Kitekintő 2023. március 12. 12:00

Német-magyar rádiós barátság

Német-magyar rádiós barátság
A magyar rendőrség önálló rádióadója 1930-tól lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy a külföldi rendőrségekkel az összeköttetés létrejöjjön, majd fenn is tartsák.

A müncheni rendőrség rádióadó-kezelője, Friedrich Priller 1933-ban elkérte a budapesti állomás távírászától, Németh 19. János törzsőrmestertől a rádióállomás címét. Tette ezt úgy, hogy mindennemű magán-táviratozás szigorúan tilos volt! Néhány nappal később igen szívélyes hangú, német nyelvű levelet kaptak a magyar belügyi rádió kezelői. Számos levelezőlap és levélváltás után annyira elmélyült barátságuk, hogy Németh 19. és B. Kiss Imre meghívták Prillert Magyarországra, hogy töltse itt a szabadságát. Az elkövetkező években két-három hétre Budapestre érkezett a német kolléga, s a vendéglátásba bekapcsolódott még Simon 9. József törzsőrmester és 1936-tól Várkonyi 3. János rendőr is – írta a Zsaru Magazin Facebook-oldala.



Priller egyszer azzal lepte meg a házigazdáit, hogy meglepően helyes és szabatos magyarsággal kezdett írni és olvasni is, mert Münchenben magyarórákat vett egy tanártól. 1939 nyarára olyan szintre jutott a nyelv elsajátításában – mint azt az egyik rendőri újságíró megállapította –, hogy kifogástalan magyarsággal írta meg leveleit, s az írásjeleket is tökéletesen alkalmazta. Ez pedig elszánt akaratának és igyekezetének oly szép eredménye volt, hogy azok is tanulhattak volna tőle, akik magyar anyanyelvük használatára vajmi kevés gondot fordítottak.

1936. november 16-án megkezdődött a III. rádiótávírász-tanfolyam, amely hat hónapig tartott. A következő tantárgyakat oktatták a résztvevőknek, zárójelben a heti óraszám: rádiótechnikai gyakorlat (6), morzeadás és hallás utáni vétel, rádiótávíró-kezelés (2), rádiótechnika-elmélet (4), francia és német nyelv (2-2). A budapesti őrszemélyzet állományából a belügyminiszter húsz főt rendelt be. A tanfolyamot 1937 májusában 18-an fejezték be. Ők II. osztályú állomáskezelői vizsgát tettek, s még egy hónapig a központi rádióállomáson gyakorlati képzésen vettek részt.

B. Kiss Imre (1897–1959)
A Békés vármegyei Gyomán született. Szolgálatát 1926-ban kezdte meg. 1939-től főtörzsőrmester, míg 1947-ben nyugállományba nem helyezték. Éveken át gépkezelőként dolgozott, visszaköltözött Gyomára, ott is hunyt el.

Friedrich Priller
Müncheni rendőrségi rádiótávírász. 1939 nyarán már ilyen szinten írt magyarul: „Kedves jó Imre barátom! Kedves soraidat örömmel vettem. Arra nem is gondoltam, hogy adós volnék Neked, de ha igen, most kipótolom. (…) Kedves hívásodat köszönöm, ígéretet nem írhatok, mert bizonytalan a helyzet. Tanulnom kell, mint egy ökörnek a nehéz orosz nyelvet, és a hajam is fehér lesz a sok tanulástól. Szeretettel és hűséggel maradok barátod: Frigyes”

Simon 9. József
1897-ben született. Szolgálatát 1924-ben kezdte, körülbelül egy évtizedig dolgozott a belügyi rádióállomásnál. 1938-tól főtörzsőrmester, 1945-től alhadnagy. 1946-ban vonult nyugállományba. 1948-ban hunyt el tragikus körülmények között Budapesten.

Várkonyi 3. János (X-szel jelölve a csoportképen)
1910-ben született. Szolgálatát a ’30-as évek első felében kezdte. Ideiglenes minőségű rendőr, majd 1936-tól rendőr. A III. rádiótávírász tanfolyam hallgatója volt 1936–1937-ben. 1938-tól detektívgyakornok, 1941-től detektív.

Németh 19. János
Szolgálatát 1923-ban kezdte. 1937-től főtörzsőrmester, 1940-től címzetes tiszthelyettes. Egy évtizeden át szolgált a belügyi rádióállomásnál.

Rozsos Tamás
őrnagy, mesteroktató

Fotó: archív
               

Kövessen minket a Facebookon is!