Helyi hírek 2023. április 1. 18:30

Petőfi, mint influenszer

Képgaléria
Petőfi, mint influenszer
Petőfi Sándor életútját elevenítette fel március 31-én Kovács Attila író, motivációs előadó a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Híres költőnk nemcsak influenszer volt a maga idejében, de élete minden fiatal számára tanulságként szolgálhat.

– Petőfit, mint influenszert, sikerre törő embert mutatom be a gyerekeknek, hiszen az volt. A maga idejében is híres akart lenni, de ez 200 évvel ezelőtt nem ment olyan könnyen, mint ma. A 19. század elején indult a tömegkommunikáció, a magazinok elterjedésével. Az volt a korabeli YouTube, ha lehet ilyet mondani. Az újság mindenhova eljutott és körülbelül az emberek 40 százaléka már tudott olvasni. Aki nem, annak felolvasták az írásokat, verseket – fogalmazott. Hozzátette: a költő közismert sztár volt, a forradalom fő szervezője és a szabadságharc ikonja. Megismerték az utcán, meghívták egy italra, a katonák megéljenezték, a vidéki asszonyok képet rendeltek róla és kirakták a falra. Verseit megjegyezték, mint valami slágert és szájról szájra terjesztették. A népies stílusa nagyon tetszett az embereknek. Végül nagyon rövid idő alatt olyan karriert futott be, amit ma is megirigyelne bármelyik videós. Petőfi tudatosan dolgozott azon, hogy elismert legyen: például a Pilvaxban Jókaival azon vitatkoztak, hogy az Életképekben az új Jókai regény milyen ütemezéssel jelenjen meg, hogy minél többet vegyenek az újságból. Marketingtervet szőttek és tippeket adtak egymásnak, énmárkát építettek, saját magukról rajzoltattak portrékat, hetente verseket közöltek.

Előadását korabeli Kossuth-szónoklattal, Petőfi versrészletekkel és Szendrey Júlia naplójának szavaival tette múltidézővé.

Felelevenítette, hogy a híres költő apja, jómódú üzletemberként megengedhette magának, hogy a legjobb oktatásba részesítse a gyermekeit. Így kerülhetett már 8 és fél évesen Petrovics Sándor Sárszentlőrincre, az egyik legjobb kisgimnáziumba, ahol latint és szépírást is tanult. Tízévesen már Pestre járt, hogy a német nyelvet minél jobban elsajátítsa, majd 15 évesen Aszódón fejezi be a gimnáziumot. Átlagos gimnazistaként ekkor már a magyar mellett négy nyelven beszél, a németet és a latint fordítói szinten. Tanulmányait a selmecbányai líceumban folytatta, de a kudarcok miatt Sopronba megy, és meghozza élete első rossz döntését: 16 évesen beáll katonának. Sokat betegeskedik, így otthagyja a honvédséget és Pápára megy, hogy tanulmányait folytassa. Fordításból, másolásból próbál pénzt szerezni, de egyre nehezebben tud megélni. Ozorán hozza meg élete második rossz döntését: színésznek áll. A megélhetési problémák miatt 20 évesen mélypontra kerül és rájön, hogy az eddig elsajátított tudása az egyetlen érték, amit pénzzé tehet. Összeírja a verseit és minden pesti kiadót felkeres, de mindenhonnan elküldik. Végül találkozik Vörösmarty Mihállyal, aki meglátja benne a tehetséget és felkarolja, a Pesti Divatlapnál segédszerkesztői állást kap. Ettől kezdve pályája ível és biztos megélhetést ad neki a versírás. Még életében megjelenik az összes költeménye egy kötetben. Az 1848-as forradalomban a márciusi ifjak vezéreként az események egyik főszereplőjévé válik, ekkor írja a Nemzeti Dalt és a 12 pontot. Az év vége felé megkapja a honvédszázadosi kinevezését és előbb Debrecenbe, majd Bem apó erdélyi seregébe kerül. 1949 nyarán a szabadságharc hőseként hal meg a hazáért, de hátrahagyja egy feddhetetlen ember és egy híres költő emlékét.

A történelmi ismeretekkel, a kor életkörülményeit, társadalmi berendezkedését leíró történetekkel átszőtt előadásból azt is kiderült, hogy Szendrey Júlia volt az első magyar költőnő. Petőfivel való kapcsolata 17 éves korában kezdődött, ekkor kezdett neki udvarolni a költő. 18 évesen összeházasodtak, 19 évesen megszületett Zoltán fiúk, majd kitört a forradalom és Júlia 20 évesen már özvegy volt.

Az előadás két legfontosabb tanulságát minden fiatal megértette: ahogy Petőfi élete is bizonyítja azt, amit megtanulunk, soha nem veszi el tőlünk senki, másrészt jól meg kell válogatni a barátokat, mert a nehéz helyzetekben rájuk számíthatunk – ahogy Petőfi is számíthatott Vörösmartyra.

G. E.

Fotó: Fantoly Márton  
             

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Petőfi-emlékévek