Emléktáblát avattak Magony Bence tiszteletére
Képgaléria
Magony Bence pedagógus házaspár gyermekeként, 1966. január 15-én, Kiskunfélegyházán látta meg a napvilágot. A sportot kedvelő és művelő szülei révén ő korán megismerte a sport iránti alázatot, a szorgalmat, kitartást és a küzdő szellemet. Kicsi gyerekként sakkozni kezdett, városi versenyeken vett részt, fejlesztve azzal a logikus gondolkodását és a kreativitását. Ám ezekről az időkről Woody Allent humorosan idézve mindig csak ennyit mondott: "Nem vettek be a sakkcsoportba a magasságom miatt!" Így, egy idő után sportágat váltott és az édesapja, Magony József, a magyar bajnok gránátdobó nyomdokaiba lépve, a dobóatlétika felé fordult. Ez a büszkeség motiválta, hogy általános iskolásként, majd gimnazistaként is atlétikai versenyeken vett részt, előbb diszkoszvetőként, majd utóbb gerelyhajítóként.
– A sport mellett, kiváló tanulmányi eredményei is voltak, a történelmi tudása kimagasló volt. Életében nagy jelentőséggel bírtak a görög és a római vezetők tettei, gondolatai. A magyar történelemben pedig Mátyás király korát szerette leginkább. A sikeres érettségi vizsga után, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol testnevelő és történelemtanárként vehette át a diplomáját. Dobóatlétaként oszlopos tagja volt a dobócsoportnak. A sport iránti szeretetét és a gerelyhajítás kihívásait, boldogan élte meg, minden egyes edzésen. Az egyetem után sorkatonai szolgálatot teljesített. Mindössze huszonöt esztendősen, baráti támogatással alapította meg az Atlasz Gym edzőtermet Kiskunfélegyházán. A testépítés lett az újabb sportága, amiben végül kiteljesedett. Akaratereje, motivációja és a győzelemre éhsége meghozta gyümölcsét: 1995-ben az országos vidékbajnokságon második lett, a következő évi országos bajnokságon negyedik helyezést ért el, majd 1997-ben Budapesten, Testépítő Magyar Bajnok lett.
Ugyanabban az évben a Fitness Akadémia indulásakor, a tanári kart erősítette, a testépítés-fitnesz szak gyakorlatvezetőjeként. Amellett, hogy szív-lélek ember volt, a verseny-testépítéssel kapcsolatos ismereteket csak ő tudta hitelesen átadni a hallgatóknak. Szórakoztatva tanított, ez volt az ő igazi védjegye. Lelkes, magával ragadó, profi oktató volt, imádták a hallgatók. Az iskola vezetői és a tanítványok is szerették volna, ha folytatja a tanítást, de ő szerényen csak annyit mondott: már mindent átadott, amit tudott…
Bencét új, kihívást jelentő feladatok motiválták, az álmai megvalósításában érték sikerek és kudarcok egyaránt. Budapesten kereste és remélte a jobb megélhetést. Sok mindennel próbálkozott, többféle vállalkozása is volt, de igazán semmi nem jött össze neki. A kudarcok, a csalódások, a jóhiszeműsége okozta csapdák, teherként nyomták a lelkét, amibe végül belefáradt. Augusztus 18-án, Székesfehérváron, amikor kilopta magát ebből a zajos világból, talán a költő sorai lehettek volna a segítségére:
„Szeretni ezt az életet,
Az egyetlent, a végeset,
Szeretni, hogyha bánt is,
Ha néhanap mostohánk is néhanap...” – zárta megemlékező gondolatait Demeter-Tropa Mariann polgári búcsúztató.
V. B.
Fotó: Fantoly Márton
