma már a néhány fokos vízben kezd komolytalan lenni a rozmárkodás, amellett, hogy egyre nagyobb erőfeszítést jelent egy ilyen nagy esemény megszervezése és az azon való részvétel – fogalmazott. Mint mondta, szerencsére sok fiatal lép a nyomába, aminek örül, hiszen egészséges a téli, hideg vízben való fürdés.


Fotó: Schirilla György hivatalos oldala

közösségi oldalon írt sorozata a felmenőkről nagyon népszerű. A család múltja az 1600-as évekig ismert, nem kell kutatnia, de ha csak teheti, bemutatja az őseit. – Az édesapám életművét folytattam, ő kezdte a hideg vízi fürdéseket, de az én vonalamat nem viszi tovább egyik gyermekem sem. Úgy érzem, ez nem olyan nagy baj. Közben reflexológiáról írok könyvet, de különleges módon. A talpreflexológia, az egészségkultúra, annak a családterápiába való építésének lehetősége érdekel, és a verseim szintén a kötetbe kerülnek. A jóga emiatt most háttérbe szorult egy kicsit – mondta Schirilla, aki több mint két éve él együtt mostani párjával, akivel egy helyen is dolgoznak, a hatodik kerületi önkormányzatnál. Amellett lelkesen látogatják egymás családját, kettejüknek már a negyedik unokája születik hamarosan, a kicsik nagymamaként és nagyapaként tekintenek rájuk.

– Örülök, hogy immár 12 éve itt lehetek Tapolcán, és fürdésre buzdíthatom az ittenieket. Tavasszal ott leszek a keszthelyi fürdésen a strandon, amit én indítottam el néhány évvel ezelőtt, de januárban a korábbiakkal ellentétben ezúttal nem fürdök sehol, csak a könyvvel foglalkozom. Bár a megjelenésemnek örülnek mindenhol, úgy érzem, mindennek megvan a maga ideje, kiúsztam magam, ideje visszavonulni – szögezte le Schirilla György. 
                

Kövessen minket a Facebookon is!