Közélet 2014. december 4. 10:30 Forrás: MTI

Zombor: átalakul az alapellátás, több lesz a népegészségügyi szűrés

Zombor: átalakul az alapellátás, több lesz a népegészségügyi szűrés
Mindenképpen javítani szeretne a kormányzat a lakosság egészségi állapotán, ezért átalakítják az alapellátást és több lesz a népegészségügyi szűrés és a szűrőhely - erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt az Országgyűlés népjóléti bizottságának szerdai ülésén.




Zombor Gábor a meghallgatásán azt mondta, az alapellátás tervezett átalakításának több célja van. Egyrészt vonzóvá tenni az orvosok számára a háziorvoslást, továbbá hogy ne maradjanak betöltetlen praxisok, és ezen ellátási formát erősítve lehetőség szerint, akit lehet, itt lássanak el, tehermentesítve a járó- és kórházi ellátást.

Az államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta, hogy növelik a háziorvosok finanszírozását, és több népegészségügyi szűrést fognak végezni. Megjegyezte, az elmúlt években 30 százalékkal nőtt a családorvosok finanszírozása, a jövő évi költségvetésben egy 10 milliárd forintos többlet szerepel erre a célra és az ígéretek szerint 2016-ban is ugyanennyi plusz forrás áll majd rendelkezésre.

Zombor Gábor utalt arra, hogy az átalakítás a háziorvosok vállalkozói státusán nem fog változtatni, továbbá a jövőben lehetőségük lesz arra is, hogy a más szakvizsgával is rendelkezők a választott szakterületükön is dolgozhassanak. Jelezte, külön törvény készül az alapellátás feltételrendszerének meghatározásához. Mint mondta, valamelyest javultak a magyar lakosság népegészségügyi adatai, köszönhetően az eddig bevezetett intézkedéseknek. Példaként említette a közétkeztetés átalakítását, a transzzsírsav-mentes élelmiszerek korlátozását, a dohányzás ellen tett lépéseket.

A cél, hogy 2020-ra a magyar lakosság egészségben eltöltött éveinek száma elérje az európai uniós átlagot. Hangsúlyozta, a kormány célja egységesíteni a különböző népegészségügyi szűréseket (kardiovaszkuláris, stroke, cukorbetegség, onkológiai), és ehhez egységesíteni kell a források felhasználását.

Zombor Gábor megemlítette, hogy a szakmai szervezetekkel megkezdték a különböző népegészségügyi programok kidolgozását, és országosan száz egészségügyi intézményben lesznek olyan helyek, ahol ezeket a vizsgálatokat el lehet végezni, végeztetni. Ezzel párhuzamosan erősítik az egészségfejlesztési irodák működését, amelyek mintegy kapocsként szolgálnak majd a háziorvos és a kórházak között információáramlásban. A szűrésekről elmondta még, hogy a vastagbél-szűrés esetében három megyében pilot-program indult, amit majd országossá terjesztenének ki. Az onkológiai területéről beszámolva azt mondta, itt jelentős változás várható a rendszerben, hogy elindult az a folyamat, amelynek célja egy országosan egységes rendszer létrehozása.

A rezidensi rendszert érintve Zombor Gábor arról beszélt, hogy a kormány központilag akarja finanszírozni a szakorvosképzést, amely szisztémára szintén egy külön jogszabály készül majd, ez a tervek szerint még idén a kormány elé kerülhet. Mint mondta, ebben a jogszabályban rögzítik azt is, hogy egy szakorvosi minimálbért vezetnek be.

Zombor Gábor említette azt is, hogy jövő év júliusától életpályamodell kívánnak bevezetni. A gyógyszer-nagykereskedelem helyzetéről úgy fogalmazott, vannak olyan kormányzati elképzelések, amelyek a jelenlegi monopolhelyzeten változtatnának. Hozzátette: erről azonban még nincs döntés. Megerősítette, a jelenlegi közfinanszírozott ellátási csomagon nem kívánnak változtatni, és a jövőben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár magánellátást nem fog finanszírozni.

Fotó: MTI


 

Kövessen minket a Facebookon is!