Helyi hírek 2023. szeptember 8. 08:00

Rácz Lászlóné képeiből nyílt kiállítás

Képgaléria
Rácz Lászlóné képeiből nyílt kiállítás
A Libafesztivál rendezvényeihez kapcsolódva nyílt tárlat a Holló László Képzőművész Kör műterem-galériájában, szeptember 7-én. Rácz Lászlóné rajztanár akvarelljei, szénrajzai és akril képei várják a művészetkedvelő közönséget.

A kiállított képek között csendéleteket, tájképeket és alakrajzokat is találunk, sőt, az alkotó a városháza épületét is megörökítette.  

– Körülbelül 40 éve lettem tagja a közösségnek. Akkor még főiskolára jártam, és itt készítettem el félévenként azt az 50 beadandó munkát, amit elvártak tőlem. Akkor még a Szakmaközi Művelődési Házban működött a kör, majd a Korona utcába költözött, ezt követően az önkormányzat jóvoltából megkaptuk a jelenlegi, Petőfi-téri helyszínt, ahol egy kiállító galériát is kialakítottunk – emlékezett vissza a művész.

A körben használt technikákról elmondta, hogy leginkább szénrajzokat, akril és akvarell képeket készítenek, de emellett pasztellt, diófapácot, monotípiákat és sokszorosító grafikát is használnak.

– Sokfélék vagyunk, de összeköt minket a művészetek iránti szeretet, a fejlődés vágya, immár több mint 60 éve. Ez adja a kör kohézióját. Sok élményünk van rendezvényekről, alkotótáborokról, anekdotázunk, és mindenkit igyekszünk megőrizni az emlékezetünkben. Biztatnám a félegyházi alkotni vágyókat, hogy csatlakozzanak a körhöz, hiszen itt tovább fejleszthetik képességüket – tette hozzá.

A megnyitón közreműködött Zsirmik István ikerfurulyán.

G. E.

Fotó: Fantoly Márton
                  

Kövessen minket a Facebookon is!