Helyi hírek 2023. augusztus 1. 15:00

174 éve hunyt el Petőfi Sándor

Képgaléria
174 éve hunyt el Petőfi Sándor
Énekes, zenés műsorral, koszorúzással és irodalmi esttel emlékeztek július 31-én Petőfi Sándor halálának 174. évfordulójára.

Petőfi Sándorra, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb költőjére emlékeztek a város polgárai. A költő 1823. január elsején született, a család nehéz anyagi helyzete ellenére, édesapja mindent megtett, hogy fia minél színvonalasabb iskolákba járjon. A múlt század 50-es, 60-as éveitől ő jelentette a magyarság számára a nagybetűs költő fogalmát. Élete legalább annyira kultusz tárgya lett, mint a költészete. A hazájáért az életét is feláldozó költő és forradalmár – ismereteink szerint – 1849. július 31-én, a segesvári csatában hunyt el.

A Béke térre szervezett ünnepi megemlékezésen a Huszka József Hagyományőrző Egyesület verses, zenés műsorral elevenítette fel a költő utolsó ismert napját és eltűnésének mozzanatait. Közreműködött Varga Mihály történet meséléssel, F. Juhász Zoltán verssel és prózával, Toldi Níla énekkel, valamint Nagy Tünde gitárral és tekerőlanttal. A műsor koszorúzással zárult. A költő szobránál virágot helyeztek el a helyi oktatási és közművelődési intézmények, egyesületek, pártok, civil szervezetek képviselői.

A megemlékezés 18 órakor a Kiskun Múzeum udvarán folytatódott, ahol Tóth Péter Lóránt tanár, versvándor tartott irodalmi estet Toldi írójához elküldöm lelkemet – Képek Petőfi és Arany barátságából címmel. Az előadás Petőfi Sándor és Arany János verseiből, levelezéseiből, valamint különböző, hozzájuk kapcsolódó történetekből épült fel. A két költő példaértékű és időtálló barátsága kapcsán beszélt a színészethez való viszonyukról, egymásnak írt leveleikről és arról a rövid időszakról is, amikor Petőfi Aranyéknál vendégeskedett. Előadásában a két költő életének és barátságának példáján keresztül a mához is keresett kapcsolódási pontokat.

G.E.

Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Petőfi-emlékévek