Kitekintő 2014. november 23. 13:30 Forrás: MTI

Elkészült a Magyar zarándokút dél-alföldi szakasza

Képgaléria
Elkészült a Magyar zarándokút dél-alföldi szakasza
206 kilométer hosszan egyebek mellett pihenőket alakítottak ki és útjelző eszközöket helyeztek el. A beruházás záró konferenciáját szombaton tartották Solton.











A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság 2012-ben döntött harmincnégy új, kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról, a Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszának fejlesztése a kulturális, történelmi, szakrális örökség vallási célú hasznosításával, egységes kulturális tematikus út létrehozása az Ősi Árpád-kori út térségében című projekt megvalósítására 751 millió forintot hagytak jóvá - olvasható a Magyar Zarándokút Egyesület honlapján.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat vezetésével létrehozott konzorciumnak tizenhárom - többségében önkormányzati - résztvevője van: Kunszentmiklós, Tass, Dunavecse, Harta, Hajós, Apostag, Dusnok, Fajsz, Homokmégy, Császártöltés mellett Solt esetében a katolikus egyház, valamint a Gombolyag Alapítvány is csatlakozott a projekthez.

A program keretében a Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszán zarándokpihenőket alakítottak ki, útjelző köveket, útjelző táblákat helyeztek el. Megvalósult a zarándokút dél-alföldi szakaszának tematikus úttá fejlesztése is, így a Bács-Kiskun megyén átvezető szakasz az Árpád-kori történelmi utat követi.

A fejlesztések fő történelmi témája az Árpád-kor volt, amelyet témaparkok, szoborparkok és kiállítóhelyek mutatnak be a zarándokoknak és a látogatóknak. A beruházás keretében felújítottak vallási és kulturális emlékhelyeket, épületeket állítottak helyre, zarándokszállásokat, zarándokközpontokat alakítottak ki és korszerűsítettek.
 

Fotó: Kovács Attila - MTI - Schmittné Makray Katalin és Sasvári Sándor zászlós zarándokok átadták „Az év zarándoka díjat” Kiss Hajnalkának a Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszának avatásán, a Bács-Kiskun megyei Solton.

 

Kövessen minket a Facebookon is!