Helyi hírek 2023. július 25. 08:00

Mohos Jenőné: Mindent megkaptam az élettől

Mohos Jenőné: Mindent megkaptam az élettől
Mohos Jenőné, Mancó néni június elején otthonában vette át rubin oklevelét, amit tanítói diplomája 70 évvel ezelőtti megszerzéséért kapott.

Kiskunfélegyházán született, tanulmányait a Constantinum iskolában végezte. A háborút követően ugyanitt szerzett érettségit, és 1953-ban tanítói képesítő vizsgát tett. A gyakorló tanítójelölti évet a kiskunfélegyházi Kecskeméti úti külső iskolában töltötte. 1962-től a Petőfi Sándor Általános Iskola alsó tagozatán tanított, ahonnan 1994-ben vonult nyugdíjba. 2009-ben Kiskunfélegyháza Város Ifjúságának Neveléséért kitüntető címben részesült.



Mancó néni számomra a nagybetűs tanító néni. 1994-ben a mi 3.a osztályunk búcsúztatta nyugdíjas évei előtt, ám sokunknak segített a későbbi években is matematikából és magyar nyelvből a tudásunk elmélyítésében. Pályája során több száz gyereknek tanította meg az írás, az olvasás és a számolás alapjait. Diákként többet kaptunk tőle, mint csupán a tudás: szigorú volt, de igazságos. Magas elvárásokat támasztott velünk szemben, azonban minden mozdulatával az odaadást és szeretetet sugallta. Hitt a diákjai képességeiben és kitartásában. Arra ösztönözte a gyerekeket, hogy a legjobbat nyújtsák. Minden gyermekre egyenlő figyelmet fordított és lehetőséget adott a fejlődésre. Amikor valaki nehézségekkel küzdött, türelmesen és megértéssel állt mellette, segített átlendülni az akadályokon.



A jeles alkalomból készített interjúnk során kiemelte, hogy nagyon szép élete volt. Mindent megkapott, amire csak vágyott. Gyerekként szüleivel sokat kirándultak, már óvodás korában megtanult úszni. Pályaválasztásában meghatározó volt a gyerekek iránti szeretet és törődés. A tanítóképző elvégzése után Dunaújvárosban kapott állásajánlatot, azonban csak három hetet dolgozott az iskolában, mert vőlegénye lett és visszaköltözött Kiskunfélegyházára. Ezt követően a Kecskeméti úti külső iskolában helyezkedett el, ahová 12 kilométert kellett kerékpároznia. 1963 és 1994 között a Petőfi Sándor Általános Iskola alsós tanítója lett. Azt mondja, nagyon büszke rá, hogy a diákoknak már karácsonyra meg tudta tanítani a betűket és a számokat, arra biztatta a tanítványokat, hogy meséskönyveket kérjenek ajándékba.



Mancó néni nevéhez fűződik az iskolai számítástechnika oktatás is. Nyugdíjas éveiben sem tétlenkedik, kertészkedik, gyakran főz és a számítógépes játékok sem állnak messze tőle. Kedveli a sportközvetítéseket, mint például a focit, az úszást és a kézilabdát.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton  
              

Kövessen minket a Facebookon is!