Egészségügy 2023. január 26. 17:00

Elkezdődött az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét

Elkezdődött az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét
Idén immár 17. alkalommal szervezik meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet. Célja, hogy felhívja a figyelmet a rák prevencióra. Ezen a héten elsősorban a méhnyakrák tüneteire és annak korai felismerésére irányítjuk a nők figyelmét.

Borítókép: Shutterstock

Ez a betegség sajnos a fiatalokat is veszélyezteti, a 45 éven aluli nők körében ez a második leggyakoribb rák. Magyarországon minden évben több mint 1000 nőnél diagnosztizálnak méhnyakrákot, és közel 400 édesanyát, feleséget, nőt veszítünk el miatta. Ők többnyire 35-65 év közöttiek, akiket a családjuk köréből szakít ki a betegség. A méhnyakrákot a humán papillomavirusnak, azaz a HPV-nek a magas kockázatú típusai okozzák. A nők 80%-a megfertőződik HPV-vel legalább egyszer élete során.

A méhnyakrák védőoltással és rendszeres szűréssel (cytológia és HPV-szűrés) ma már megelőzhető. Az időben diagnosztizált méhnyakrák jó eséllyel gyógyítható, és a betegség késői stádiumában, kiújulásában is van kezelési lehetőség.

A 2014-ben bevezetett HPV elleni önkéntes védőoltást azok a lányok kaphatják meg iskolai kampányoltás keretében, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályát végzik. 2020-tól a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus elleni védőoltást. A védőoltás a rendszeres méhnyakszűrést nem helyettesíti.

Hazánk 2003 óta nyújtja szervezett módon, az 51/1997. (XII.18.) NM rendelet alapján, a 25-65 év közötti nők számára a méhnyakszűrést. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nyilvántartása alapján azon nők, akik 3 évnél régebben nem voltak méhnyakszűrésen, postai úton meghívót kapnak méhnyakszűrésre – hívta fel közösségi oldalán a figyelmet az Egészségfejlesztő Iroda Kiskunfélegyháza a Nemzeti Népegészségügyi Központ hírére hivatkozva.
                  

Kövessen minket a Facebookon is!