Helyi hírek 2023. július 26. 10:00

Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun vármegyéből

Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun vármegyéből
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2888-an lépték át, ami alig marad el a korábbi időszak kiugró adataitól. A jogsértés elkövetői legalább 30 ezer forint összegű bírságra számíthatnak.

Harminckét sofőr úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszesitalt fogyasztott. Egyikük – Kecskemét belterületén – baleset okozott.

A Bács-Kiskun vármegye közútjain a múlt héten huszonnyolc olyan közúti közlekedési baleset történt, amelyben megsérültek: tizennégyen súlyosan, huszonhárom sofőr vagy utas pedig könnyebben. A rendőrök negyvenöt anyagi kárral járó karambol helyszínén intézkedtek. Halálos baleset nem volt.



A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai június 20-án komplex közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Járműforgalmi Osztályának bevonásával. Az akció során egy autó hatósági engedélyét és rendszámát a helyszínen bevonták, mivel a járművet engedély nélkül átalakították, és a forgalomban való részvétele közvetlen balesetveszéllyel járt. A sofőr ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Egy másik autót soron kívüli műszaki vizsgálatra rendeltek be a kormányhivatal munkatársai.



Felhívják a közlekedők figyelmét arra, hogy a KRESZ rendelkezései szerint a közlekedésben csak olyan járművel szabad részt venni, amelynek a jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye és rendszáma van, illetve amelynek műszaki-, biztonsági- és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek a jogszabályban meghatározott feltételeknek. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság – a Kormányhivatal bevonásával – rendszeresen ellenőrzi a járművek műszaki állapotát, és fellépnek az illegális átalakítások ellen. Közös akcióikról korábban már olvashattak:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/nem-eri-meg-atalakitani-eszrevesszuk

https://www.police.hu/index.php/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/ismet-razzia-volt-kecskemeten

…hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!
              

Kövessen minket a Facebookon is!