Helyi hírek 2023. augusztus 9. 17:00

Negyedik alkalommal lesz Halászléfőző verseny

Képgaléria
Negyedik alkalommal lesz Halászléfőző verseny
Negyedik alkalommal szervezik meg a Halászléfőző versenyt városunkban, augusztus 26-án, szombaton. Ahogyan az előző években is, idén is a Kőfaragók-tere ad otthont a főzőcsapatoknak. Jelentkezni augusztus 20-áig lehet.



Balla László
alpolgármester, az esemény házigazdája elmondta, hogy sikeresnek értékelik az előző három alkalmat, ezért is volt egyértelmű, hogy folytatódik a verseny. Hozzátette: most is készülnek meglepetésekkel és nagyjából kétszer annyi halászlével, mint az előző alkalmakkor, amikor túl gyorsan elfogyott. Ahogy fogalmazott: próbálnak eleget tenni minden igénynek és megfelelni a kívánalmaknak. Megtudtuk, hogy az előző évekhez hasonlóan, most is támogatói jegyrendszerrel fogják osztani az érdeklődőknek az ételt. Az itt befolyt összegből szervezik meg a következő héten esedékes második közlekedésbiztonsági tábort.



Bajzák Andrea szervező elmondta, hogy 14 órakor indul a verseny egy ünnepélyes tűzgyújtással és nagyjából 17 órára már elkezdik az értékesítést. Nevezni augusztus 20-áig lehet a szervezőknél, 30 csapatot tudnak fogadni. A kategóriák közül is lehet választani: halászlé vagy halételek készülhetnek a verseny során, nevezési díj nincs. Az eseménnyel a halfogyasztás fontosságára, a halhús egészségre gyakorolt kedvező hatásaira is szeretnék felhívni a figyelmet.

A főzőverseny idei hangulatfelelőse Basics Zoltán lesz, az eseményt egy remek hangulatú utcabál zárja majd.

Z. A.
            

Kövessen minket a Facebookon is!