Tíz éve hunyt el Morell Mihály
Morell Mihály 1911. december 27-én született Zomborban. Családja a Monarchia felbomlása után Kiskunfélegyházára költözött, ifjúsága nagy része ide kötötte. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát, rajzot és festészetet Glatz Oszkártól, szobrászatot pedig Kisfaludi Strobl Zsigmondtól tanult. Festett és szobrászkodott, azonban rövidesen a Hunnia Filmgyárban kötött ki.
Első filmjét, az Emberek a havason-t Szőts Istvánnal készítette. Vágója volt többek közt az Ének a búzamezőkről, A 9-es kórterem, a Bakaruhában, a Légy jó mindhalálig, Az aranyember, a Pacsirta, A tizedes meg a többiek, a Feldobott kő, a Szindbád, az Árvácska, a 80 huszár vagy a Veri az ördög a feleségét című filmeknek. Képi látásmódja kiemelkedő filmvágó technikához segítette. A filmgyárban dolgozva sem hagyta abba a képzőművészettel való foglalkozást, továbbra is festett, rajzolt, s a Hunnia megrendelésére számos szakmai kiválóság portrészobrát alkotta meg. Kisplasztikái geometrizáló formanyelven mozgásalakzatokat, emberi gesztusokat ragadnak meg. 2011-ben kiváló művész elismerésben részesült. 2013. június 2-án, 102 évesen hunyt el.
Morell Mihály emléktábláját 2014. április 28-án avatták fel a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban. Az emléktábla elkészítését és felállítását a Magyar Művészeti Akadémia támogatta, csakúgy, mint Morell Égi vándor című plasztikája alapján az iskola előkertjében emelt szobor bronztábláját.
* * *
Egy portréfilmben arra a kérdésre, hogy szobrásznak, festőnek vagy vágónak tartja-e inkább magát, Morell Mihály így válaszolt: „Én Morell Mihály vagyok. Hogy milyen művész, azt döntse el más!" A filmvilágban a rendező, az operatőr és a színészek mellett jóval kevesebb figyelem jut a vágókra, pedig munkájuk nélkülözhetetlen a jó film megszületéséhez. De ezt is mondta magáról: „Vesztes vagyok, mert két lovat ültem meg. Légüres térben voltam mindkét oldalon: a filmesek között éppúgy, mint a képzőművészek között. Nem tudtam helyezkedni, megalkudni, könyöklésre képtelen voltam… Belül végig festő maradtam, nem filmes." Mi azonban tudjuk: nélküle a magyar film nem az lenne, ami!
* * *
„Az Elégia és a Szindbád a bennük érvényesülő újfajta filmes látásmód miatt megkerülhetetlen remekművei a magyar filmtörténetnek – filmes látásmódjuk kialakításában pedig megkerülhetetlen a vágó közreműködése. Nem egyik vagy másik alkotótárs kisebbítése vagy felnagyítása mondatja ezt – a kézen-közön terjedő legendák vagy pletykák méltatlanok e művekhez és művészekhez –, hanem a filmkészítés kollektív természete. Minderre maguk az alkotók is felhívták a figyelmet, miközben a művé összeforró közös kreativitás erejéről beszéltek. Állítsuk egymás mellé a rendező és a vágó szavait!
Huszárik Zoltán: Az Elégiának számomra az a legnagyobb haszna, hogy a forgatás során olyan kollektívát sikerült kialakítanunk Tóth János operatőrrel, Durkó Zsolt zeneszerzővel, Morell Mihály vágóval és Csonka Ferenc hangmérnökkel, amely – ha új filmet rendezhetek – állandó marad. A legelső pillanattól együtt dolgoztunk, s közös kínlódások, nagy veszekedések nyomán alakult ki a film minden kockája. Morell Mihály: "Huszárik Zoli beült mellém a Szindbád vágásánál. Édes öregem, rengeteg az anyag. Csinálj, amit tudsz – mondta. Cédulákra fölírtam a képeket, s a vágószoba padlóján összeállítottam a filmet."
Az Elégia Bódy Gábor szerint az első magyar film, ami a film nyelvén gondolkodott. Nem túlzás azt állítanunk, hogy ez a lírai filmetűd (vagy inkább filmköltemény) nyitotta meg az utat a következő évtized filmnyelvi gondolkodása előtt, amely a filmre nem egy történet elbeszélésének eszközeként, hanem önálló nyelvvel és kifejezésmóddal rendelkező költői eszközként tekintett.
Néhány évvel később a Szindbád vágása pedig már el is indult ezen az úton, s bebizonyította, hogy a röpke pillanatokra, villanásnyi bevágásokra, töredékképekre épülő asszociatív és allegorikus montázsszerkezet nemcsak a rövidfilmet, hanem a nagyjátékfilmes formát is szilárdan megtarthatja.
Ám csak akkor – tehetjük hozzá –, ha az olló olyan mester kezében van, mint Morell Mihály, aki végtelen türelemmel vágta a filmeket, s méghozzá korántsem csak a Szindbád-féle kreativitást igénylő munkákat. Több mint negyven évig ült a vágóasztal előtt. Sok vágómestere, szeretve tisztelt Misi bácsija volt."
Pintér Judit
filmesztéta
