Helyi hírek 2023. szeptember 3. 12:00

Hírnevet szereztek Bács-Kiskunnak

Hírnevet szereztek Bács-Kiskunnak
„Az életnek nem célja, hanem értelme van” – idézte Hamvas Béla író, filozófus gondolatait a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés ünnepi ülésén Rideg László elnök. A rendezvénynek, amelynek szombaton délelőtt az újratelepülése 280. évfordulóját ünneplő Kiskunmajsa adott otthont, átadták a vármegyei elismeréseket.



Rideg László kiemelte: – Bács-Kiskunt az ország öt legdinamikusabban fejlődő vármegyéje között jegyzik – ehhez a teljesítményhez tettek hozzá a díjazottak, akik „többet tesznek a kötelezőnél, többet az elvártnál. Felemelő megtapasztalás, hogy újra és újra mennyi remek, nagyszerű ember válik érdemessé arra, hogy példaként állítsuk vármegyénk közösségei, az itt élők elé. Idestova három évtizede, hogy megyénk, illetve már vármegyénk elismeri azokat, akik átlagon felül teljesítenek – fogalmazott.



A közgyűlés elnöke szólt arról is, hogy lassan lezárul a Petőfi 200 emlékév, amely két éven keresztül számos feladatot adott a vármegye önkormányzata számára: Petőfit Bánföldi Szilárd színművész személyesítette meg; készült imázsfilm, videoklip, könyvek, társasjátékok; a Mesebusz pedig töretlen népszerűségnek örvendve járja a településeket. A Petőfis óriáslegók mellett VR-szemüvegen keresztül is be lehet pillantani Petőfi világába; Pepper, az ország első önkormányzati humanoid robotja pedig szintén a költőt népszerűsíti. A fi200 brand vármegyénk kiváló termékeit, szolgáltatásait fémjelzi; a Nemesnádudvaron tavaly megnyílt BorBagoly présház pedig fontos turisztikai bázis lesz – sorolta az elnök.



Az idén záruló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kapcsán Rideg László megjegyezte: vármegyénk valamennyi települése részesült fejlesztésben. – Bács-Kiskunban nyolcszáznál több TOP-os pályázat, összesen 110 milliárd forint értékben járult hozzá a községek, városok fejlődéséhez, épüléséhez. Energetikai beruházások, ipari parkok, intézményi korszerűsítések, felújítások, valósultak meg, csatornahálózatok újultak meg, bölcsődék épültek, amelyek a lakosság helyben maradását, a lakóhelyhez való kötődését erősítik. Ugyanakkor számos identitást, helyi közösségeket erősítő programot valósítottunk meg, illetve valósítunk meg folyamatosan – mondta a közgyűlési elnök.



Rideg László végül megköszönte a kitüntetettek munkáját. – Büszkén tekintünk önökre és hálásak vagyunk azért, hogy szakmai rangot, hírnevet szereztek nemcsak maguknak, családjaiknak, de vármegyénknek is – fogalmazott.







Az eseményen Bánföldi Szilárd színművész mellett a kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Kórusa, a Mayossa Néptáncegyüttes, Mayossa Dalárda, valamint a kalocsai Vincze Máté, a Petőfi Sándor szavalóverseny győztese működött közre.



A kitüntetettek nevében Kis János evangélikus lelkész mondott köszönetet.


A kitüntetettek névsora és rövid méltatásuk:

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYÉÉRT DÍJ”



Kis János – Kecskemét

 
Kis János 1979-ben kezdte meg lelkészi munkáját, 1987 óta szolgál Kecskeméten, 1989 óta a közösség igazgató lelkésze. A Déli Evangélikus Egyházkerület kerületi missziói lelkészeként, a Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye számvevőszéki elnökeként, illetve a Területi Választási Bizottság tagjaként is munkálkodik. Írásai a Lelkipásztor szaklapban és az Evangélikus Élet hetilapban jelennek meg. Több mint 40 évi szolgálat után 2022 szeptemberében nyugállományba vonult.



Vangel Imre – Kunszentmiklós


Vangel Imrét 1966-ban szentelték pappá. Szolgálata Kiskunhalason teljesedett ki, ahol 21 éven át tevékenykedett. Legfőbb célkitűzése a közösségek létrehozása volt, így alakult meg a Kolping Család Egyesület, a karizmatikus csoport és a fokoláre csoport. Kunfehértón és Balotaszálláson az ő papsága idején épült templom, és nagy érdeme volt abban, hogy a kiskunhalasi Alsóvárosi iskola katolikus iskola lett. Nagy figyelmet szentelt paptársai és a hitoktatásban résztvevők képzésére, lelki gondozására.

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE GAZDASÁGÁÉRT DÍJ” 


Ganzair Kompresszortechnika Kft. – Kiskunhalas

A Ganzair Kompresszortechnika Kft. a nagy múltú Ganz-gyárak tradícióinak egyik folytatója. Járműkompresszoraik nagy számban üzemelnek kötöttpályás közlekedési eszközökön Magyarországon és Európa számos más országában. A Ganzair ezen kívül részt vesz Magyarország ipari zöldhidrogén-projektjeiben is, amelyek célja a megújuló energiaforrások használatának növelése.



Hugyecz Pál – Kiskunmajsa

Hugyecz Pál kezdeményezésére indult meg Bács-Kiskunban az 1960-as években a mezőgazdasági gépgyártás. A rendszerváltás idején már a Kecskeméti Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat vezérigazgatójaként tevékenykedett, majd a privatizált vállalatot résztulajdonosként és vezérigazgatóként irányította, sőt, 86 éves kora ellenére a mai napig irányítja. Vezetésével a kiskunmajsai Agrikon KAM Kft. Európa öt legjelentősebb vezetőfülkegyára közé került.

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE VIDÉKFEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ”



 Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete – Kecskemét


A Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete a településeken dolgozó falugondnokok szakmai, érdekvédelmi szervezete, amely 25 éve alakult. Bács-Kiskun vármegyében 72 településen 107 falu- és tanyagondnoki szolgálat működik. Az egyesület szakszerűen és eredményesen fogja össze a falugondnokokat és a vidékfejlesztésért tenni akaró tisztviselőket, szakembereket, önkéntes segítőket. Szakmai tapasztalatival segíti a határon túli falu- és tanyagondnoksággal foglalkozó szervezetek munkáját is. A díjat Csörszné Zelenák Katalin ügyvezető vette át.

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE TURIZMUSÁÉRT DÍJ” 



Kovács Zoltán (posztumusz) – Bugac


Kovács Zoltán Bács-Kiskun vármegye és Kecskemét turizmusának meghatározó alakja volt. Pályafutását Kecskeméten, az Aranyhomok Hotelben kezdte pincértanulóként, majd egészen az igazgatóhelyettesi posztig jutott. Az 1980-as években számos neves turisztikai és vendéglátóipari intézménynél dolgozott Bács-Kiskunban. A rendszerváltást követően hosszú évekig az Aranyhomok Szálloda társtulajdonosa és ügyvezetője, ám mellette szívügyének tekintette a bugaci pusztát is, ahol megnyitotta és vezette a Karikás Csárdát. A díjat gyermeke, Kovács Tamás vette át.

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ” 



Józsáné dr. Kiss Irén – Lajosmizse


Józsáné dr. Kiss Irén 2001-ben lett Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézményének vezetője. Neve egybeforrott az Egészségházzal, az intézménynél eltöltött 22 éves intézményvezetői tevékenysége során számtalan fejlesztési, beruházási projektben vett részt. Rendkívül magas szintű szakmai tudása, felkészültsége, példát mutatott munkatársai számára. Több cikluson keresztül tagja volt Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének is.



Dr. Szász Éva – Kiskunhalas

Dr. Szász Éva háziorvosként 1992-től szolgált Kiskunhalason, az alsóvárosi körzetben, ahol praxisa 30 százaléka cigány származású. Munkáján túlmenően is segített a rászoruló családoknak, legyen szó ingyenes tűzifaigénylésről, közgyógyigazolásról vagy támogatott gyógyszer kiváltásáról. Gondozottjaival bizalmi kapcsolat alakult ki, elfogadják tanácsait. Szívügye, hogy a cigány lakosság is óvodába, iskolába vigye gyermekeit.

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE TUDOMÁNYOS ÉLETÉNEK FEJLŐDÉSÉÉRT DÍJ”



Genevation Aircraft Kft. – Jakabszállás


A Genevation Aircraft Kft. a legkorszerűbb kompozit technológiákra, illetve saját fejlesztésű szerkezeti megoldásokra alapozva kifejlesztette és sorozatgyártásig juttatta a GENPRO típusú műrepülőgépet. A társaság jelentős eredményeket ért el a drónfejlesztés terén, és aktív szerepet játszik honvédelmi és űrkutatási projektekben is, többek között innovatív, kis szerkezeti súlyú, sugárzásvédelmet nyújtó anyagok előállításán dolgozik az Európai Űrügynökség megbízása alapján. A díjat dr. Farkas Csaba műszaki igazgató, társtulajdonos vette át.

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE KÖZIGAZGATÁSÁÉRT DÍJ” 



Vargyas Mihály (posztumusz) – Dunaszentbenedek


Vargyas Mihály 25 évvel ezelőtt önkormányzati képviselő és alpolgármester lett Dunaszentbenedeken, majd 2006-tól 2022-ben bekövetkezett haláláig a település vezetője volt. Szolgálati ideje alatt újultak meg a település középületei és közterületei. Kiemelt figyelmet fordított a helyi közösségek erősítésére. Vezetőként jó példát mutatott abban, ahogyan tisztségét szolgálatként fogta fel. Polgármesterként és magánemberként is jellemző volt rá, hogy amiben részt vett, abban a tőle telhető maximumot célozta meg. A díjat felesége, Vargyas Mihályné, fia, Vargyas László és lánya, Gyenisné Vargyas Anett vette át.



Vincze Jánosné – Szank

Vincze Jánosné 1983-ban, az érettségi vizsgát követően helyezkedett el a Szank Községi Tanácsnál igazgatási ügyintézőként. Család és munka mellett szerezte meg az igazgatásszervezői diplomáját, majd közigazgatási szakvizsgát tett. 2007-től 2023-ig, nyugdíjba vonulásáig volt a település jegyzője. Az államigazgatási hatósági munkát magas színvonalon, lelkiismeretesen, szakmai hozzáértéssel végezte. Hivatástudata, munkahelye iránt érzett lojalitása példa értékű.

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE KULTÚRÁJÁÉRT DÍJ”



Sáli Levente – Kiskunhalas


Sáli Levente gyermekkora óta rajzol, fest, de a festészettel komolyabban 8-10 éve foglalkozik. Kezdetben a szürreális témák foglalkoztatták, később azonban a természet, azon belül is a fák felé fordult művészetében. Képeivel célja az, hogy közelebb hozza a természetet az emberhez. Sáli Levente a homokanimációval is elvarázsolja a művészetet kedvelőket, rendszeresen hívják színházakba, koncertekre, előadásokra.



Tetézi Lajos – Izsák

Tetézi Lajos számos területen járult hozzá Bács-Kiskun Vármegye kulturális életének gazdagításához. Dolgozott a Kerekegyházi Művelődési Háznál, vezette az Izsáki Művelődési Házat, az Izsáki Hírek és az Izsáki Televízió alapító főszerkesztője. Számos könyvet írt Izsák történelméről, közösségfejlesztőként pedig kiemelkedő munkát végzett az Izsáki Sárfehér Napok újjáélesztésében, amely mára országos jelentőségűvé vált.



Zsigó Józsefné – Kecskemét

Zsigó Józsefné népi iparművészt, tojásfestő művészt „A Tojásdíszítés Királynőjeként" ismerik. Saját készítésű munkáinak gyűjteményében számos olyan alkotást találunk, amely a világon egyedülálló, úgymint a „Beszélő tojás” vagy „A Nemzet Tojása". A tojásdíszítésben egy teljesen új művészeti ágat hozott létre díszítési technikájával. Fontos céljának tekinti a magyarság hagyományainak ápolását, terjesztését.

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE IFJÚSÁGÁNAK NEVELÉSÉÉRT DÍJ” 



Olajos István – Lakitelek


Olajos István Lakitelek ismert és elismert közszereplője. Pedagógusként a magyar nyelv és irodalom mellett hon- és népismeretet, etikát is tanított, volt önkormányzati képviselő, továbbá kiváló szónokként minden községi és iskolai rendezvény házigazdája. A kezdetektől fogva részt vesz a megyei felnőttképzésben, valamint hosszú évek óta szervez történelmi versenyt általános iskolások és középiskolások számára.



Szabóné Lang Mária – Solt

Szabóné Lang Mária a solti általános iskola pedagógusaként kiemelkedő gyermekszeretettel, változatos nevelési módszerekkel adta át tudását. Tanórákon kívüli tevékenységekben is lelkesen vett részt, legyen szó gyermekek nyári táboroztatásáról, tanulmányutakról vagy a mazsorett csoport szervezéséről. Nyugdíjas pedagógusként sok régi tanítványa gondol rá szeretettel.



Zsámboki Anna – Kecskemét

Zsámboki Anna 2004 és 2014 között a Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum jogelőd intézményének igazgatója, majd 2015-ben és 2016-ban a Kecskeméti Szakképzési Centrum igazgatóhelyettese volt. 2016-tól 2022-ben történt nyugdíjba vonulásáig a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatójaként dolgozott. Több évtizedes kiemelkedő pedagógusi pályája, különösen a hátrányos helyzetű, valamint tehetséges diákok gondozása, nevelése, fejlesztése terén végzett áldozatos munkája példaértékű.

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE LAKOSSÁGÁNAK VÉDELMÉÉRT DÍJ” 



Babák Péter – Ballószög


Babák Péter rendőr alezredes a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságon olyan tevékenység-irányítási rendszert alakított ki, amelynek révén hatékonyabban lehet érvényesíteni a központi és területi szintű elvárásokat. A Covid-19 világjárvány idején a jelentős többletfeladatokat irányításával az állománya időszerűen, pontosan hajtotta végre. Feladatszervezői munkája eredményeként az illegális migráció és az embercsempész tevékenység kezelése is hatékonyabbá vált. Kiváló vezetői munkát végez.



Faddi József – Sükösd

Faddi József 2009 óta áll Sükösd Nagyközség Önkormányzatának alkalmazásában, mint településőr, illetve 2014 óta, mint mezőőr. Munkája nyomán sikerült visszaszorítani a termény- és falopásokat. Rendszeresen segít a rendőrségnek a felderítésben, a besurranók és körözött személyek elfogásában. Gyakorlatilag a nap 24 órájában a lakosság rendelkezésére áll.



Ossó János – Baja

Ossó János 1992-ben szerelt fel tűzoltónak Baján. 2006-tól a város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának parancsnokaként, 2012-től pedig a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltségének vezetőjeként szolgálja Baja és térsége tűzvédelmét, közbiztonságát. Ossó János ezredes elkötelezett munkájával méltó képviselője a tavaly fennállásának 150. évfordulóját ünneplő bajai tűzoltóság önfeláldozó szakmaiságának. 

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ” 



Balogh Csaba Zoltán – Homokmégy


Balogh Csaba Zoltán 1973 és 2019 között a Homokmégyi Általános Iskola tanára volt. Az orosz, majd angol nyelv oktatása mellett különböző iskolai és ifjúságnevelői feladatokat is ellátott, végül tagintézmény-vezetőként vonult nyugdíjba. Tanári tevékenységén túl egészségnevelőként, drogügyi koordinátorként, pályaválasztási tanácsadóként, művelődésszervezőként is dolgozott.



Nemes Lászlóné – Uszód

Nemes Lászlóné Uszód község közösségi életének megkerülhetetlen személye, aki – bár 26 éve nyugdíjas – a faluépítő munkában a mai napig aktív. 2021-ig volt az Uszód Község Ifjúságáért és Kultúrájáért Alapítvány elnöke, és az önkormányzattal együttműködve számos fejlesztési beruházást, illetve programot valósítottak meg. Alapítója, vezetője az Uszódi Nyugdíjas Klubnak, valamint közreműködött az Uszódi Hagyományőrző Néptánccsoport újjászervezésében, melynek jelenleg is aktív tagja.

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE NEMZETISÉGEIÉRT DÍJ” 



Balatinácz István – Hercegszántó


Balatinácz István az 1990-es évek elejétől aktív szervezője a hercegszántói és a bácskai horvátok közösségi, kulturális és hitéletének. 1993 óta a Magyarországi Horvátok Hetilapjának bácskai tudósítója, főszerkesztő-helyettese, 2018-tól pedig a Baján megnyílt Bácskai Horvátok Kulturális Központjának igazgatóhelyettese. Megalakulásától fogva elnöke a Hercegszántói Horvát Nemzetiségi Önkormányzatnak. Tevékenységével nagyban hozzájárult a horvát nemzetiség kultúrájának, hagyományainak, különösen anyanyelvének ápolásához, megőrzéséhez.



Schuszter Istvánné – Császártöltés

Schuszter Istvánné nemcsak ismerője a császártöltési sváb szokásoknak, hanem részt is vállal megőrzésükben, megélésükben. A sváb nyelvről, hagyományokról, gasztronómiáról szóló kiadványok szerkesztése mellett minden hagyományőrző rendezvényen aktívan segít. Nélküle a település nem tudta volna ilyen erőteljesen feléleszteni a helyi hagyományokat a táncban, a főzésben, a ruházatokban, a sváb szavak, kifejezések összegyűjtésében.

„ÉV POLGÁRMESTERE BÁCS-KISKUN VÁRMEGYÉBEN DÍJ” 



Szász János – Petőfiszállás  


Szász János, Petőfiszállás polgármestere 2010 óta mérhetetlen odaadással és elkötelezettséggel végzi munkáját a település fejlődése érdekében. Személyes példamutatásával új szellemiséget teremtett az önkormányzati munkában, a település és az ott élő emberek iránti tisztelet és megbecsülés vezérlő elve lett valamennyi dolgozónak. Kiemelten fontosnak tartja a civil szervezetekkel, a Pálos renddel való hatékony együttműködést. Sok sikeres pályázatot tudhat maga mögött.



Visnyei Miklós – Zsana

Visnyei Miklós 1994 óta vesz részt a zsanai önkormányzat munkájában, 2002 óta a település független polgármestere. Büszke lehet arra, hogy Zsana infrastruktúrával 100%-ban ellátott, valamint arra, hogy a településen vállalkozóbarát környezetet, ipari övezetet sikerült kialakítani. Zökkenőmentesen üzemeltetik intézményeiket. Munkáját nem foglalkozásnak, hanem élethivatásnak tekinti.

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ” 



Halácsi Tivadar István – Csólyospálos


Halácsi Tivadar István testnevelő tanárként 1955-tól nyugdíjba vonulásáig, 1994-ig oktatott Csólyospáloson, az általános iskolában. Számos diáksportolót nevelt, akik a különböző járási, megyei és országos versenyeken kimagasló eredményeket értek el sakk, asztalitenisz, röplabda és lövészet sportágakban. Nyugdíjba vonulását követően amatőr női és férfi labdarúgócsapatoknál kamatoztatta a sportban szerzett tapasztalatait, 84 éves koráig aktív fogathajtóként járt versenyről versenyre.



Somogyi Lajos – Ballószög

Somogyi Lajos a 2010-es évek elején ismerkedett meg a szabadidősport egyik népszerű mozgásformájával a futással. 2013-ban megszervezték az első ballószögi futóversenyt, amelyen 290-en vettek részt. A hagyománnyá vált, családokat megszólító esemény részét képezik gyerekprogramok, sportágválasztó és terepkerékpár-verseny is. A későbbiekben megalapították a Futaszög Egyesületet. A nyár utolsó hétvégéjén sorra kerülő Nyakvágó futóverseny és családi sportnap olyannyira népszerűvé vált, hogy az ország minden pontjáról érkeznek rá indulók és az éves futónaptárban előkelő helyen jegyzik. Minden májusban megrendezik a Nyakvágó túrát is. Emellett a környékbeli kerékpár- és futóversenyeket segítik eszközökkel, helyszínnel. Somogyi Lajos ötszörös maratonista és ötször teljesítette a fél ironman távot.

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE NEMZETKÖZI KAPCSOLATAIÉRT DÍJ” 



Fekete András – Felsőszentiván


Fekete András a második világháborút követően a felvidéki Naszvadról Bács-Kiskunba telepített családok történetének feltárásában, és a szülőföldjükkel való kapcsolat ápolásában szerzett elévülhetetlen érdemeket. Bácsbokodon találkozott naszvadiakkal, akiket meghívott Felsőszentivánra, ettől kezdve mind gyakoribbá váltak a találkozások. Alapító tagja és elnöke a Rákóczi Szövetség Bácskai Szervezetének.

„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE FENNTARTHATÓSÁGÁÉRT DÍJ” 



Ladó-Rec Kft. – Balotaszállás


A Balotaszálláson működő Ladó-Rec Kft. 1992-ben alapított elődje a kezdetektől hulladékbegyűjtéssel és kereskedelemmel foglalkozott. Ma már az ország minden pontjáról szállítanak hozzájuk papír- és műanyaghulladékokat feldolgozásra. Évente 15-16 ezer tonna árut mozgatnak meg, 14 országba exportálnak. Számukra a családias cégkultúra és a felelősségvállalás a legfontosabb. Részt vesznek a Tanítsunk Magyarországért programban, és támogatják az óvodai és iskolai hulladékgyűjtést. A díjat Ladóczki István ügyvezető, kereskedelmi vezető vette át.

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés Elnökének Kitüntető Díja



Ballainé Svébis Márta – Kecskemét


Ballainé Svébis Márta több mint 15 éve dolgozik a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzati Hivatalnál, jelenleg a jogi irodán a közgyűlési és bizottsági ülések előkészítésében, lebonyolításában vesz részt, valamint közreműködik a Bács-Kiskun Vármegyei Értéktár Bizottság munkájában is. Aktívan részt vett a 2022. évi országgyűlési választások előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában. Márti igazi közösségi ember. Kollégáival szemben türelmes, segítőkész, empatikus, az új munkatársakkal megosztja tapasztalatait, ezzel is segítve a közös munkát.

Frits Szilvia – Kecskemét

Frits Szilvia több mint 4 éve dolgozik a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzati Hivatal pénzügyi és gazdálkodási irodáján pénzügyi munkatársként. Jellemzően a számfejtési, számlázási feladatokat végzi, amelyekben nagyon precíz, naprakész munkatárs. Ezeken felül bármilyen pénzügyi témában segít kollégáinak, akik szívesen is fordulnak hozzá, mert rendkívül lelkiismeretes. Szorgalmas, folyamatosan képzi magát, szívesen dolgoznak vele együtt kollégái.



Ripcse Péter – Kecskemét

Ripcse Péter Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata és a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség informatikusaként dolgozik több mint öt éve. Az informatikai eszközök és rendszerek üzemeltetésével és karbantartásával professzionális szinten nyújtja a munka hátterét. Ezek mellett kulcsszerepe van az eszközpark fejlesztésében, valamint a rendezvények lebonyolításában. Munkáját mindig precízen látja el, és számos teendője mellett van ideje arra is, hogy kollégáinak személyes segítséget nyújtson informatikai kérdésekben.

A BÁCS-KISKUN VÁRMEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK ELISMERŐ OKLEVELE



Kiss Csaba és párja, Turnai Ágnes – Kecel


Önkéntes alapon évek óta részt vesznek a keceli Városi Múzeum munkájában. Kiállításszervező tevékenységüket dicséri többek között a helytörténeti állandó kiállítás, a postatörténeti, a tűzoltótörténeti, illetve a 100 éves keceli futballt bemutató tárlat. A helyi kulturális életben is aktív szereplők, tevékenységük kiterjed kiadványok szerkesztésére is. Kiss Csaba 2015 óta a Helyi Értéktár Bizottság elnöke, illetve adminisztrátora a Kecel Anno csoportnak, amelynek mintegy 3000 fős látogatói körével régmúlt idők fényképfelvételeit osztja meg. Közös tevékenységük nyomán született meg a Kecel Anno Képeskönyv és a keceli tűzoltóság történetét bemutató kiadvány is.
                 

Kövessen minket a Facebookon is!