Helyi hírek 2023. július 5. 08:00

Idén is lesz közlekedésbiztonsági tábor Kiskunfélegyházán

Idén is lesz közlekedésbiztonsági tábor Kiskunfélegyházán
Második alkalommal szervezik meg Kiskunfélegyházán a közlekedésbiztonsági tábort általános iskolásoknak augusztus 28-29-30-án.

Balla László alpolgármestertől megtudtuk, hogy a tábor jelentős anyagi részét a Halászléfőző versenyen befolyt összeg teszi ki, de idén egy jelképes, 6000 forintos díjat fizetniük kell a résztvevőknek. Az alpolgármester megköszönte mindenkinek, akik már tavaly is szabadidejét feláldozva munkálkodott azon, hogy a tábor sikeresen megvalósulhasson, és hogy ebben az évben is számíthat rájuk. A Kiskunfélegyházi Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény segítségéért is hálás, aki rendelkezésre bocsátotta az iskola épületét és udvarát az esemény megvalósítására.  

Fekete-Setény Tamara rendőr zászlós is második alkalommal vesz részt a tábor megvalósításában. Megtudtuk tőle, hogy a tavalyi, majdnem 70 fős gyermeklétszám túl soknak bizonyult, ebben változnak a szabályok és 50 főben maximálják a résztvevők számát. A korosztály tekintetében is újdonság, hogy idén csak a 10-12 éves korosztályból várják a jelentkezőket. A céljuk az, hogy egy forgalomban résztvevő ötödikes gyermek biztonságosan tanuljon meg közlekedni. Fekete-Setény Tamara örömmel számolt be róla, hogy az általános iskolákban tartott balesetmegelőzési előadások alkalmával felismeri azokat a diákokat, akik a tavalyi táborban részt vettek, hiszen sokkal kommunikatívabbak, együttműködőbbek és több tudással rendelkeznek általában, mint társaik. Bízik benne, hogy sok éven át lesz lehetőségük, hogy ennek a korosztálynak ilyen módon segítséget nyújtsanak. Az augusztusi táborban KRESZ-oktatással, forgalomban kerékpározással, ügyességi pályával és KRESZ-parkkal is várják a diákokat.

Süveges Sándor, a Süveges Képző- és Vizsgaközpont vezetője is aktív résztvevője a tábornak. Elmondta, hogy a 10-12 éves korosztály közlekedési morálját igyekeznek fejleszteni a kerékpáros, a rolleres közlekedést illetően, az alternatív közlekedési eszközök helyes használata a cél. Komoly vezetéstechnikai pályával készülnek idén is, ezenkívül közúti elsősegélynyújtásról is előadásokat hallhatnak majd a diákok. Süveges Sándor is több pozitív változásról számolt be, amit észrevett: például egyre többen használnak bukósisakot kerékpározás közben is.

Lajos Norbert, a Nor-Bike Kft. vezetője is aktív részvevője lesz az idei eseménynek is, csapata szervizzel és kerékpáros ügyességi pályával várja a résztvevőket.

Bajzák Andrea szervező elmondta, hogy július 11-étől rendelkezésre áll a polgármesteri hivatal recepciós pultjában a jelentkezési lap, augusztus 10-éig várják elsősorban azon 10-12 éves gyerekek jelentkezését, akik tavaly nem vettek részt a táborban.

Jelentkezési lap: Közlekedési tábor 2023

Z. A.
                  

Kövessen minket a Facebookon is!