Kultúra 2023. május 21. 06:00

Elhunyt Lang Györgyi

Elhunyt Lang Györgyi
Hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi színésznő, énekesnő.

Lang Györgyi a Pécsi Nemzeti Színház mindössze 28 éves színésznője volt, amikor diagnosztizálták nála a szklerózis multiplex betegséget. Mivel hosszú évekig nem jelentkeztek nála tünetek, nem is nagyon vette komolyan a betegséget, mindössze azt érezte idővel, hogy romlik a járása. A hosszú távon bénuláshoz vezető betegség miatt idővel kerekesszékbe kényszerült, ám ez nem gátolta abban, hogy tovább dolgozzon, koncertezzen, műsort vezessen – írta cikkében a Színház Online

2021-ben sztrókot kapott, amelynek következtében beszédközpontja sérült, jobb karja lebénult. Később beszélt a sztrójkáról, azt mondta, felébredtem reggel és úgy éreztem, hogy nem tudok se beszélni, se mozogni, viszont sikerült több barátját is riasztania, akik a segítségére siettek.

Korábban saját maga nyilatkozta, hogy szeretteinek köszönhetően már sokkal jobban érzi magát.
– Teljesen jól vagyok, ennek ellenére folyamatos felügyelet alatt állok, szinte egy percig nem lehetek egyedül. Tudom, szükségem van a segítségre, hisz nem tudom magam ellátni – mondta egy év eleji interjúban.

A Pa-dö-dőt 1988-ban alapította Lang Györgyi és Falusi Mariann, nevük a balett-szaknyelvben honos francia kifejezés, a „pas de deux” (kettesben, párban való tánc) kifejezés fonetikus átírása. A rémségek kicsiny boltja című musicalben szerepeltek együtt, majd összebarátkoztak. Először az Interpop Fesztiválon léptek fel együtt, ennek a könnyűzenei fesztiválnak köszönhetik népszerűségüket és első albumukat.

1990-ben jelent meg második albumuk, amelyről a szovjet katonák kivonulásáról szóló Bye-Bye Szása című dal óriási sláger lett.

Lang Györgyi hivatalos Facebook-oldalán még május 2-án közzétettek egy bejegyzést, amelyben azt közölték, hogy a június 18-ra tervezett fellépésre minden jegy elfogyott.

“A Pécsi Nemzeti Színház társulata megrendülten tudatja, hogy 2023. május 20-án, 66 éves korában elhunyt Lang Györgyi. Pályáját Pécsett kezdte, a Színház és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1981-ben, amikor a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1988-ig számos nagyszerű alakítással örvendeztette meg közönségét.


A képen Lang Györgyi látható középen, fehér ruhában a színházban 1982-ben bemutatott, Hagyd a nagypapát! című színmű próbáján

A Pa-dö-dő együttes megalakulása óta felhagyott a színészettel, de a színháznak sosem fordított hátat. Nemrégiben még kedves vendégként üdvözölhettük anyaszínházában. Kedves emlékét szeretettel őrizzük! Osztozunk szerettei gyászában! Kedves Györgyi! Nyugodj békében!” – írta a pécsi teátrum.

“Szerintem mindenben meg kell találni a humort – Királyhegyi Pálnak még a munkaszolgálatban is sikerült. Magadnak segítesz, ha mindent lazábban fogsz fel. Például, ha meghal a kutyám, az egyfelől a világvége, de aztán meg jó érzés lesz megmenteni egy másik kutyát a menhelyről” – vallotta Lang Györgyi.
                 

Kövessen minket a Facebookon is!