Helyi hírek 2023. július 21. 13:00

Extrém tér a Tekergőn

Képgaléria
Extrém tér a Tekergőn
Városunk extrém kerékpársport képviselői, a Ficsór-testvérek is jelen lesznek az I. Tekergő Feszten. Ficsór Kornél többszörös BMX magyar bajnokunk és testvére, Olivér, akinek a FIXI (örökhajtós kerékpár) a területe, mindent megtesznek azért, hogy a sportágat és az életérzést közelebb vigyék két nap leforgása alatt a látogatókhoz. Mindkettejük életében nagyon jelentős helyet foglal el a kerékpár és együtt is szoktak edzeni.

A FIXI-ről megtudtuk, hogy olyan járgány, ahol folyamatosan tekeredik a pedál, fék nélkül. Állandóan kell hajtani és azért jó, mert veszélyes – mondta Olivér, aki ötödik éve szerelmese ennek a kerékpárnak. Nemrégiben zajlott Budapesten egy verseny, a Kerékpáros Futár Európa-bajnokság, az ECMC 2023 Budapest, ahol – ahogyan fogalmazott – egy nem hivatalos versenyszám győzteseként zárta a megmérettetést.

A hétvégi eseményen igyekeznek átadni a tudásukat, szeretettel várnak minden érdeklődőt. BMX és FIXI kerékpárok tekintetében megválaszolnak minden esetlegesen felmerülő kérdést, így azokat is várják, akik már benne vannak a sportágban, de természetesen azokat is, akik még csak érdeklődnek a sporteszközök iránt. Ki lehet próbálni a kerékpárokat, amelyek között az a bringa is ott lesz, amivel pályául Kornél versenyzett a világbajnokságon, Abu Dhabiban. Ő egy ügyességi pályával vár mindenkit pénteken 15, szombaton 16 órától.

Olivér szombaton 17 órától várja az érdeklődőket FIXI bemutatóval, a szegedi csapattársaival mutatják meg tudásukat a közönségnek. A fiúk nagyon büszkék rá, hogy elérték az újonnan érkező ifjú sportolóknál, hogy a sisak az egyik elsődleges védőeszközként legyen rajtuk, hiszen nagyon sok komoly sérüléstől mentheti meg használóját. Küldetésük, hogy menő legyen a fejvédő!
               

Kövessen minket a Facebookon is!