Helyi hírek 2023. szeptember 9. 16:20

Felvonulással kezdődött a kilencedik Kunsági Néptánctalálkozó

Képgaléria
Felvonulással kezdődött a kilencedik Kunsági Néptánctalálkozó
Kilencedik alkalommal vonult végig a Kossuth utcán a több mint száz, népviseletbe öltözött táncos szeptember 9-én, a Kunsági Néptánctalálkozó alkalmából. A Kiskunfélegyházi Libafesztivál elmaradhatatlan programeleme a nagyszínpadon bemutatkozó csoportok, egyesületek produkciója, amit mindig egy félórás felvonulás előz meg.

Kátai Tibor, a szervező Padkaporos Táncegyüttes művészeti vezetője elmondta, hogy nagyon fontos eleme a felvonulás a műsornak. Hozzátette: több alkalommal látja a járókelők szemében, hogy meghatódnak a felvonulás alatt, ami nagyon szívet melengető számukra. Idén is a BAB Társulat óriásbábjai segítették a menetet.

A felvonulás után a találkozó ünnepélyes megnyitója következett, amit az Újvidékről érkezett csoport képviselője, Takács Zsuzsanna, a Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ alelnöke prezentált. Beszédében hangsúlyozta, hogy a központjuk az egyik olyan hely Szerbiában, ahol a magyar gyerekek találkoznak, minőségi időt tudnak eltölteni, a foglalkozások az anyanyelvükön történnek és nem utolsósorban hagyományainkat tudják ápolni. Ismertette, hogy 13 szakcsoportban majdnem 100 gyerekkel foglalkoznak. A néptánc mellett népzenei műhely is működik: citerásokkal, hegedűsökkel és cimbalmosokkal. A néptánctalálkozón idén a Tűzrevalók Táncegyüttessel képviseltetik magukat. Végezetül elmondta, hogy szeretnek Magyarországra utazni, nagy élmény mindig, amikor átlépik a határt. Megtiszteltetésnek érzik, hogy itt lehetnek a fesztiválon és köszönik a szervezőknek, főleg Kátai Tibornak a meghívást.

A megnyitó után a nagyszínpadra léptek a megjelent táncegyüttesek:

Padkaporos Táncegyüttes Pitypang csoportja, a Mayossa Táncegyüttes Kiskunmajsáról, a Cegléd Táncegyüttes, a Tűzrevalók Táncegyüttes Vajdaságból, a Lakiteleki Ifjúsági Néptánccsoport, a Pötörke Táncegyüttes Tatáról, a Fonó Néptáncegyüttes Üllésről, a Kunság Táncegyüttes Kecskemétről, az Alföld Néptáncegyüttes Csongrádról, valamint a Szeged Táncegyüttes.

"A program a Hungarikum Bizottság, az Agrárminisztérium és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg!"







Z. A.

Fotó: Fantoly Márton 
         

Kövessen minket a Facebookon is!