Fekete Pál országgyűlési képviselő szobránál találkoztak az egykori osztálytársak
Képgaléria
Mint megtudtuk, Pali – ahogyan az iskolában becézték –, központ szerepet játszott a közösségük életében. Amiben tudott, segített az osztálytársaknak, még azt sem bánta, ha a matematika házi feladatokat lemásolták róla. A későbbi politikai szerepvállalása példaértékű a még élők számára. Nagyon hálásak Lezsák Sándornak, a magyar országgyűlés alelnökének, aki szorgalmazta a kiskunfélegyházi Egészségközpont előtti téren a róla mintázott mellszobor felállítását.
A június 30-án tartott esemény a Fekete Pál-szobor koszorúzása után közös ebéddel ért véget, ahol a baráti beszélgetések során előkerültek a családról és az unokákról készült képek is. A találkozón már a következő összejövetel részletei is szóba kerültek.
V. B.
Az egyik osztálytárs, Faragó Gyula Forradalmi emlékeim címmel összefoglalta az 1956-os eseményeket, ahogy ő és az osztálytársak megélték. Az alábbiakban ebből az írásból olvashatnak részleteket.
1954 és 1958 között a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Állami Gimnázium tanulója voltam. Büszke vagyok a nagymúltú alma materre, ma is szeretettel gondolok vissza az iskolában eltöltött évekre, tanárainkra, diáktársaimra.
1956. szeptemberben kezdtük a 3. osztályt. Mi, diákok is éreztük az egyre erősödő feszültséget: a politikai életben pattanásig feszültek a türelem húrjai. Ez oda vezetett, hogy 1956. október 23-án, Budapesten kitört a forradalom. Az egyetemi ifjúság, a munkások, értelmiségiek tömegei csatlakoztak a forradalomhoz, követelték Rákosi Mátyás távozását, rendszerének megszüntetését, a szabad és független Magyarország megteremtését, a szovjet megszállók távozását hazánkból. Kiadták a jelszót: „Ruszkik haza!” és „Aki magyar, velünk tart.”
Hazánkban egész nemzetünkre, népünkre kiterjedő összefogás jött létre. Az ország lakossága csatlakozott a forradalomhoz. A forradalom tüze elérte Kiskunfélegyháza városát is, mi félegyházi diákok és az iskolánk is az 1956-os forradalom mellé állt. A Budapesten lezajló forradalmi események, hírek nagy hatással voltak ránk.
1956. november 25-én munkából jöttek haza a félegyházi vasutasok, és útjuk iskolánk mellett vezetett el. A kerítésen át az udvaron tartózkodó diákoknak – köztük voltam, én is – hozták a híreket. Elmondták: Szegedről jönnek, ahol tüntetnek az egyetemisták, a diákok csatlakoztak a budapesti ifjúsághoz, forradalomhoz. Hát, ti nem csatlakoztok? – vetették fel a vasutasok a kérdést.
1956. október 27-én iskolánk vezetése úgy határozott, hogy tanárainkkal együtt a tanulók is részt vesznek a városi tüntetésen. Ezen a napon délelőtt, a tanárok tájékoztatása után arra figyeltünk fel a nagyszünetben, hogy két nagytekintélyű tanárunk: Szlaboczi Emil biológia és Somkuti Ignác orosz nyelvtanárunk német nyelven hevesen kiabálva vitatkoznak a délutáni tüntetésről. A német nyelvet értő társainkat kíváncsian kérdeztük mi lehet a heves vita tárgya. Elmondták, hogy a délutánra tervezett tüntetésről, a forradalomhoz való csatlakozásról vitatkoznak, csaknem veszekednek Ebből is kiderült: nem mindenki ért egyet a tüntetéssel. Emil bácsi elkötelezett híve volt a forradalomnak, nagy hazafi hírében állt, gyűlölte a rendszert. Ezt nekünk nyíltan elmondta. Somkuti tanár úr jelentős háborús tapasztalatokkal rendelkezett, Németországban katonaként élte át a II. világháború szörnyűségeit. Látta, hogy a fegyverek tüze közepette az emberélet állandó veszélyben van. Szóvá tette: mi, tanárok, a ránk bízott diákok életéért, felelősséggel tartozunk szüleiknek! Azt nem tudhatjuk, hogy a hatalom hogyan reagál a tüntetésre. Fegyvert is használhatnak. Én nem támogatom iskolánk tanulóinak kivonulását! Emil bácsi is ragaszkodott álláspontjához: iskolánknak részt kellett venni a demonstráción, csatlakozzunk a forradalomhoz!
Délután a döntés szerint iskolánk tanulói osztályfőnökeik vezetésével az udvaron felsorakoztak. Elől a negyedikes, az utolsó tanítóképzős osztály diákjai álltak. Osztályfőnökük Somkuti tanár úr volt.
Iskolánk – dr. Mezősi Károly egyetemi tanár-igazgatónk vezetésével – megjelent. Igazgató úr rövid beszédet mondott, miszerint iskolánk csatlakozik a forradalomhoz, a város iskoláival együtt részt veszünk a tüntetésen. Az igazgató úr elmondta: 12 éven keresztül nem tanulhattunk úgy, ahogy szerettünk volna, szívünk és meggyőződésünk szerint. Ezt követően a forradalmat és a szabadságharcot éltette.
A beszéd alatt Somkuti tanár úr odament osztálya elé, a nagykapu közepén kiabálva közölte osztályának megrökönyödött diákjaival, hogy nem léphetik át a kaput, nem mehetnek tüntetni. Ő, mint tanárunk, felelős szüleinknek értünk.
Eközben a sorokban a diákok közt a tanár úr magatartását rosszalló, elítélő megjegyzések, hangok hallatszottak. Így az aznapra tervezett tüntetés elmaradt. 1956. október 28-án került sor a tervezett kivonulásra, tüntetésre. Somkuti tanár urat meggyőzték, hogy a hatalom részéről nem fenyeget a fellépés veszélye. Somkuti tanár úr világosan látta, hogy a szovjet megszálló világhatalom óriási katonai erejével nem nyugszik bele Magyarország elvesztésébe, a forradalom győzelmébe.
Délután iskolánk a Kossuth utcán végig kivonult a Petőfi-szoborhoz. Az úton Kossuth-nótákat énekeltünk. A város lakói szolidaritással fogadták demonstrációkat. A Petőfi-szoborhoz közeledve eszembe jutottak a nagy magyar költőnk legforradalmibb versének, a Nemzeti dalnak a sorai: „Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk”. Petőfi szellemében az 1956-os forradalom alatt hitet tettünk szeretett hazánk szabadsága mellett. Közben sorainkban felcsendült a Kossuth Lajos azt üzente című dal. „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – énekeltük szívből, lelkesen. A Petőfi-szobornál a szabadságot éltettük. Nagy lelkesedéssel elénekeltük a magyarok imáját, szeretett hazánk himnuszát: „Isten áldd meg a magyart…”
Utána rövid beszéd hangzott el. Az előadó a forradalmat, nemzetünk szabadságát éltette, nemzeti összefogásra, egységre, hazafias tettekre, cselekvésre hívott fel. Ezt követően forradalmár osztálytársunk, Fekete Pál diák vezetőnk, akik Petőfi Sándor nemzetünk nagy költőjének kiváló ismerője, forradalmiságának, szabadságszeretetének hű követője volt, elszavalta Petőfi Sándor forradalom című versét. Ez a tüntetés nagy hatással volt ránk, emléke örökre nyomot hagyott a szívünkben, lelkünkben.
1956. október 28-án késő este a városháza mellett, a Kossuth utcai oldalán is tüntetésre került sor. Ezen részt vettek Félegyháza belvárosának lakói, munkások, értelmiségiek, fiatalok, közalkalmazottak, tisztviselők, kereskedők. Mi, diákok, a kollégiumból 22 óra után értünk a helyszínre, lehettünk 130-150 körül. A tömeg a forradalmat éltette, a hazánk szabadságát követelte. A demonstráció nyugodt légkörben zajlott le, mi is békésen visszatértünk a kollégiumba.
1956. október 29-én hazautaztam a szüleimhez, és november 10-e körül tértem vissza Félegyházára. Kiskunfélegyházi osztálytársaim közül többen beléptek Sallai Sándor osztályfőnökünk vezetésével a városi Nemzetőrségbe, szolgálatot adtak. Feladatuk volt a rend fenntartása, a forradalom védelme. Közöttük találjuk Bálint Lászlót, Ernyes Lászlót, Fekete Pált, Mallár Józsefet, Mészáros Gyulát és Selb Györgyöt.
Miután a forradalmat leverték, megtorlások következtek. A szovjet csapatok árnyékában létrejött a Kádár János vezette rendszer, megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt, az MSZMP, létrejött a munkás-paraszt kormány. 240 ember életét oltották ki, több mint 20 ezer forradalmárt, szabadságharcost zártak börtönbe.
Fekete Pál osztálytársunk, iskolánk diákvezetője az 1956-os forradalom hőse a megtorlások során súlyos büntetést kapott: kizárták az ország összes középiskolájából. Mi, osztálytársai sajnálattal és fájdalommal tapasztaltuk, hogy távozott soraikból, nagyon hiányzott. Azt a Fekete Pált fosztották meg a tanulástól, aki iskolánk legtehetségesebb, kitűnő tanulója volt, nyelveket beszélt, énekkarra járt, tornászversenyen vett részt, verseket írt… Nagy Petőfi-rajongó volt, segítőszándékú, vidám természetű, a diákok vezetője, ifjúságunk példaképe. Igazi hazafi volt. Miután betöltötte a 18. évet, a bíróság 6 hónapos börtönben letöltendő büntetésre ítélte.
A történtek hatására mi, harmadikos gimnazisták az 1956-os forradalom után jelentős változáson mentünk keresztül. Amit átéltünk, tapasztaltunk, mély nyomot hagyott gondolkodásunkban, szívünkben viselkedésükben.
Fekete Pál börtönbüntetése letöltése után érettségi vizsgát tett, majd elhelyezkedett képesítés nélküli pedagógusként és levelezőn elvégezte a magyar-történelem szakot. Szülővárosában, a József Attila Általános Iskolában tanított, és kiemelt figyelmet fordított tanítványai hazafias nevelésére, hazaszeretetük erősítésére, történelmi ismereteik elmélyítésére. 56 éves korában, 1995. október 14-én szíve megszűnt dobogni. Osztálytársai közül többen részt vettünk temetésén, osztozunk családja fájdalmában. Akkor elhatároztuk: emlékét megőrizzük, örökre szívünkbe zárjuk. Örömmel fogadtuk, amikor 2009-ben posztumusz díszpolgári címet adományozott számára a félegyházi önkormányzat.
Az 1956-os októberi forradalom erős gyökerekkel épült be emlékeimbe, egész életem során elkísért, velem maradt, elfelejteni soha nem tudtam.
Faragó Gyula
