Mécsesek Meizl Ferenc emlékére
![Mécsesek Meizl Ferenc emlékére Mécsesek Meizl Ferenc emlékére](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/194642.jpg)
Nagy szeretettel, a formaságok mellőzésével emlékezett Meizl Ferencre, a Platán Utcai Általános Iskola alapító igazgatójára az intézmény közössége szeptember 21-én, csütörtökön. Mint azt Szunyi Anikó jelenlegi intézményvezető elmondta, az eseményt megelőző hetekben az iskola tanáraival, szülőkkel, diákokkal közösen szépítették meg az "igazgató bácsi" kedvenc parkját, itt emlékeztek meg róla napközben a 420 tanulóval közösen, valamint az esti nyilvános mécsesgyújtáson is. A kedves, megható tisztelgésen sokan rótták le tiszteletüket egy-egy mécsessel.