Helyi hírek 2023. szeptember 29. 13:00

Jakabszálláson ülésezett a vármegyei közgyűlés

Képgaléria
Jakabszálláson ülésezett a vármegyei közgyűlés
Az elmúlt években a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 774 projektet támogattak Bács-Kiskun vármegyében, valamivel több, mint 113 milliárd forint értékben, ezek több mint 90 százaléka már lezárult – hangzott el Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés pénteki ülésén. Ezúttal Jakabszállás látta vendégül a képviselőket.

Az ülés előtt Szabó György Róbert polgármester mutatta be a települést, hangsúlyozva, hogy az elmúlt években több közintézmény, a művelődési központ, az egészségház és a polgármesteri hivatal is megújult Jakabszálláson. Számos díjat is elnyertek az utóbbi időben, többek között a falumegújítás, az energiatudatosság területén, valamint a kerékpárosbarát település címre is büszkék lehetnek. A kulturális életről szólva kiemelte a Falvak Éjszakáját, amely kuriózumként került be az országos médiába is. Örömét fejezte ki továbbá, hogy Sántha György középiskolai tanár, költő munkássága a vármegyei értéktár része lett. Az ő nevét viseli egyébként a közgyűlési ülésnek helyet adó művelődési központ is.  

A közgyűlés elfogadta Rideg Lászlónak a két testületi ülés között történtekről szóló tájékoztatóját, amely kiemelte: a 2014-2021-es uniós költségvetési ciklusban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valamivel több, mint 113 milliárd forint értékben, 774 projektet támogattak. A projektek túlnyomó többsége a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata tulajdonában lévő nonprofit cég (BKMFÜ NKft.) közreműködésével valósul meg, a projektek 91,5%-a már lezárult. A BKMFÜ NKft. az új 2021-2027-es támogatási ciklus keretében az eddig megnyitott TOP Pluszos pályázati körökben 216 pályázatot nyújtott be 55,5 milliárd forint értékben. A beadott projektekből már 142 rendelkezik támogatási szerződéssel 29,1 milliárd forint értékben.

A közgyűlés ezt követően döntött többek között a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról. Az eddigi tapasztalatok alapján a hatékonyabb munkavégzés érdekében a jövőben a közgyűlés elnökének közvetlenül alárendelt szervezeti egységként működik a Stratégiai és Fejlesztési Iroda, amely a korábbi Elnöki Kabinetiroda egy részének és a Fejlesztési Irodának az összeolvadásaként jön létre. Ezek után a Stratégiai és Fejlesztési Iroda látja el többek között a stratégiai tervezési és gazdálkodási, a területfejlesztési és -rendezési, vidékfejlesztési és koordinációs, a gazdaságfejlesztési, az európai uniós és egyéb nemzetközi, valamint hazai pályázatok menedzselésével kapcsolatos feladatokat.

Az új Elnöki Kabinetiroda a jövőben gondoskodik a közgyűlés elnöke és a közgyűlés alelnökei feladatainak ellátásához szükséges feltételek biztosításáról, valamint ellátja egyebek mellett a nemzetközi protokoll, a programszervezés, a társadalmi kapcsolatok, a szervezeti kommunikáció kapcsán felmerülő feladatokat. Egyúttal a jelenlegi Jegyzői Titkárság és a Jogi Iroda összeolvadásával létre jön a Jegyzői Iroda, amely az önkormányzati működés jogi megfelelősége érdekében szükséges általános és ágazati alapú feladatellátást látja el.

Rideg László tájékoztatta továbbá a közgyűlést, hogy augusztus 31-ével megvalósult „Petőfi kulturális-tematikus útvonal kialakítása Bács-Kiskun megyében” című TOP-projekt. Ennek keretében a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat Dunavecse, Kiskőrös és Szalkszentmárton önkormányzataival közösen valósított meg fejlesztéseket a vármegyei Petőfi-emlékhelyeken. Ennek a projektnek a keretében szereztek be többek között a nagy népszerűségnek örvendő multimédiás eszközöket: a VR-szemüvegeket, amelyek Petőfi Sándor társaságába és korába kalauzolja el a felhasználókat; a Petőfi-életművének népszerűsítését szolgáló humanoid robot, valamint négy érintőképernyős játékasztal is.

Szintén megvalósult – június 30-ával – a „Borturisztikai útvonal kialakítása a Sváb Sarok településein” című TOP-projekt is. A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata és Császártöltés önkormányzata által közösen megvalósított fejlesztés elsődleges célja egy tematikus borturisztikai útvonal létrehozása volt, amely a Sváb Sarok (Hajós, Császártöltés, Nemesnádudvar, Érsekhalma) településein vezeti végig a látogatót. A projekt keretében létrejött egyrészt egy bemutató présház Nemesnádudvaron, a Bor Bagoly, amely a vármegyei értékek fenntartására, megőrzésére, valamint a vármegyei borok népszerűsítésre fókuszál és valódi közösségi és kiállítótérként kap szerepet, információs és kulturális csomópont, sőt, turisztikai célpont kíván lenni. Másrészt Császártöltésen egy önkormányzati tulajdonú pince és présház újult meg, amely látogatóközpont a településen termelt borok bemutatására nyújt helyet.

Az ülést követően Szabó György Róbert polgármester és Rideg László közgyűlési elnök a hagyományoknak megfelelően elültetett egy fát a művelődési ház előtt.   

                  

Kövessen minket a Facebookon is!