Helyi hírek 2023. augusztus 21. 10:00

30 éve hunyt el Miskolczy István sportember

30 éve hunyt el Miskolczy István sportember
Miskolczy István 1899. március 27-én, Szabadkán született. Fiatal korában, az 1920-as években az Újvidék csapatában futballozott. Évekkel később, az 1936-os Berlini Olimpián futóként vett részt.

Borítókép: Miskolczy István (balról a második) körülbelül 1920-ban, a Maccabi sportolóival

Sportpályafutását Magyarországra költözve folytatta, és már 1930 nyarán megalakította Kálmán Ernővel és Rizányi Istvánnal a Kiskunfélegyházi Vasutas SK azonos nevű jogelődjét, amelynek futballszakosztályát több mint negyven évig Miskolczy István vezette. Az egyesület labdarúgó szakosztályát több mint ötven évig vezette.



A délvidéki származású sportember fáradhatatlanul járta a város iskoláit és grundjait, hogy újabb és újabb tehetséges fiatallal gyarapítsa a futballszakosztály létszámát. Kizárólag az ő érdeme volt, hogy az 1930-as évek végén a félegyházi vasutas klub futballistái már részt vettek a Délterületi LSZ bajnokságban. A futball és ennek oktatása jelentett számára mindent. Társadalmi munkaként töltötte be posztját. Megtakarított pénzét is a sportágnak szentelte. Családja sajnos nem volt, így egész életét a sportnak áldozta. Neveltjei közül többen is NB I-es játékosok lettek.



1946-1948-ban Kelebián teljesített szolgálatot a vasútnál, s még itt is nevelte az ifjúságot, majd az 1960-as években a kiskunfélegyházi fiatalokat oktatta. 90 éves korában megkapta a Félegyházi Emlék Érmet és a Városi Tanács Emlékkönyvét. 1993. augusztus 21-én, 95 évesen hunyt el Kiskunfélegyházán. Halálakor 650 ezer forintot hagyott a Vasutas Labdarúgó Szakosztályra. Jelenleg az egykori futballedző és olimpikon nevét viseli a kiskunfélegyházi vasutas sportpálya. A város minden év júniusában futballtornával emlékezik a félegyházi sportéletet megalapozó legendás sportemberre.
                   

Kövessen minket a Facebookon is!