Helyi hírek 2023. szeptember 22. 14:00

Korai levélhullás

Korai levélhullás
Az idén bizony már augusztus végén, szeptember elején sok csörgősre száradt, sárgára fakult, földre hullott falevéllel találkoztunk. Pedig a nyár ebben az évben sokkal csapadékosabb volt, mint 2022-ben. A csapadék azonban csak az egyik tényező, ami közrejátszik a növények vegetációs idő alatti korai lombvesztésében vagy a lomb megcsúnyulásában – tudtuk meg Nagy Ágnes főkertésztől.

Természetesen a naptári ősz beköszöntét már érzik a növények. A fák, cserjék fajtól függően gyorsabban vagy lassabban, de megkezdik a tápanyagok lombból való visszahívását a fás részekbe. Ezt látjuk a levélszín változásával, és sajnos a szemet gyönyörködtető színkavalkádot, a sárgulást–pirosodást–lilulást veszítjük el a korai lombhullással. Az esztétikai okokon túl ez azért sem jó, mert a levélben felhalmozott tápanyagnak nincs ideje visszaáramolni a növénybe, ami így évről évre gyengébbé válik. Főleg akkor válik ez súlyossá, amikor a talaj sincs jó erőben (a városban gyakran már a talaj is szinte élettelen), mert így a növény később sem tudja pótolni veszteségeit. Ezek a fák úgyszólván megállnak a növekedésben, szinte gnómmá válnak. Nagyon fontos hát a gondos talajéltetés, ami elengedhetetlen az egészséges növényekhez.


Virginiai datolyaszilva

Van azonban még egy megfontolandó tényező: az utóbbi évek súlyos hőségeit az „enyhébb” klímához szokott hazai növényeink kevéssé bírják. Hőség- (és természetesen fagy-) tűrő növényekkel is jobban kell hát próbálkoznunk.


Keleti platán

A faiskoláknak, kertészeteknek idő kell ugyan, amíg ráállnak új növények szaporítására, de azért sok kisebb kertészetben, csomagküldő cégnél találkozhatunk már ígéretes növényekkel.


Texasi tölgy


Szálkáslevelű hárs

A teljesség igénye nélkül jó szívvel javasolható, egyre több helyen beszerezhető néhány ilyen növény: a füge, gránátalma, virginiai datolyaszilva, naspolya, keleti platán, texasi tölgy, szálkáslevelű hárs, narancseper, papíreper, kínai selyemmirtusz, cédrusok, arizóniai ciprus, sárgafenyő, déli származású jegenyefenyő fajok… A vállalkozó kedvű, a némi utánajárást felvállaló kísérletezni szeretőknek mindenképpen érdemes hát új növényekkel is próbálkozni – javasolja a főkertész.

                   

Kövessen minket a Facebookon is!