Szubjektív élménybeszámoló
Borítókép és további fotók: Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola
Kellemes meglepetéssel fogadtam az elmúlt hetekben a Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola meghívását. A tizenegyedik alkalommal megtartott dr. Csizmazia György Emlékversenyre invitált, amely a világjárvány okozta szünetet követően újraindult.
Napjainkban, amikor iskolákról, pedagógusokról, diákokról esik szó, gyakran a negatív élményeken van a hangsúly, a tanárok, tanítványok, szülők számos problémájával nézünk szembe. Ebben a helyzetben különösen örömteli volt, hogy a versenyt szervező iskola vezetőségének és pedagógusainak volt energiája arra, hogy a „kötelező” feladatok mellett a tananyagon túli hasznos ismereteket adjon, s mindezt nem a „szokványos keretek”, az iskolai tanóra formájában, hanem a játékos elemeket is magába foglaló, jó hangulatú vetélkedőn.
A kiskunfélegyházi iskolák, a földeáki és a bajai iskolások csapatai (hat asztal mellett 4-4 versenyző) versengtek egymással. A verseny lebonyolításának technikai feladatait (feladatlapok kiosztása, beszedése, a bőséges uzsonna felszolgálása) a fogadó iskola elegánsan öltözött (fehér ing + iskolájuk nyakkendője) tanulói látták el. Bizony, ezek a külsőségek is fontosak. Jól esett látni, hogy ezek a kamaszok – korosztályuk nem a nyakkendő szeretetéről híres – öltözetükhöz méltón udvariasan és kedvesen navigálták a csapatokat feladatról feladatra, látszólag a pedagógusok csak a „háttérből” irányították az eseményeket. Aki ismeri az iskolai élet millió pozitív és negatív jelenségét az tudja, hogy mennyi „pedagógiai munka” bújik meg az iskola szellemiségét adó, a tanulók viselkedésében mérhető jelenségekben.
A verseny feladatai – amelyek megoldása többször kreativitást igényelt inkább mint lexikai ismereteket – mellett a versenyző diákok kipróbálhatták magukat a sok ember előtti „szereplésből”, tapasztalhatták a „csapatmunka” pozitívumait, számos olyan dolgot, amelyek felnőtt életük „előtanulmányai”. A rendező iskola csapata tanulta a felnőtteknek is komoly kihívást jelentő „fair play”-t. Bár teljesítményük a legjobbnak bizonyult, mint a rendező iskola csapata, versenyen kívül indultak, és örültek a győztesek sikerének.
Hogy egy-egy ilyen rendezvény sikere mögött mennyi munka van, azt személyes tapasztalatomból ismerem, hiszen a Móra Ferenc Múzeumban töltött több mint 30 évem alatt sok kiállítás és rendezvény szervezője voltam. A jó szervező a szereplőket állítja a dobogóra, Ő maga a háttérben örül sikerüknek.
Kedves – a hátsó sorban álló – Csollár Géza tanár úr, gratulálok a verseny megszervezéséhez!
U.i.: Búcsúzáskor az igazgatónő, Dinnyés-Kis Zsuzsanna kísért ki. A lépcsőn szembe találkoztunk egy „túlöltözött” fiúval, akinek még a kapucni is a fején volt, miközben kinn „hét ágra” sütött a nap. Az igazgatónő menet közben lehúzta a gyerek fejéről a kapucnit. Nem jobb így? – mosolygott a gyerekre. A fiú visszamosolyogott, és mentek tovább. Ez az ”emberszabású” történet számomra azt bizonyítja, hogy a „jó iskola” ismérveit nem csak a statisztikában megjelenő számok jelentik.
Csizmaziáné Lipták Mária
Fotó: Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja
