Tető alá hozták a Katonát
Cseke Péter, aki 7 éve vezeti a kecskeméti színházat, elmondta, hogy 30 évvel ezelőtt történt az utolsó felújítás, de abból a tető kimaradt. A piros palacserép helyett a műemlékvédelmi hatósággal egyeztetve a színház tetőszerkezetét az eredeti állapotába állították helyre.
A direktor szólt arról, hogy tervezik a színház színpad mögötti, hátsó részének a felújítását is, amelyhez pályázati forrást keresnek. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere példamutatónak nevezte a beruházást, amelyet a színház többletbevételéből maga finanszírozott. Az önkormányzat a színház többletbevételét nem vonta el, hanem még örömmel adott támogatást a felújításhoz - tette hozzá.
Kiemelte, hogy a magas színvonalú előadások mellett az értékek megóvása is fontos szempont a színház vezetése számára. Szavai szerint lokálpatriotizmus jellemezte az egész beruházást, mert helyi tervezők, valamint az önkormányzat gazdasági társasága végezte el a munkát.
Minda László, a beruházást végző KIK-FOR Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a határidőt, a költségkeretet, valamint a minőségi előírásokat is be tudták tartani. Korhűen, speciális technikával készült el a felújítás - tette hozzá.