Helyi hírek 2023. július 17. 08:00

Petőfi Emlékéremmel ismerték el Hideg János László munkásságát

Petőfi Emlékéremmel ismerték el Hideg János László munkásságát
Petőfi Emlékérem kitüntető díjban részesült Hideg János László oktató, a Petőfi-kultusz ápolásáért, magas szintű, példaértékű pedagógusi munkájáért, a kultúra iránti elkötelezettségéért. Az elismerést a Városalapítók hete ünnepségsorozat keretében tartott képviselő-testületi ülésen május 21-én, a kiskunfélegyházi városháza dísztermében vehette át. Szakmai életútjáról és a költő, szabadságharcos iránti tiszteletéről beszélgettünk.

Borítókép és további fotók: Fantoly Márton

Hideg János László háromgyermekes édesapa. Boglárka lánya 16 éves, Balázs és Zita 13 évesek. Míg az idősebbik lány humán beállítottságú, az ikrek a birkózásban jeleskednek. Feleségével a Kiskunhalasi SzC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban tanítanak. Már húsz éve ismerik egymást, az intézményben találkoztak először. János elmondta, egyedüli gyermeke a szüleinek, akik vasutasok voltak. Kiemelte, a szülők mindent megtettek annak érdekében, hogy neki lehetősége legyen tanulni, fejlődni és diplomát szerezni.



Az általános iskola után a Közgében tanult tovább, ahol Gajdicsné Lovász Juditnak köszönheti a magyar nyelv és irodalom iránti szeretetét: – Nagy hatással volt rám Judit oktatási stílusa és a Holt költők társasága című film. A tanárnő humán vonalra terelgetett, így a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán végeztem magyar-könyvtár szakon, majd Szegeden kaptam bölcsészdiplomát. Az utóbbi szakirány is vonzott, de a tanítás lett a szívem csücske. Mindig szerettem a könyveket. A tanítványaimat is igyekszem az olvasás szeretetére rávezetni. Tudom, a kötelező olvasmányok nem minden esetben okoznak élményt nekik, de hiszem, ha kézzelfoghatóvá tesszük számukra az irodalmat, megjöhet a kedvük a megismeréshez. Érdekesnek tartom a filmes adaptációkat, ezek is segíthetik az olvasási kedv meghozatalát. Amennyiben tetszik a diákoknak a film, szerintem szívesebben kézbe veszik könyv formájában is. Óráimat igyekszem színessé tenni. Szeretem a Red Bull Pilvaker feldolgozásait, illetve Örkény István egyperces novelláinak világát, a bennük rejlő groteszk látásmódot.

 

– Miként találkozott Petőfi költészetével, mi fogta meg benne?

– Azt hiszem, a Petőfi-kultuszra meg kellett érnem. 2015 júniusában felkértek, hogy magyartanárként legyek tagja a Petőfi Emlékbizottságnak. Több program mellett interaktív versenyeket szerveztünk a költő műveiből, fáklyás felvonuláson vettünk részt március 15-e tiszteletére, stb… Ezzel a fajta együttműködéssel kialakult munkakapcsolat a Kiskun Múzeummal, a Móra Ferenc Művelődési Központtal, valamint a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárral is. Iskolámban kollégáim segítségével verskört alapítottunk, ahol a diákokkal közösen felolvasásokat tartunk, ünnepségeket szervezünk. Azt vettem észre, aki ebben részt vesz, egyre inkább megtalálja benne magát, és így talán a magyar irodalom remekei is közelebb kerülhetnek a diákokhoz. Büszkévé teszi a családokat, ha a gyermekük szerepelhet iskolai vagy városi projektekben.  



– Mit jelent önnek a Petőfi Emlékérem?

– Meglepett, amikor tudomást szereztem róla, hogy nekem ítélik oda. Ez egy pozitív teher, aminek nagyon komolyan meg kell felelnem. A hitvallásom: csendben végezni a dolgomat a legjobb tudásom szerint.

V. B.   
                     

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Petőfi-emlékévek