Buza Ferenc – büszke vagyok a cigányságomra

Buza Ferenc János májusban Kiskunfélegyháza Város Roma Közösségéért Végzett Munkáért kitüntető díjat vehetett át a városháza dísztermében megtartott ünnepi testületi-ülésen. A harmincas éveiben járó Ferenc üzemvezető Magyarország egyik legjelentősebb élelmiszeripari cégénél, valamint Kiskunfélegyháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának képviselője. Feltett szándéka a roma fiatalok és családok megsegítése, a cigány nyelv fennmaradásának támogatása.

– Kiskunfélegyházán születtem, itt töltöttem diákéveimet. Focistának készültem, de egy komolyabb sérülés ezt meghiúsította. A József Attila Általános Iskolába jártam, Kiskunfélegyháza Honvéd Sporttelep csapatában játszottam, illetve az Ifjúsági Cigány Labdarúgó Válogatott tagja voltam. Középszintű tanulmányaimat a Kossuth iskolában végeztem. Két év szünet következett, aztán jelentkeztem egy élelmiszeripari céghez. Az évek alatt végigjártam a ranglétrát, jelenleg üzemvezetőként dolgozom a cég kecskeméti központjában. A munkahelyi vezetőm, aki egyben mentorom, arra ösztönzött, hogy jelentkezzek főiskolára és képezzem magam. Idén fogom elkezdeni a gazdálkodás-management szakot a Dunaújvárosi Egyetemen.

– Milyen családi háttér alapozta meg a sikereidet?

– A családunkban a szeretet és az összetartozás volt a legfontosabb. Édesanyám példáján folyamatosan képzem magam. Tizenkét éve ő is képviselő Kiskunfélegyháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatánál. Édesapám két évvel ezelőtt hunyt el. Két testvérem van, nagyon szoros a kötelék közöttünk.

– Mit jelent számodra a cigánynak lenni?

– Büszke vagyok arra, hogy cigánynak születtem. Hiszem, a cigányság ereje az összetartásban van. Nekem is ugyan úgy megdobban a szívem a Himnusz hallatán, mint a bárki másnak, hiszen én is magyar vagyok, csak kicsit barnább a bőröm. Az elmúlt években egyre nagyobb a széthúzás a cigányságon belül. Örülnék, ha ez változna, és a fiatalok megértenék, a munka a legnagyobb erény, ehhez pedig a tanulás elengedhetetlen. Erre példának Szent-Györgyi Albert idézetét szoktam felhozni: „A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk.” Hálát adok a munkámnak, hogy megtanított küzdeni, és soha nem feladni, amit az élet visszaigazolt. A munka megedzett lélekben, megtanított a gondok leküzdésére, szívembe írta, hogy sohasem szabad feladni. “Küzdeni mindig, feladni soha.”

– A sok teendőd mellett mivel tudsz kikapcsolódni?

– Az olvasás a hobbim: a történelmi témájú könyvek a kedvenceim.

V. B.