Megnyílt Sáska Tibor tárlata a művelődési központban
Képgaléria
Rosta Ferenc felelevenítette Sáska Tibor kiskunfélegyházi kötődését, majd kitért a képek sokszínűségére: – A kiállítás az Életképek címet viseli, ami nem egészen életmű-bemutatás, de mégis valamiféle visszatekintés egy vérbeli festőművész pályafutásának. A balatonfelvidéki kies falvak egyikében nyugodtan élő alkotót az 1900-as évek elején megrendítette egy találkozás: az Alföld egyik jelentős festőjével, Dulity Tiborral – aki akkor a Képző- és Iparművészek Országos Szervezetének elnöke volt – való megismerkedés, ami lényegében a két művész szakmai és emberi egymásra találása volt. Ha művészi párhuzamot keresnénk, valami olyasmi lehetett, mint Munkácsy Mihály és Paál László megismerkedése. Az azonos hullámhosszra került két ember gyorsan kialakult barátsága egészen Dulity Tibor haláláig megmaradt, sőt, erősnek bizonyult ahhoz is, hogy a hű barát örökségét tovább vigye. Az évtizedek során minden tájfestő táborban megfordult a dunántúli alkotó, amelyet Dulity Tibor és Benkő Éva szervezett a Kiskunság homokján. Később annak vezetője lett, jóbarát iránti tiszteletből és barátságból átnevezte alapítója nevére. Innentől kezdve ez az együtt alkotó kedves baráti társaság a Dulity Tibor Tájképfestő Tábor nevet viseli.
Lassan megtörtént az eddig nehezen elképzelhető fordulat, amely nem tette tipikussá művészünk festői pályáját: a balatoni víztömeg széles horizontját felváltotta festményein az Alföld végtelenbe nyúló láthatára, a vitorlák villanása helyett, a düledező, halódó tanyák mészfoltos falai domináltak. Sáska Tibor, a Kiskunság királydinnyés homokján elsuhanó több mint 30 esztendő során úgy tűnik megtalálta képeinek fő témáját, amelyet összefoglalóan úgy jellemezhetnénk: a puszta ősi tájaitól a Tiszáig.
Talán újszerűnek hathat az itt látható grafikai anyag, amely már régóta nem szerepelt az alkotó nagyobb tárlatain. Figyelemre méltó különösen az a két oszlopon elhelyezett rajzocska, a „Vasárnap délután”, illetve a „Csonka család”, ami meghökkenti a nézőket. Ezek mutatják, hogy nem egyszerű tájfestő áll előttünk, hanem egy olyan alkotó, aki a legbonyolultabb témát is meg tudja ragadni. Ezek a képek nemcsak alakokról, hanem emberi tragédiákról is mesélnek. E tárlat anyagában feltűnnek a művész régebbi, ikonikus alakjai is, mint a bohóc és a ló. Ezek fontos jelképek voltak számára. A festménysor végén található egy furcsának tűnő, fáradt, reményt vesztett, az asztalra fejét lehajtó, gyűrött arcú bohóc figurája. Talán ez a legmegdöbbentőbb kép az egész kiállításon. Záróképnek is kiváló – fogalmazott a nyugalmazott művésztanár.
V. B.
Fotó: Fantoly Márton
