Helyi hírek 2023. június 14. 20:10

Döntött a parlament: Fellélegezhetnek a fúrt kutak tulajdonosai

Döntött a parlament: Fellélegezhetnek a fúrt kutak tulajdonosai
Az Országgyűlés 169 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 12 tartózkodás mellett elfogadta azt a Pintér Sándor által benyújtott törvényjavaslatot, amely mentesíti az engedélyezési kötelezettség alól a 2024. január 1. előtt engedély nélkül létesített, ötven méternél nem mélyebb és vízzáró réteget nem érintő háztartási kutakat. Ugyanakkor továbbra is kell engedély az új kutak létesítéséhez.

Borítókép: Shutterstock illusztráció

A vízgazdálkodási törvény módosítása a vízkészletvédelmi szempontból védendő területek országtérképe alapján fő szabályként előírja, hogy az ötven méternél nem mélyebb és az első vízzáró réteget nem érintő háztartási kutak a vízügyi hatóságnak történő bejelentéssel létesíthetők, üzemeltethetők és szüntethetők meg. A jogszabály ugyanakkor megkülönbözteti a vízkészletvédelmi szempontból kockázatot nem jelentő területeket is, amelyek esetében szükségtelennek tartja a háztartási kutak engedélyezési kötelezettségének fenntartását.

Az indoklás szerint az ilyen kutak nem okoznak számottevő környezeti hatást, nem veszélyeztetik sem az ivóvízellátást biztosító jelenlegi, sem a távlati vízbázisok jó minőségét, sem pedig az azokból történő vízkivételt írta a Magyar Nemzet.
               

Kövessen minket a Facebookon is!