Kultúra 2023. július 29. 14:00

Újabb klip született Petőfi verse nyomán

Újabb klip született Petőfi verse nyomán
Petőfi Sándor Végső gondolat című verse ihlette az előadóművészeket, hogy megzenésítsék, klipet forgassanak a gondolatok fonalát követve. A költő születésének 200. évfordulója megmozgatta az egész országot, sőt, a határainkon túl élő magyar közösségek, Petőfit tisztelők is sokat tettek, tesznek a bicentenáriumhoz.

Dankó Tünde és Szirtes Dávid „Végső gondolat” című dala Petőfi Sándor „Álmaimban gyakran” című verse alapján készült. A páros ezzel a dallal szeretne tisztelegni a költő születésének 200. évfordulója előtt. Tünde egyik kedvenc verse ez, és már régen gondolkodott rajta, hogy érdemes lenne megzenésíteni. Az énekesnő a dalt első perctől duettdalként álmodta meg, és amikor a menedzsmentjével ötleteltek ki lehetne a partner, szóba került Dávid neve. Dávid szívesen vállalta a felkérést és a stúdióban kiderült nagyon jól tudnak együttműködni. A dalt a The Sign frontembere Czinke Máté hangszerelte.

A klip érdekesége, hogy Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülőházánál forgott. Tünde a kisfilmben  egy olyan taxival közlekedik, amely Petőfi nevét viseli. Ez a taxitársaság egy fiktív taxi, kizárólag a klip kedvéért alkotta meg a csapat. Több apró érdekesség is szerepel még a klipben. Tünde a taxiban egy 70-es éves Petőfi-kötetet olvasgat, amelyből kiesik egy lap, rajta az „Álmaimban gyakran” című verssel. Ez a lap pedig egy 40 éves írógéppapír, erre került a vers. A klipben a két főhős nem találkozik egymással. Míg Tünde taxizik, addig Dávid a soltvadkerti Vadkerti-tavon csónakázik. Dávid a forgatáson ült először csónakban és ott kellett megtanulnia evezni, amibe a végére annyira belejött, hogy az egész tavat szinte bejárta. Bár a klipben a két főhős nem találkozik, a dal végére egy különleges pillanat mégis összeköti őket.

Dávid első, bemutatkozó dala a TV2 Sztárban Sztár Leszek című átváltozó showjában való szereplését követően márciusban jelent meg. Dávid a dalt 20 állomásos rádiós turnén mutatta be, amelyet követően rövid időn belül rádiós kedvenc lett ez a szám. Bekerült az országos Petőfi Rádió magyar listájának TOP10-es mezőnyébe, valamint az országos rádiós listára is felkerült. A klip pedig a keresztény könnyűzenei Szikra-díj shortlistese lett a „Legjobb videoklip” kategóriában. Dávid új szólóklipje július 9-én forgott, míg Tünde új szólódalának videója július végén jelenik meg. Tündének egy dala bár megjelent korábban, amit egy nagy televíziós tehetségkutató műsor válogatóján énekelt, de akkor ahhoz klip nem készült, így a „Végső gondolat” az első videója lett.
            
A dal ide kattintva nézhető meg.
                        

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Petőfi-emlékévek