Helyi hírek 2023. május 27. 10:00

Beszélgetni hív az EFI

Beszélgetni hív az EFI
Csütörtöki beszélgetések címmel csoportos építő, önerősítő beszélgetéssorozatot indított a kiskunfélegyházi Egészségfejlesztési Iroda kéthetente csütörtökön. Az első alkalom május 25-én volt.

Szívós Péterné Lídia csoportvezető elmondta, hogy igény jelentkezett egy ilyen csoport indítására, ezért hívták életre az eseményt. Úgy véli, hogy a Covid-időszak után tapasztalható lett egyfajta bezárkózás az embereknél, nehezebben nyílnak meg egymásnak és nincs élményünk igazán jó beszélgetések tekintetében. Hangsúlyozta, hogy nagyon fontos dolog lenne mindez, hiszen a saját jó érzésünket befolyásolhatja, hogy hogyan tudunk beszélgetni, illetve hogy kimondott szavainkkal ki tudjuk-e fejezni azt, amit érzünk.

Beszélgetni várnak mindenkit, akik szeretnek társaságban lenni és megosztani egymással a gondolataikat. Azokat is várják, akik szeretnének megtanulni jól és jót beszélgetni. Akinek gondja van az önkifejezéssel, nekik is tudnak segíteni korosztálytól és nemtől függetlenül. Az események témái: a tabuk, Isten jelenléte életünkben és az öt szeretetnyelv.

A beszélgetések az Egészségfejlesztési Irodában valósulnak meg. Következő alkalmak: június 8-án és 22-én, csütörtökön.

A létszám kalkulációja miatt előjelentkezés szükséges a 70/370-65-58-as számon.

Z. A.
               

Kövessen minket a Facebookon is!