Helyi hírek 2023. szeptember 19. 12:00

Faápolási munkák az intézményekben

Faápolási munkák az intézményekben
A tavalyi nagyon száraz, aszályos és rendkívül meleg nyár látványosan megviselte a városi fákat: sok közülük kiszáradt, vagy elvesztette koronájának kisebb-nagyobb részét. Az elpusztult közterületi fák kivágása már a tél folyamán megtörtént, és a szárazoló metszések jórésze is elkészült a tavasz folyamán.

Több fának sajnos az idei évben a kihajtás után fogyott el az ereje az életben maradáshoz, ezeket a nyár elején kellett kivágni – tudtuk meg Nagy Ágnes főkertésztől, aki ezúttal az önkormányzati intézményekben végzett faápolási munkákról számolt be. Mint elmondta, az önkormányzat városüzemeltetési osztálya bekérte az észlelt pusztulások mennyiségét és a pótlási igényeket, ami alapján kiderült, hogy az óvodákban általában öt-hat darab – nyír, lucfenyő, tuja – pusztult el, és szinte mindenhol érdemi fapótlást is kértek.



– Az óvodák nagy részében már megtörténtek a fakivágások, és a megmaradó fák szükséges ápoló, tisztító metszését is elvégeztük. E munkák keretében kerülnek folyamatosan sorra a hajléktalanszálló, a strand és a Fürdőszálló kertjének fakivágási és faápolási feladatai is. Szeptember elején – a strandolási idény végével – a fürdő területéről, emelőkosaras gép segítségével végezték el a Fürdőszálló épületének védelmében a szükséges fanyesési munkálatokat. Ezek a következő hetekben a szálló kertjében folytatódnak – számolt be a főkertész hozzátéve, hogy a következendő években vélhetően több legyengült fa pusztulásával és pótlásával is kell majd számolni. Az idén az eddigi felmérések szerint nagyjából 150-200 darab fa és szoliter cserje pótlását készítik elő, amit nehezít, hogy a faiskolák az utóbbi években kifogytak a fa- és szaporítóanyagból. Ezért – hangsúlyozta Nagy Ágnes – az elkövetkezendő években új utakat kell keresni a fák telepítéséhez.

         

Kövessen minket a Facebookon is!