Közélet 2014. november 27. 09:10 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

Kárenyhítési igénybevételi tájékoztató a gazdálkodóknak

Kárenyhítési igénybevételi tájékoztató a gazdálkodóknak
Tájékoztatjuk a gazdálkodókat, hogy azok a termelők, akik a 2014. évben kárbejelentést tettek, annak összegét, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának honlapján közzétett 3-6. számú mellékletek felhasználásával számíthatják ki.(www.bkmkh.hu).




A kitöltött nyomtatványokat személyesen vagy postai úton november 30-áig nyújthatják be a Földművelésügyi Igazgatósághoz. A határidő elmulasztása jogvesztő. A nyomtatványok kitöltésében segítséget nyújtanak a falugazdászok.

Azok a termelők, akik piaci biztosítással is rendelkeznek, kérjük a biztosítási kötvény másolatát csatolják a kérelemhez. Továbbá a számoláshoz szükség lesz az idei évi területalapú támogatás adataira, illetve az elmúlt 5 év hozam adataira. ( 2009, 2010, 2011, 2012, 2013.)

A tárgyévi hozamértéket, a tárgyévben ténylegesen hasznosított termőföldről betakarított termésmennyiség alapulvételével az agrárpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzétett, tárgyévre vonatkozó referenciaárakon kell figyelembe venni.

A közzétett árak a kormányhivatal honlapján is megtalálhatók. (www.bkmkh.hu) A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságát a kárenyhítéssel kapcsolatban az alábbi telefonszámokon lehet felkeresni: 76/513-606, 76/513-607.

Fotó: illusztráció

 

Kövessen minket a Facebookon is!