Helyi hírek 2023. július 26. 14:00

Névre szóló számla buktatta le az illegális szemét tulajdonosát

Névre szóló számla buktatta le az illegális szemét tulajdonosát
Még július közepén érkezett az a lakossági bejelentés, amelyben Kiskunfélegyháza külterületén, az úgynevezett Kis-Csongrádi úton elhelyezett illegális szemétre hívták fel a mezőőrök figyelmét, és aminek elhelyezőjét – a nyomok és egy számlalevél segítségével – sikerült beazonosítani is – tudtuk meg Vakulya Lászlótól, a szolgálat vezetőjétől.

– Két mezőőr kolléga haladéktalanul a helyszínre ment, ahol átnézték a szemetet és fotókat is készítettek. A nyomok alapján valószínűsíteni lehetett, hogy lovaskocsival történt a szállítás, a hulladék átvizsgálása során pedig találtak egy korábbi számlát – névvel, címmel – ami utalt a szemét származási helyére. A polgármesteri hivatal még aznap feljelentést tett a rendőrségen. A rendőr kollégák az információk alapján úgyszólván címre mentek. Az elkövető beismerte, hogy lovaskocsijával a rokonai hulladékát vitte ki a fellelt helyszínre.



A rendőrségen megindult az ilyenkor szokásos eljárás – mondta el a Mezei Őrszolgálat vezetője, aki azt is hangsúlyozta, hogy a rendőrség, a mezőőrség és a közterület-felügyelet együttműködése mára egyre több területre terjed ki, ezért abban bíznak, hogy az illegális szemét felszámolásában is egyre több sikeres felderítésről, és az elkövetők felelősségre vonásáról számolhatnak be a jövőben.
                

Kövessen minket a Facebookon is!