Helyi hírek 2023. szeptember 23. 20:05

Megáldották az újbort

Képgaléria
Megáldották az újbort
A változékony időjárás sem szegte kedvét a szüreti felvonulásra érkezőknek, akik szeptember 23-án, a délelőtti órákban a Kossuth utcán izgatottan várták a szépen feldíszített lovaskocsikat és hátasaikon érkező lovasokat.

A 23 fogat, mintegy kéttucatnyi hátas, csikósok, valamint népviseletbe öltözött férfiak és asszonyok már reggel elindultak a Nagyszőlő úti Gazdakörtől, hogy a város főutcáján keresztül elérjenek a városháza elé, ahol Csányi József polgármester fogadta a díszes menetet. Közben megálltak a Haleszi Gazdakörnél, onnan pedig együtt haladtak tovább a város irányába. A Kossuth utcán először a Szent István Templom előtti téren álltak meg, ahol Hajagos Gyula plébános fogadta őket és megáldotta a magukkal hozott újbort, majd nagyon szép néptáncműsort láthattunk a Nagyszőlő Úti Óvoda és a fülöpjakabi néptáncegyesület jóvoltából. Ván Jenő önkormányzati képviselő, az esemény főszervezője a templom előtt emlékeztette a megjelenteket, hogy immár 26. alkalommal szervezi meg a Nagyszőlő úti Gazdakör, a Haleszi Gazdakör és a Selymesért Egyesület Kiskunfélegyházán a hagyományos szüreti felvonulást. A városházához érkezve a polgármester köszöntője után újra előadták a táncosok a műsorukat, majd ünnepélyesen bemutatták a fogatosokat és a csikósokat. Ezt követően a felvonulók az 5-ös számú főúton keresztül távoztak.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton
                      

Kövessen minket a Facebookon is!